Tegnap szakított a barátom, lelkileg teljesen össze vagyok törve. Hogy menjek így iskolába vagy egyátalán emberek közé?

A 13.30as 28 eves pasival értek egyet! èn 27 vagyok és nö, és nekem is 15 eves korom ota voltak barataim. 3 hosszú évekig tartó kapcsolat, meg néhány rövidebb, aminek én vetettem véget. Alkalmaztam azokat amiket ö is írt, hogy mire van szüksege egy férfinak. Tölem megkapták a szenvedélyt, levadászhattak rendszeresen, kihívás elé állítottam öket, amikor majd meggebedtem annyira szerelmes voltam, a másik akkor sem tudta, hogy mit érzek, mivel titokzatos voltam, mert tudtam, hogy a férfinak erre van szüksége. Ès kivétel nélkül mind nagyon szerettek, és büszkék voltak rá, hogy mellettem lehetnek. Pedig nem vagyok egy bombázó. Teljesen átlagos vagyok. A külsö nem annyira lényeg, az igazán fontos a kisugárzás, és az önbizalom. Ès sajnos taktikázni kell... Ennek az a jó oldala h rendesen bele lehet tanulni es tudod öket iranyitani szavak nelkül, úgy, hogy észre sem veszik. Viszont a rossz oldala, hogy egy idö után nem tudod levenni az álarcod, és aztán magad sem tudod, hogy milyen is vagy valójában... de ez egy másik történet.

Valószínü h az exbarátod megérezte, hogy mennyire szereted, nem volt meg a kihívás számára. Ennyi idös korban még nagyon arra van szükségük, hogy fitogtassák a vonzerejüket, meg hogy ök mekkora bikák. Valszeg a pasid új vad után nézett.

Az jó, hogy távkapcsolat, mert nem kell minden nap a képét lesned. Eltelik egy kis idö, és túl leszel rajta, lesz jobb, ö nem érdemelt meg téged. Sovány vigasz, de hidd el, jön jobb. Kitartást!

18 évesen pont így voltam. Teljesen ki voltam akadva. Biztos lepontoznak majd emiatt, hogy ezt tanácsolom, de nem tudsz valahogy kivenni egy pár napot? Megbeszéled anyuddal, hogy igazoljon? Vagy kérsz a háziorvostól igazolást?

Én akkor nem mentem egy hétig, igaz meg is voltam kicsit fázva, így simán kaptam igazolást, de amúgyse mentem volna, képtelen lettem volna, egy hétig nem aludtam, nem ettem. Jól kiszomorkodtam magam, aztn jövő hétvégén elmentem bulizni, hétfőn pedig újult erővel és mosolyogva mentem suliba(persze, belül szenvedtem, de már képes voltam palástolni)

Amúgy kitartás, elmúlik hidd el, pár év múlva csak egy rossz emlék lesz, nem is fogod érteni miért szenvedtél.

24/N

http://www.youtube.com/watch?v=Tth-8wA3PdY

Hallgasd meg ezt. Olvasd el a szövegét és meríts belőle erőt, érezd át. A többit már leírták előttem.

Itt van ugyanez oláh-ul , hátha érthetőbb 13:30 volotam

- http://www.youtube.com/watch?v=9zOkJdQvbqA&feature=related

Kedves 7.!

Köszönöm, szerintem is van abban valami, amit mondasz, egyáltalán nem volt bántó. Jól esik a tapasztaltabbaktól is tanácsot kapni. -

A 7-esben tényleg nem volt semmi bántó, én 13:30 vagyok ,vagyis 8-as szerintem rám gondoltál, mert én nem kíméltelek. De tényleg nem bántásnak szántam.

Hallgasd meg a roma i Will survive-ot hátha feldob.. :)

- http://www.youtube.com/watch?v=9zOkJdQvbqA&feature=related

Érdekes dolog ez a "rácsimpaszkodás a másikra". Annak idején az első kapcsolatom nekem is távkapcsolat volt és csak hétvégente találkoztunk. Ilyenkor az ember azt hinné, hogy nem lehet rácsimpaszkodni. Pedig dehogynem! Nálunk is ez vetett véget a dolognak. Ugyanis mikor otthon voltam, mindig vele akartam lenni, hiába csak heti 2 napot, tényleg megérzik a pasik.

A dolog iróniája, hogy a mostani párom pont olyan, mint amilyen én voltam annak idején. Hiába élünk egy lakásba gyereket nevelve, mégis ha teheti folyton velem akar lenni. Pl alig bírok kicsit egyedül elmenni a barátaimmal, vagy boltba stb. És tényleg nyomasztó kicsit. (mondjuk én ezért nem fogok szakítani, mivel van egy közös gyerekünk, meg mert el se tudnám képzelni nélküle az életem)

legelső válaszoló voltam