Csak nekem furcsa, vagy más is így csinálja?

Van egy ikerpárom, akik abba a korszakba értek, hogy képesek állandóan betegek lenni. Hála a csodás szülőknek, akik képesek betegen óvodába vinni a gyereküket, de ez egy másik dolog.

Szóval .. ha én esetleg beteg vagyok, akkor a párom az, aki jobban foglalkozik a lányokkal. Én csak a szükségeseket csinálom meg és a távolból, maszkban figyelem őket és beszélek hozzájuk.

Ha a gyerekek betegek, akkor én vagyok velük itthon. Erősebb a szervezetem, mint a páromé, ezért szerencsére nem sűrűn leszek beteg. De, vannak olyan helyzetek, amikor a páromnak is itthon kell lennie.

Mióta gyerekeink vannak, tudjuk, hogy a mi felelősségünk. Nem passzolhatom le senkinek őket, mert épp beteg vagyok vagy élni akarok!

Volt, hogy vigyáztak rájuk, mert hivatali ügyeket kellett intéznem/intéznünk, de azokat is próbáltuk úgy intézni, hogy csak egyikünk legyen szabad és a gyerekekkel legyen.

Nekem 2 gyerekem és eddig még sosem voltam olyan rossz állapotban, hogy ne tudtam volna őket ápolni. Legrosszabb esetben melléjük feküdtem és bekapcsoltam egy filmet, amit tudtam, hogy meg fognak nézni. Volt már, hogy rohantam ki a vécéről hányás közben, mert a gyerek a szobában közben a szőnyegre hányt. Vagy a kicsi tapicskolt a pisiben, mert a másik odapisilt a parkettára. Meg kell tudni ezt oldani, van apja is a gyereknek.

Szerintem NEM kellett volna elhoznod a gyereket, ennél durvábbakat fognak tőled elvárni, ha ezt így folytatod. A keresztszülőség nem egyenlő a kihasználható balekkal. Az anya vegyen erőt magán. És ha ti is elkapjátok, fizeti majd a gyógyszereteket meg a táppénz miatt kevesebb fizetést????

Ez tényleg elég furcsa.

Lányom épp akkor lett nagyon beteg (iszonyú magas láza volt, hányt) amikor a kisfiam (aki 8 napot élt) temetésének ideje közeledett... Alig bírtam a császáros hosszanti sebemtől mozogni, közben a kisfiam után hagyott űr, a hiánya kavargott bennem, éjjel-nappal sírtam utána, nem tudtam és nem akartam elengedni. Képzelhetitek milyen éjszakám volt a temetés előtti éjszaka, ami már önmagában is borzasztó, én is belázasodtam ráadásul ott feküdt a lányom akinek olyan magas láza volt hogy félrebeszélt, én pedig sírva tettem a dolgom és egész éjszaka virrasztottam mellette és hűtöttem a kis testét.

1 eset volt amikor a szüleim segítségét kellett hívnom, hogy vigyék el a lányom. Amikor iszonyatosan fájt a hátam és a szegycsontom alatti rész belül. Se ülni, se állni, se feküdni nem tudtam, levegőt is alig kaptam. halálfélelmem volt, az orvos megvizsgált, kérdezgetett mert testi bajom nem volt, kiderült hogy a nagy lelki megrázkódtatás (amit a kisfiam elvesztése okozott) akkor jött ki rajtam, lelki eredetű volt a bajom. De akkor is csak azért kellett a segítség hogy valaki vigyázzon a lányomra mert akkor képtelen voltam felkelni és attól féltem mi lesz vele ha velem akkor történik valami.