Mit csináljak? Már megőrülök.
Férjemmel már 8 éve együtt vagyunk, vannak gyerekeink is. 3 évig éltünk anyósoméknál. Anyósom jó asszony volt, bár kissé kötekedő is, így nem volt könnyű együtt élni vele. 3 év után vettünk egy házat a férjemmel. Férjem egyedüli gyerek, anyósom meg súlyos beteg volt, így olyat vettünk, hogy ők is tudjanak jönni, mégis külön lakása van mindenkinek, mert anyósomnak állandó felügyelet kell, és így apósom nem bírná egyedül őt is ellátni, és dolgozni is. Ezzel a megoldással mindenkinek jó, mert megvan a saját élettér is, de segíteni is tudunk egymásnak bármikor. A házvételbe, bár felajánlották, a gyerekvigyázáson kívül más segítséget nem fogadtunk el, mert a saját házunkat akartuk megvenni, önállóan. A részleteket is mi fizetjük, a rezsit már persze mindenki magának fizeti. Ezzel nincs is semmi baj. Amitől megbolondulok, az az, hogy mindenki azzal jön nekem, és a férjemnek is, hogy milyen rendes anyósoméktól, hogy vettek egy nagyobb házat csak azért, hogy nekünk is legyen külön lakásunk. Sírva könyörgöm: azt a házat mi vettük, a saját spórolt pénzünkből, és hitelünkből, a hitelt is mi nyögjük,mi újítottuk fel, apósom "csak" a munkáskezeit adta bele, mikor a férjemmel karöltve dolgoztak rajta. De az anyagot is mi vettük a férjemmel, apósom meg hazahozta kocsival. Úgy érzem jogosan vagyok/vagyunk büszkék a férjemmel a munkánk gyümölcsére, erre így bele van rondítva. De ez még nem minden. Mikor anyósom meghalt, apósom összejött egy nővel.Persze nem egyből, bizonyos idő elteltével. Nos, ez a nő is azt hitte, hogy most már egyedül apósomé a ház, és majd lehidaltam, mikor közölte velem, hogy ideje a saját lábunkra állni, és elköltözni apósom nyakáról. Különben is neki is van egy 20 éves lánya, akinek nagyon jól jönne, a mi helyünk.
Na most mit csináljak? Legszívesebben repíteném a nőt, a porontyaival együtt, mert van neki 3 is. A 2 kisebbet hozta, a legnagyobbnak kellene a mi helyünk. Apósomat viszont nem szeretném megbántani. De ha így folytatja a nőci, nem tudom mit teszek. Ti mit tennétek?
Ezt megbeszélted apósoddal?Mármint hogy mit mondott a nő!
És a nőnek elmondtad hogy a ház a tiétek?
Én is fel lennék háborodva sőt tuti ki is b@sztam volna azt a nőt a házból!
Nem semmi... Nekem már az is sok, hogy a két kisebb gyereke ott lakik....
Én elbeszélgetnék a nővel. Ha az após szerelmes, akkor hiába beszélsz vele akár te, akár a férjed, nem fog eljutni hozzá az információ. Meg kell neki mondani kerek-perec: a lakás a tiétek, jogilag és erkölcsileg egyaránt.
Amúgy anyósodék házával mi lett?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!