Mit tegyek? Megőrülök.
Szóval a szüleim elváltak. 25E FT gyerektartás járna a régi fizetése alapján. Tavaly szeptben felmondott a régi munkahelyén és most taxizik de nem keres semmit. Október óta nem fizet gyerektartást. Tegnap jött egy levél, hogy ő nem akar nekem fizetni és, hogy töröljék el. Márcban lesz tárgyalás. (Ez anyának 50 E FT-ba fog kerülni) Na most nekem folyamatosan az ellenkezőjét mondja meg folyamatosan mondogatja, hogy ő majd haza fog jönni (Én Debrecen ő Pest)De már nem tudok neki hinni, mert nekem mondd valamit anyának meg teljesen az ellenkezőjét. És tegnap amikor megkaptam a levelet teljesen ideges lettem. Azóta remeg a gyomrom. Folyamatosan forgatom magam ezen. Ideges vagyok.
Mit tehetnék? Hogy nyugodjak meg?
17/L
Próbálj megnyugodni, semmit nem tehetsz. A szüleid majd elintézik. Apukád szerintem azért hazudozik, mert nem akar elkeseríteni. Próbálj bízni bennük, hogy majd lerendezik. Apukádnak meg mondd meg, hogy ha azt akarja, hogy vezess és nyelvvizsgázz, akkor legyen szíves hozzásegíteni, mert anyukád nem bírja egyedül.
19/l
Folyton azt mondogatja, hogy ő nem akar engem elveszíteni stb. Még azt hozzá kell tennem, hogy Pesten az élettársával él együtt akitől van egy két éves gyereke. És annaka gyereknek mindent megvesz persze amit meg tud. Meg nekik mamáék is küldenek pénzt stb. Nekem karácsony előtt adtak egy ezrest, hogy vegyek belőle ajándékot. Mondtam, hogy köszönöm de inkább nem kérem.
Már közöltem vele, hogy szedje össze magát, mert így nem fogunk a továbbiakban beszélni.
Hú egy egésdz ezrest nagylelkű ebből telik 1 kg húsra talán....
A helyedben szóba se álnék velük mégis mit gondolnak lesz új gyerek a régi meg fényevő lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!