Hány évesen "kell" kétségbe esni hogy nincs párom?

A nagyanyám tetsvére 62 évesen házasodott újra,szóval tulajdonképpen soha nem kell pánikba esni.

Az öregasszonyok még a múlt században élnek,azt hiszik semmi nem változott azért beszélnek hülyeségeket.Nem kell vele foglalkozni.

25 körül kezdenék pánikolni...

Nem azért, nem ítélem el azt akinek nincs párja, de én is úgy "terveztem" régebben, hogy fiatal anyuka leszek.

Ha még 25 körül sincs párom, akkor már fiatal anyuka nem leszek (jó, ezzel nem mondtam, hogy a 25 évesek idősek:D) de mondjam úgy relative fiatal...

Tudod, hogy miért akarták a lányokat régebben "férjhez adni"? Miért volt ez szégyen, ha egy nő boldogságban egyedül maradt?

Azért mert a nőket a férfiak így akarták magukhoz láncolni. A nők már kislánykorban agymosáson vettek részt, hogy nekik az életcéljuk "a gyerek" a "család" és persze a "pasi". Ha a lány nem akart élete végéig elnyomva, verve, boldogtalanságban élni (mert tudta, látta, hogy ez jár a házassággal együtt)akkor minden vesztesnek szégyenfoltnak állították be!

Vajon a pasiknál ez miért nem volt szégyen?

Mert így akarták a nőket rávenni arra, amiből nekik az égvilágon semmi hasznuk nem származott!

Persze az agymosás az hatékony és még mindig ez a hamis kép áll szegény nők fejében.

Nézd meg miből áll egy házasság, mennyi válás van, rossz kapcsolatok... Én azt mondom, hogy ha anők anno nem részesültek volna agymosásban, simán boldogan egyedül és a gyerekekkel tudtak volna élni.

A nők sokkal boldogabbak egyedül és sokkal egészségesebbek is! A "kétségbeesés" az csakis a társadalmi megfelelés miatt van. Még mindig bele van a nők fejébe verve, hogy egy nő egyedül nem ér semmit. Miközben a nőknek csak egy jó munkahely, lakás és pár lurkó elég sokszor a boldogsághoz.

Nagyon kevés az olyan férfi, aki tud úgy családban élni, hogy hűséges, családcentrikus, nem egoista, nem domináns barom, de határozott és jó apa, jó férj.

15 Az utolsó mondatoddal és az első két bekezdéssel teljesen egyetértek,de a maradékkal nem.Szerintem egy nőnek mindig kell egy férfi,hogy boldog lehessen,én azt látom,hogy ez a legfontosabb,ez van mindig mindenek előtt mindenkinek,akár tagadjuk,akár nem:)Ritka az,hogyha valaki szeret egyedül lenni.

Kérdező:Persze ez nem azt jelenti,hogy mindenféle barmot be kell engedned az életedbe,azért,mert piszkálnak a többiek.Én 22 vagyok,értem is aggódnak,mégis mindenkit visszautasítok,mert senkiben nem látom azt,amit keresek.Ennyi:)Minek járjak akárkivel,hogyha 1 hónap múlva úgyis kidobom,mert vagy sunyi,alattomos,vagy túlságosan uralkodni akar felettem,vagy sz@rik a fejemre és akkor találkozunk,amikor ő ráér,vagy stb.Oké,tökéletes ember nincs,de azért ilyen parasztok még sem kellenek,mert ez már tényleg a selejt,ennél még egyedül is jobb:)

Az unokatesód lehet,nincs miért irigyelni.Ha eddig 8-10 pasija volt,akkor szerintem tök mindegy neki,hogy kivel van,lehet,a mostani férjét is le fogja cserélni 1 év múlva és akkor a család leshet.

Amúgy engem is sokat piszkáltak régen emiatt,durvábban is,de rá kellett jönnöm,hogy ők sokkal nagyobbat szívtak:)Szerintem csak azért ne pasizz be,mert piszkálnak,hagyd őket a francba,én is azt teszem.Inkább egyedül,mint egy sz@r házasságban:)

Én akkor kezdenék pánikolni,ha már évek óta egyedül lennék és még csak rövid kapcsolat sem lett volna évek óta.Szóval abszolút senki.

Ja és akkor ha 23 évesen még nem lett volna párkapcsolatom!

dédmamáink korában a legtöbb nő nem tanult tovább így munkahelyet sem nagyon kaptak, vagy olyan helyen ahol alig fizettek érte.

a családnak teher volt egy fiatal nő, egyel több éhes szájat jelentett, így gyorsan "túl akartak adni" rajtuk.

a legtöbb házasság a szülők megegyezése alapján történt. Hasonló anyagi helyzetűek kötöttek házasságot, többnyire köze nem volt a dolognak a szerelemhez.

Ma már mindenki szabadon dönt a sorsáról, nem kell odafigyelni az ilyen szövegekre. Engem is a férjhezmenéssel, pártalálással traktál a rokonság.

Még rengeteg esélyed van találni valakit, az unokatestvérem pl. 27 évesen ment férjhez.

Ma 14.24:Minden mondatoddal egyet értek.A mi családunkban az anyai dédnagyszülők házassága volt ilyen.Az öreg már csak a halálos ágyán kért bocsánatot dédimamámtól a több évtizednyi szenvedésért,amit okozott neki.Faterom is jól elbánt anyummal,de anyu a válás után talpra állt,és felnevelt kettőnket egedül.19 éve nincs senkije,és nem is akart soha.

25 éves vagyok,és a leghosszabb kapcsolatom is fél éves volt.Valahogy mindig bevonzom az idiótákat,már el is ment a kedvem az ismerkedéstől egy életre.Köszönöm szépen,de boldog szingli vagyok,még ha nem is "Szex és New York"-féle.Néha nagymamám tesz megjegyzéseket,olyankor azt mondom neki,hogy:"Mama,3 műszakban dolgozok,nincs időm ismerkedni".

Ezek után általában egy időre békén hagy.Csak azért,hogy legyen valakid,ne is kezdj bele semmibe,majd ha jön az a valaki,akivel tervezni is tudsz hosszú távon.A sarkadra kell állnod,mert idővel ezek a "kedves" rokonok egyre erőszakosabbak lesznek,és még a végén belehajszolnak valami hülyeségbe.Ők ilyen környezetben nőttek fel,és nem hajlandóak beletörődni,hogy eljárt felettük az idő és megváltozott a világ.És lehetőleg próbáld messziről elkerülni őket.25/N