Furcsán viselkedik a párom, szerintetek megcsal?
Egyik ismerősöm említette meg tegnap, hogy találkozott a párommal, de nem tudtak sokat beszélgetni, mert megcsörrent a telefonja és el kellett rohannia. Hozzátette, hogy milyen érdekes egy férfinél, hogy hófehér szétcsúsztatható telefon.
Mondtam neki, hogy a páromé fekete és érintőképernyős.
Emellett az elmúlt 2 hétben ha hívom a párom, soha nem veszi fel, hanem kb 1-2 perc múlva ő hív vissza. A telefonját nem veszi ki a kabátzsebéből, rendszerint le is némítja ha itthon van. Tölteni is a munkahelyén szokta.
Ma el akartam menni a páromhoz, hogy kölcsönkérjem az autót. Azt mondta, találkozzunk x helyen (a munkahelyétől viszonylag messzire) és majd valaki követi őt kocsival aki visszaviszi a munkahelyére.
Beszélgetni nincs kedve, ha kérdezem milyen napja volt, max 2 mondatban ledarálja, hogy mennyire fáradt.
Régebben (2-3 héttel ezelőtt) még teljesen máshogy viselkedett. Még az ágyba is behozta a telefonját, ha nem tudna aludni akkor játsszon rajta. Vacsora közben is vele volt. Ahogy hazaért, lefekvésig beszélgettünk. 2-3 naponta kitalált valami apró ürügyet, hogy bemenjek a munkahelyére egy puszira.
Lehet megcsal, lehet más van a dologban - mondjuk a megcsalás elég reális ilyen helyzetben.
Mi nem tudunk segíteni, neked kell egy kis erőt szerezned, és beszélned a pároddal.
Mondd el neki hogy furcsán viselkedik, és hogy véletlenül tudsz a fehér telefonról.
Kénytelen lesz kitálalni, és akkor lehet tiszta vizet önteni a pohárba, megoldani, megbeszélni a problémákat.
Csak nem hagyod hogy hülyére vegyen a hátad mögött?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!