Ha 16,5 éves korunk óta együtt vagyunk, és igenis komolyan gondoljuk stb. akkor mennyi idő után számíthatok arra h eljegyez?

Én is 16 körül voltam amikor összejöttem a párommal. Nagyon boldog voltam, mindenkinek azt mondtam nekem ő az első és ő lesz az utolsó. Nagyon szerettem. 3 évig voltunk együtt, de már a 2. évben tudtam, hogy nem sokáig húzzuk már. Nagyon rossz volt az utolsó év, sok mindenre rádöbbentem. Bár elfogadtam a gyűrűt tőle, meg is volt az eljegyzés, meg voltak a tervek, még sem úgy alakult ahogyan elterveztem. Kicsit magam alatt voltam.

Éljétek az életet. Használjátok ki, egyszer vagytok fiatalok.

Most 23 éves vagyok, 3 éve együtt az "új" párommal, valentin napon volt az eljegyzés, jövőre eszküszünk.

Sok sikert nektek.

Én 12 évesen ismertem meg a szerelmemet.

13 éves voltam, mikor összejöttünk.

15 éves voltam, mikor megkérte a kezem (hogy ha majd a törvény is engedi...), 16 éves voltam, mikor összeházasodtunk.

Lassan 18 leszek, azóta is boldogan élünk, egyébként ő 10 évvel idősebb.

Házasságnak akkor van értelme, ha mindketten végeztetek a fősulival, eljegyzés meg akkor előtte kb 1 évvel. Korábban nincs sok értelme, hisz mint annak a másik lánynak a kérdésére is írták, akkor jó az eljegyzés, ha már ki lehet tűzni az esküvő időpontját is. Minek foglalkozol eljegyzésesdivel? Azért, hogy bizonyítsatok, hogy komolyan gondoljátok? Arra jó egy bármilyen szép gyűrű is, amivel megajándékozhat a barátod, és elmondja mellé, mennyire komolyan gondolja veled. De élvezzétek a korotokkal járó kötetlen éveket!

Apukádnak meg azért vannak kétségei, mint sok más embernek szintén, hogy nagyon-nagyon kevés az a kapcsolat amelyik túléli a fősulis éveket, főleg ha külön városban tanulnak. Igazság szerint, de ez már az én véleményem, nincs is sok értelme ennyi évre lekötnie magát az embernek, mert később 30 körül meg megbánhatja, hogy 20 évesen nem élte ki magát, mert ott volt a barát/barátnő, aki miatt még lehet bulizni sem járhatott el normálisan a fősuli alatt, meg minden helyes lányról/pasiról, aki megmozgatta a fantáziáját, le kellett mondania, mert ő le van kötve.Pedig azok az évek arról szólnak! Ez a lemondás bőven elég akkor, amikor az ember örök hűséget esküszik az esküvőjén, és még sokan azt sem veszik komolyan, ami már baj. Nekem is volt ebben az időben mint ti vagytok, egy hosszú kapcsolatom, középsuliban még irigyeltek is a csajok, hogy milyen jó nekem, hogy ilyen komoly, megbízható, fix pasim van. De a fősulis évek alatt hamar elegem lett, megváltoztam nagyon sok mindenben, másképp kezdtem el gondolkodni, főleg a saját jövőmet illetően, és már úgy nem illettünk össze. Sajnos mi el is jegyeztük egymást, így csak egy plussz gond volt, hogy a normál szakítást még rondította a gyűrű visszaadása is. De utólag nézve mindketten jobban jártunk, azóta megházasodtunk, gyerek is van, de ha találkozunk elbeszélgetünk, és a mostani szemmel nézve, inkább volt kamaszkori barátságnak nevezhető a kapcsolatunk (7 évig eltartott azért), az igazi szenvedély később jött, nem voltunk még érettek az igazi szerelemhez és a komoly kapcsolathoz. De ha ki is tartatok egymás mellett, 30 körül azt fogod sajnálni, hogy oké, szeretitek egymást, nade milyen jó is lett volna, mondjuk 23-24 évesen találkozni. Akkor már azért túl van pár dolgon az ember, amit kár kihagyni:)

24 vagyok. 16 voltam, amikor összejöttem a barátommal. Tavaly volt az eljegyzés (7 év után), 7,5 év után az esküvő.

Nyugodtan bízz a közös jövőtökben, álmodozz csak róla és harcolj az álamidért. Mi is ezt tettük és eddig bejött.

a 18.46 os válaszoló nem komplett, már bocs. A fogamzásgátló drágasága miatt szülne gyereket?heheee

Egy gyerek olcsóbb mint havi 8ezer, azért? Eszem megáll...és utána évente szül gyereket, hogy ne kelljen újból szednie a drága gyógyszert???? és ilyen emberek még tanácsokat irogatnak bárkinek is! Jesszus hová jutottunk:(

Nem olvastam végig a válaszokat, de érzem a kérdezőn, hogy igenis komolyan és szépen gondolkodik és ritkaság az ilyen! (nekünk is ezt mondták anno)

Leírom a történetünket:

17 voltam, ő 18. Másfél évig voltunk együtt, aztán én lázadtam egy kicsit, hogy még nem éltem ki magam, 1 évig külön voltunk. Aztán újra összehozott minket a sors. Nem laktunk messze egymástól, bár másik városban, mégis csak hétvégén találkoztunk, max heti 1-szer még. Ő már dolgozott én másik városban tanultam, majd dolgoztam én is. Mindkettőnket úgy neveltek, gondolni kell a jövőre, így a pénz egy részét félreraktuk. Elkeztünk fóliázni is, bár az első pár évi nyereségből elmentünk külföldre nyaralni, szórakozni, élni, aztán egyre inkább félretettünk. Mellette volt lakáskasszánk, életbiztosítás, befektetés, igyekeztünk oda is betenni pénzt. 24 évesen költöztünk össze albérletbe, a dolog működött, eljegyzés megvolt, gyűjtöttünk tovább. Vettünk telket, 2 év múlva összeházasodtunk, elkeztünk építkezni. 30 éves vagyok, van egy gyönyörű kislányunk, most jön a második. Férjem még mindig keményen dolgozik, én mindenben támogatom, a házon mindig lesz mit csinálni, de az tény: semmit nem csinálnék másképpen.

Akár együtt maradtok, akár nem, helyesen gondolkodsz és kezdj el gyűjteni, legyenek közös céljaitok. Már az is szép, hogy együtt dolgoztok a nyáron. Ez is azt bizonyítja, hogy nem vársz a sült galambra!

Sok sikert az élethez!