Miért akar a komoly genetikai betegséggel sok ember halomra gyereket szülni? Normálisak, hogy elrontják más életét is?!

Mélységesen szégyellem magam, de az az igazság, hogy csak megvetést, és fizikai undort érzek ez iránt a nő iránt. Mérhetetlenül korlátolt, és önző az a fajta felfogás, amit képvisel. Arra nem gondol, hogy mi lesz a sorsa ezeknek a nyomorult gyerekeknek, ha ők a férjével már nem lesznek?

Elképzelhető-e, hogy azért, mert ő maga sérült, éppen azért nem látja olyan súlyosnak a gyemekei fizikai állapotát?

Vajon egy egészségesnek látszó férfi hogyt tud kívánatos nőként nézni egy ilyen emberi roncsra? Hogy képes meg..-ni? Ezzel a férfivel se stimmel valami!

Oké tudom, most kapok a fejemre,és le leszek pontozva, hogy ilyen csúnyákat gondolok. De akkor is!

Én sem tudom ezt megérteni. Önzőség? Hülyeség? Komolyan nem tudom.

Mi most várjuk a második gyerkőcöt és nála is megcsináltatjuk az összes lehetséges genetikai vizsgálatot, hogy legalább azokat kizárhassuk. Tudom, hogy így is több ezer genetikai eredetű baja lehet, amit ezekkel a vizsgálatokkal nem lehet kiszűrni, a szülés alatti komplikációkba bele se merek gondolni, de nem tudnék megbírkózni a gondolattal, hogy meg sem próbáltuk elkerülni a bajt. Abban az esetben ha kiderülne, hogy beteg, elvetetnénk. Tudom,hogy sokak szerint ez kegyetlenség, gyilkosság, de az nem lenne az, ha egy "zombit" szülnék akarattal? Mi lenne vele, ha mi már meghalunk? Nem várhatom el az egészséges gyermekemtől sem, hogy áldozza fel magát egy életen át, hogy a testvérét ápolja, akinek a létezéséről nem is tehet. Természetesen, ha megszületik a pici és mégis valami baja lesz, megteszünk érte mindent, de nem tudom lenne-e elég erőm végigcsinálni, ha látnám hogy a semmiért küzdünk, remélem nem is kell kipróbálnom.

A belinkelt történetből leginkább a gyerekeket sajnálom, főleg azért, mert ép tudattal kell egy ilyen súlyos és fájdalmas betegséggel leélni az életüket. Senki nem érdemelne ilyen "büntetést" és ami a legrosszabb, hogy ők a szüleik kedvéért szenvedhetik végig az életüket. Felfoghatatlan!

Tudom, hogy egyedül maradok a véleményemmel - de mi van, ha ők minden betegségük dacára boldogok? És esetleg lesz@rják, hogy mit mondanak az osztálytársak, meg úgy általában a világ. Mi van, ha ez az a pasi, akinek valóban a belső számít, ezért szépnek látja a feleségét? Ezen ítélkezés előtt el kéne gondolkozni mindenkinek..

Szerintem: ha boldogok, akkor tökmindegy, mennyire üvegcsontúak. Különben a magyar társadalmat elnézve az "egészségesek" legalább 90-95%-a nem boldog. Pedig a boldogság lenne a legfontosabb..

Ez a betegség nem okoz mentális retardációt, tehát agyilag ők ugyanolyan normálisak. Azaz ép ésszel kell a betegségükkel élniük. Ők talán boldogok, de mi van a gyerekeikkel, akik betegek? Nyomorúságos élet ez és nagyobb a valószínűsége, hogy ők majd nem találnak párt, önálló életre sosem lesznek képesek és még szenvedniük is kell, mert ez a betegség fájdalmas.

Én eüsként tudom, hogy némely életnél a nem élet is jobb. Ostobának tartok mindenkit, aki tudatosan beteg gyereket szül a világra, mert jajj de aranyos meg mennyire tud szeretni, pl Down-kór esetén. Persze, amíg kicsi, aztán gondozhatja a szülő egy életen át majd a szülők halála után egy otthonba csapják és kész. Czeizel Endre mondta egyszer, hogy tudják mit látok a beteg gyermekek családjaiban? Hogy az apa lelép, sőt, néha az anya. És ezt is látni, reggelente a metrón az 50-60 közötti bánatos arcú nőket, ahogy rángatják maguk után a Down-kóros gyereket, aki legalább 30 éves. Sose apuka, sose apukával. Persze aki nem tudja, hogy beteg a baba, az más kérdés, de tudok olyat, aki tudatosan szült meg 2 Down-kóros babát. Demagógia, önigazolás és önzőség.

ez nagyon gáz. 3 gyerekből egy normális, de az az egy is sanszos, hogy simán örökíti tovább az ő gyerekeibe. amúgy érdekes, hogy ugye, a szülök úgy gondolták, hogy "isten kezébe vagyunk" meg hogy nem szabad elvetetni, de azt azért hagyták, hogy megcsászározzák az asszonkát. most akkor vagy fogadják el az orvostudomány segítségét, vagy ragaszkodjanak a merev nézeteikhez (a fogyatékos babák nem élték volna túl a hagyományos szülést, szét tört volna mindenük)... szóval ezzel csak azt akartam mondani, hogy ezeket a hülyeségeket is úgy értelmezi mindenki, hogy az éppen aktuális akaratát alátámassza.

a következő mondatért előre is bocs: itt van az, amikor az erkölcs meg a tabu kárt csinál. mert az ellen simán lehet tüntetni, hogy ne legyenek génmanipulált növények meg állatok. de ebbe senki nem szólhat bele: hogy kijátszva a természetes szelekciót, ilyen nemkívánatos génmódosulások továbböröklődhessenek. (igen, kijátszva, mert természetes módon ezek a gyerekek a születést sem élték volna túl, nem beszélve a szülést követő több hónapos kezelésről, meg ki tudja, mi minden kezelésre lesz szükségük a továbbiakban is)

#11-es

Nekem is ugyanaz a véleményem, mint neked.

Jómagam is egy öröklődő genetikai rendellenességben szenvedek. Négyen vagyunk testvérek, ebből hárman örököltük.

Hála a jó égnek, hogy nem mentális eredetű, könnyen korrigálható, és képes vagyok telljes életet élni.

Ez a betegség a dongaláb.

Egy Down-os babát nem szülnék meg. Édesanyám is úgy tartotta meg a húgomat (38 volt) hogy ha nincs ilyen eredetű baja. Jómagam is rettegtem attól, hogy a kislányom örökli a dongaláb gént.

Szerencsére nem örökölte, de a rizikófaktor megvan.

Viszont, mikor terhesen utánanéztem hányféle születési rendellenesség lehetséges, azért imátkoztam, hogyha mindenképpen lesz valami baja, akkor inkább csak dongalábas legyen. De legyen lába, keze, megfelelő méretű és számú ujjai.

Úgy gondolom, hogy a dongalábbal egész jól jártam.

Csúfoltak ezzel is elég rendesen. A gyerekek gonoszak.

De ha ilyesmire, mint ez az üvegcsontúság, meg társaira lenne esély nálunk, nem vállalnék több gyereket. Jobban szeretem őket annál, mint hogy ilyen életet adjak nekik.