Volt már olyan valakinél, hogy a legnagyobb reménytelenség és depresszió közepén talált rá a szerelem?

remélem pár hét múlva visszatudok jönni kommentelni, hogy én...

de tapasztalatból mondom: a depressziós embert elkerülik, szerintem gyakorlatilag kizárt ilyenkor új kapcsolatot létesíteni, mert taszító

A párom.

18 éves volt akkor. Nem amolyan "tini izé" baja volt. Kemény depresszió, öngyilkossági gondolatok, majdnem tettlegesség, fenyegetések, fájdalmak.

Akkor jöttem én...nem akarom fényezni magam, követtem el hibákat akkor (volt, hogy bántottam...mármint szavakkal) de többnyire éreztem, mire van szüksége, mit kell tennem. A barátai elmaradoztak, a családja (akik egyébként egy teljesen normális, jó egzisztenciájú család) semmiről nem tudott, még félig gyermekként, viseltem a hátamon ezeket a dolgokat. Ennek már 5 éve. A párom azt mondja nékülem nem ment volna. És nem is gondolta, hogy vagyok, leszek neki.

Ma már 22 évesek vagyunk, ez a közös élmény, a sok átélt fájdalom erőssé tett minket, a kapcsolatunkat. MA már kiegyensúlyozott, vidám, életkedvvel teli ember, aminek én örvendek a leginkább :D

VAN kiút mindenből!

Nem.

Menny idős vagy, fiú/lány?

Akkor ez egy ördögi kör...én is reménytelen vagyok és a depresszió kerülget, és úgy érzem hogy csak a szerelem tudna talpraállítani igazán...de ha az ilyen embereket kerülik, akkor kíváncsi vagyok mi lesz ebből...

23L