Titeket dobtak már ki otthonról a szüleitek? Hogy álltatok talpra? Hol tartotok azóta?

14 éves koromban azt mondta anyukám, hogy takarodjak a nővéreim után. (Nővéreim pár hónappal azelőtt mentek a nagymamámhoz, mert a két alkoholista szülőm miatt nem lehetett már otthon megmaradni/tanulni. Kaja nem volt, csak pia)

Így 14 évesen átcuccoltam nagymamámhoz én is, ott laktunk velük mind3an. Ugyanabban a faluban, ahol anyukámék, így szinte naponta találkoztunk. Ekkor kezdtem a szakközepet Pesten, mellette hétvégére munkát vállaltam, így végeztem el a szakközepet, a technikumot és egy okj-s fősulit (amit nem fejeztem be végül).

18 éves korom óta a férjemmel lakom Pesten, havonta látogattam a szüleimet, nagyszüleimet.

Anyukám fél éve meghalt és a történtek ellenére nagyon hiányzik. Apám nem érdekel.

Ma már 28 éves vagyok, férjemmel és 3 éves fiammal éljük mindennapjainkat. Nagymamámat havonta látogatom még mindig.

A páromat két éve..

Sok sok vita volt előtte, elég komoly dolgok is. Azóta együtt élünk,jól élünk és boldogok vagyunk. Az apósommal nem beszéltünk azóta,anyósommal elvagyunk,nem túl jó a viszony...

A 16/16-hoz: Kérdezed, hogyan lehet talpra állni? Abszolút teljesen, maximálisan talpra lehet állni, fejlődni, egzisztenciát teremteni. Az életösztön nagyon erős.Inkább a megbocsátás dilemmája lehet gyötrő és az, hogy a sikerül-e valamilyen szinten kidolgozott etikus kapcsolatot kialakítani a történtek ellenére is.

(Az már az én személyes defektem, hogy amikor bajban vagyok, a kiátkozás sérelme is ott van halmozottan.)