Apukámék élete szinte csak önsajnálatból áll. Sok az ilyen család?

Szerintem sok. A magyaroknál amúgyis divat panaszkodni, ahelyett hogy tennénk valamit az ügy érdekében.

Nekem nagy szerencsém volt a szüleimmel, mert komoly eü. problémáik voltak (ami miatt már nem élnek), de elég keveset panaszkodtak. Anyut minden éjszaka gyötörte az asztma, de ha 1-2 nap véletlen kimaradt, visszatért a vidám életkedve.

Aza veszélye annak, amit írsz, hogy könnyen depresszióba fordul. Meg rontja az otthoni légkört.

Érdekes, hogy több válaszoló az anyukáját írta önsajnálónak.

Ez nálunk is így van: neki fáj a legjobban a feje, őt bántja mindenki, ő a cselédje az egész családnak, őneki nem telik magára egy fillér sem pedig mennyit dolgozik...másé meg le van...

mikor babát vártam és cukros lettem, közölte, nem kell annyit zabálni. Befektettek cukortesztre, be sem jött. Mikor szültem, azt mondta lusta voltam simán szülni azért lett császár. Mikor hazajöttünk és szóltam neki, azt mondta nem tud jönni, beteg...

de szidja a szívbeteg, cukros, mellrákból felépül sógornőjét, hogy hipohonder.

Szóval nevetséges, de ez van. Kíváncsi vagyok, hogy fog viselkedni, ha tényleg baja lesz.

(Amúgy mindent megtesz az egészségéért: napi két doboz cigit szív el, nyugtatót szed a munkahelyén látványosan ("istenem, de beteg vagyok" felkiáltással), otthon meg körtepáleszt iszogat rá).

Remélem megéri azt a kort, mikor ráms szorul, majd én segítek neki egészségesen élni:-))))))))))))