Én reagálom túl, vagy valami tényleg nincs rendben?

Hol is kezdjem... Lassan 5 éve vagyunk együtt a párommal, első perctől kezdve együtt élünk. Külföldön dolgozik, heti 1-2 napot van itthon. Hazavárom, nem járok bulizni, szórakozni, odafigyelek hogy tiszta ruha legyen rajta, és ritka az, hogy nincs főtkaja. Volt egy eset a múltkor, nem főztem semmit, de vettem szalámit és kiflit helyette, úgy jött haza mint egy elmebeteg...

Olyan ember, aki másban ezer hibát lát, és szentül hiszi hogy ő mindent megtesz értem. Amit neki lehet nekem nem, azon kiakad. Diktátor jellem, szereti megmondani mikor mit csináljak, és ha nem teszem ki tér a hitéből. Olyan embernek állít be, ami soha nem voltam. Bármi bánt, nem mondhatom el, nem kérhetem meg hogy másképp tegye, vagy röhög az egészen, vagy ordít velem. De az ő problémáit tiszteletben kell tartani, és véresen komolyan kell vennem....

Azon az egy két napon amikor itthon van, arra kelek és arra fekszek hogy a haverjai nálunk vannak. Eszébe sincs őket elküldeni, a haverja mindennél többet érnek nálam, tehetek bármit.. Nem hozzám jön haza, még haza sem ér, de már ott vannak. Velük oszt meg mindent, nekik mesél el mindent, úgy érzem ilyekor magam, mintha csak egy kellék lennék a lakásba... Nincs ezzel bajom, hogy haverozik, de nélkülük ne csinál semmit. Ha tervezek közös programot hívja őket is.. ha őket megbántja bocsánatot kér, tőlem SOHA. Ők bármit megtehetnek, bármit mondhatnak neki, aszerint cselekszik. Állandóan panaszkodik, és gusztustalan módon beszél rólam nekik... Nem volt ilyen... Mit csináljak, hogy meghallgasson, hogy ő is változtasson némely dolgán? találkozott már valaki hasonló típusú, egoista, barátokért bármit emberrel? Tudnék még mesélni.....