Együtt maradnátok a párotokkal a gyerek miatt?

Nem tudom. Mikor gyereket vállaltatok,egymást is vállaltátok minden nyűggel bajjal együtt. Miért nme tesztek valamit,próbáljátok összeszedni magatokat? Valamiért szerettétek egymást. Csak könnyebb eldobni valamit,mint megjavítani . Ezzel smemi baj nincs ha két ilyen érzelmi analfabéta találkozik,de most,hogy gyereketek is van kutya kötelességetek megpróbálni javítani a kapcsolaton. Kizártnak tartom,hogy 4 év alatt valami olyan brutális változáson mentetek volna keresztül,szerintem csak simán jönnek a szokásos problémák,amiket irtál is,kevés az idő egymásra . Arról,hogy sokat veszekedtek ti tehettek,a különböző életfelfogásra meg akkor kellett volna gondolni mielőtt gyereket csináltok.

Bocs,lehet ,hogy kicsit nyers voltam de csak azt a szerencsétlen gyereket sjanálom,tudom miylen lesz neki apa nélkül felnőni (mert havonta vagy hetente egyszeri tlaálkozásnál mondhatjuk,hogy nem leszel az élete szerves része) .Jó lenne,ha az emberek végre felfognák,hogy egy gyerek nem játék,nem lehet kikapcsolni,nem lehet magatokat előtérbe helyezni az ő kárára. És gyereket sem kell egyátlalán szülni egy instabil kapcsolatba,ti szórakozhattok egymással annyit amennyit akartok,snekit nem érdekelt volna a nyomorotok ha nincs ott az a szerencsétlen gyerek akit kitesztek ennek.

persze tudom,későn szólok,de legközelebb majd meggondolod kinek csinálsz gyereket. Abszolút nem tudlak titeket sajnálni csak a kisfiút,de őt nagyon.

Nem vállalnék addig gyereket, amíg nem vagyok biztos magamban és a páromban!

Ha pedig belemegyek, hogy gyerekünk legyen, akkor elfogadom olyannak a páromat, amilyen. Jó és idegesítő tulajdonságaival együtt. Nem arra várok, hogy majd megváltozik, mert nem fog. Elfogadom, és lehet gyerek meg minden, vagy nem fogadom el és vége a kapcsolatnak, gyerek se lesz.

Ha elfogadtam, akkor arra törekszem tudatosan, hogy mindig jól kijöjjünk, ne unjuk el egymást, és ha vita van (az mindenütt lesz), akkor nem ordibálással oldom meg, hanem úgy hogy még után is tudjuk szeretni egymást. A beszélgetés sokat segít. Az önmagunk igazának erőltetése meg sokat árt.

Mi tennék? A helyedben előszedném a páromat egyik este lefekvés előtt, megkötözném a kezeit, lábait, és csak akkor engedném el, ha jól átbeszéltünk mindent és jól kibékültünk. Közben nem emelném fel a hangom, ehelyett megcsikizném, ha valamiben a javamra enged, sok puszit adnék neki, ha sértődik és a fejedhez vág mindent, akkor sem jönnék ki a sodromból, akkor is puszikat adnék, és előbb-utóbb csak lesz valami.

Persze romantikusabb ötletet is kitalálhatsz, hisz épp a romantikát hiányolod. Hát te is alakíthatsz romantikusat, nem csak a csodát kell várni!

A gyereknek mindkettőtökre szüksége van, és az együttmaradásotokon még a születése előtt kellett volna gondolkodni...

Igen, amit leírtál teljesen egyérteművé teszi, hogy ha nem lenne a kicsi gyerek, már régen otthagytátok volna egymást. De a helyzet az hogy van, és valóban elég rossz lenne, ha alig láthatnád. Nem tudom a párod mit gondol (bár én inkább élettársank hívnám, hiszen nem a párod, mert az ember élete párjának azt hívja akit annak is tart, gondolom) Lehet hogy neki jobb lenne a szüleinél, mert az anyukája tudna segíteni a gyerek körül. De lehet hogy nem igényli ezt, és ahol most laktok, nagyobb eséllyel találna munkát is majd.

Nos, szerintem hogy ha leültök átbeszélni, hogy valóban mindketten úgy érzitek, hogy a kapcsolatotknak érzelmielg lőttek, és ezt le is tisztázzátok, hogy a továbbiakban csak barátok vagytok, akkor talán szűnnének a súrlódások. Attól még hogy szakítotok, együtt lehet élni, hiszen túl sok egyéb választás nem marad ha a gyereket mindketten egyformán szeretnétek látni. Ha valamelyikőtök talál másik társat, akkor nyilván költözés lesz, de ha a barátnőd a közelben találna pasit, akkor ugye a láthatás problémája is megoldódna.

Tudod, ha úgy van az ember, hogy nincs elkötelezve a másiknak érzelmileg, mert megbeszélitek, akkor könnyebb nagyvonalúbbnak lenni a másik hülyeségeivel szemben. És kevesebb a veszekedés. Legalábbis én ezt tapasztaltam.

33/N

Le kell ülnötök és megbeszélni,hogy ki mit is érez és hogyan látja a jövőt... Szerintem ez a lényeg és az,hogy ha nem szeretitek egymást akkor nincs értelme.

A gyerek csak sérül ebben az örökös veszekedésben és azt szerintem senkisem akarja...

Ez nehéz kérdés, nem tudom azóta döntöttél el valahogy.

Az biztos, hogy én nem tudnám elviselni, hogy valaki kiabáljon velem. Nem is értem, hogy lehet egy nő ilyen, ennyire nőietlen, hogy ordibál. Meg ennyire megkattanva, hogy más se létezik már, csak a gyerek.

Attól is függ, hogy érdemes-e új életet kezdeni most azonnal, hogy hány éves vagy. Írod, hogy fiatal. Talán mégiscsak jobb lenne kitartani, és a pároddal együtt felnevelni a kisfiatokat. Mert ha felnő, úgyis szétmentek majd, és akkor vélhetően 40-es éveidben úgyis találsz még új párt magadnak. Azonban ha már 35-40 között lennél, akkor nem javasolnám, hogy együtt maradj a pároddal, hiszen ha felnő a gyerek, már külön lesztek, és 50-55 évesen már nehezebb új társat találni.