Apukámék élete szinte csak önsajnálatból áll. Sok az ilyen család?

Az én családomban is gyakorolják a szüleim az önsajnálatot, amit én is nagyon szépen eltamultam. Anyámnál az önsajnálat inkább belül van, kifelé iszik. Fater pedig azt próbálja bizonyítani mindnekinek, hogy milyen fasza gyerek. Valamint együtt élnek már vagy 30 éve, de már szerintem 5 után jobban tették volna hogyha elvállank. Mindkettő a másikat okolja mindenért, vagy a külső tényezőket. De eggyütt vannak dacára ezekenek is, hiszen hogyan sajnáltathatnák magukat, ha nem lenne mivel.... Az önsajnálatot én egyébként egy szenvedélybetegségnek tartom, olyan mint a pia, csak nem kell berúgni hogy jó érezd magad. Én is megtanultam tőlük az önsajnálatot kiskoromban, olyan jól, hogy észre se vettem, csak azt hogy semmi se sikerül. Tényleg olyan egyébként mint az alkoholozmus, nem lehet leszokni, csak abbahagyni, de ha megint elkezdni véletlenül az ember, akkor könnyű visszaesni.

Szóval nem vagy egyedül. Néha már egyébként azt hiszen hogy ez a normális, mert annyian sajnálják magukat, és én vagyok a defektes, hogy ezzel nem értek egyet. :-)

2009. 08. 10 vagyok.

Velem is így bántak, óvodában, iskolában. Aztán (én hülye csak) 8.-ban rájöttem, hogy sz.rok az egészre és hirtelen csak jó történt velem és elkezdett mindenki kedvelni és sikeres lettem. Nem mondom, hogy nem voltak mélypontok az életemben, de mindből sikeresen kijöttem. Kb. fél éve beleestem én is az önsajnálatba (na tessék) és sajnos pár hónapig gyakoroltam is, na azt a sok sz.rt, amit ezzel csináltam magamnak, még mindig takarítom. De legalább elmondhatom, hogy rájöttem magamtól és megtapasztaltam a magam bőrén is az önsajnálatot meg a depit és méginkább rájöttem, hogy a legrosszabb dolog, ami történhet velünk, az a panaszkodás és önsajnálat és soha nem szabad ezt tennünk, mert magunknak ártunk a legjobban, meg a környezetünknek is.