Miért van az, h egy tanár gyereke sokkal okosabb értelmesebb, mint egy átlagszülőé, miben neveli őt másképp?
Na hát ezt megcáfolnám :) Mindkét szülőm pedagógus, sőt, a szüleim testvérei is. És nem vagyok okosabb, értelmesebb, mint azok, akiknek a szüleik mással foglalkoznak. Sőt, tini koromban sokat mozogtam ilyen tarajos punk társaságban (na, őszintén szólva, én is épp így néztem ki, nem csak a társaság), a legidiótábbaknak pont hogy tanárok voltak a szüleik - köztük nekem is :) A legjobb barátnőmnek is tanár az anyukája, na hát ő is elég dilinyós leányzó :) Nem azt mondom, a magához való esze megvan, de hogy abból a társaságból pont a tanárgyerekek vitték mindig a prímet, az biztos.
Szerintem pont arról van szó, hogy ami egy osztályban beválik, az a saját családban már nem mindig. Más, amikor az ember tanár szerepben van, és más, amikor szülői szerepben. És a legrosszabb, ha otthon is tanárként viselkedik. Mivel segítő szakmában dolgozom, ezzel nagyon is tisztában vagyok. Anyukám osztályában pl. mindig rend van és szót fogadnak neki a gyerekek, és nagyon szeretik is, ehhez képest mi az öcsémmel ritka pofátlan gyerekek voltunk.
Sok tanár ismerősünk volt, nos a gyerekeik semmivel sem lettek különbek vagy okosabbak a többinél, bár az tény, hogy a tanárok nagyon tudják fényezni a gyerekeiket,másrészt általában a gyerekeik abba az iskolába járnak, ahol anyuci/apuci tanít, így a tanár kollégák általában kivételeznek a tanárgyerekekkel.
Mellesleg hozzátenném, egy olyan tanárt sem ismertem, akiről elmondhatnám, hogy olyan hú-de jó szülő volt.
Nagyon nem értenek a gyermek lélektanhoz, pedig állítólag tanulták....
Ez megint egy hülye általánosítás.....
Honnan veszed? Azért mert a környezetedben van pár tanárgyerek, aki okos? Egyébként szerintem mindkettőre van példa, hogy értelmesebb és hogy nem az. Ha értelmesebb, annak az az oka, hogy a szülő sokat foglalkozik a gyerekével, sok helyre hordja, ahol tanulhat, persze ehhez elengedhetetlen, hogy a gyerek érdeklődő legyen. De ez nem kizárólag a tanárgyerekek sajátossága.
Nekem 3 barátom szülője tanár és elég értelmesek. Nem okosabbak mint mások csak nem lógósak és rendesen tanultak, olvasottak.
De az egyikkel például hatalmasakat buliztam és nagy csajozós volt :)
De részben igaz amit az első hozzászóló írt. Az hogy valamelyik szülő tanár még nem jelenti hogy a gyerek normális lesz.
Egy szülőpárt ismerek szüleimen keresztül akinek a gyereke már középsulis és már sok kemény balhéban benne volt. Nem csodálkoznék ha végén börtönben kötne ki...
Bár szerintem általánosságban tényleg olvasottabbak és otthon jobban ránevelik őket hogy a műveltségnek van értéke, szemben az értelmetlen lázadásnak, rombolásnak, bűnözésnek stb.
Ez így, ebben formában semmiképp nem igaz. A tanulásban jeleskedés legfeljebb amiatt lehet (de ez sem igaz minden esetben), hogy egy tanár gyakran többet vár a gyerekétől, sokkal maximalistább vele szemben, mint a többi szülő. Ha pedig a gyerek teljesítménykényszeres, mint pl. én voltam, akkor minden áron meg akar felelni, és tanul, mint a gép.
Nekem anyukám pedagógus, igenis jó szülő volt, és képzeld, kedves előző, nem oda jártam, ahol tanított, és nem fényezett soha, sőt, szerintem még meg sem volt velünk annyira elégedve, amennyire lehetett volna. Én jó tanuló voltam, az öcsém nagyon nem, nem ezen múlott. Ami viszont igaz, hogy vele soha nem lehetett megbeszélni, hogy "Ma nincs kedvem suliba menni, írj légyszí igazolást", amit az osztálytársaim szülei simán megengedtek.
Én is "tanárgyerek" vagyok, és én sem mondanám azt, hogy a tanárgyerekek okosabbak vagy jobban tanulnának, mint mások. Talán egy kicsivel szorgalmasabbak vagy tisztelettudóbbak (bár itt is sok a kivétel).
Nálunk egy nagy különbség volt a többi családhoz képest: ha a tesóm vagy én rossz jegyet, vagy pláne intőt vittünk haza, esélyünk nem volt valamivel kimagyarázni a dolgokat, mert nálunk mindig a tanár kollégának adtak igazat, míg más gyereknél esetleg elintézték azzal, hogy "eh, hát az a hülye tanár egyszerűen pikkel rád". :D De most már, így utólag, egyáltalán nem bánom, hogy így volt.
Első vagyok, 8-as, ez nálunk is így volt mindig :)
Amúgy talán annyi előnyt tudnék mondani, hogy a tanár szülő sok esetben többet, vagy hatékonyabban tud a gyereknek segíteni a tanulásban, illetve ezt fontosnak is tartja.
De mondjuk nekem anyukám tanító, alsóban tényleg sokat segített az, hogy tanult velem otthon, de felsőben mondjuk a mateknál már kb. ő is úgy nézett a házi feladatra, mint én :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!