"Gyűlölöm" anyámat? Mi van velem? Bővebben a leírásban.

Ne gondoljátok hogy valami elkényeztetett kis 12 éves lennék, aki nem kapott iPhonet a szülinapjára, vagy ilyesmi. Sőt, bajom sincs anyámmal, még ha nem is jövünk ki mindig jól, nem bánik rosszul velem, csak egyszerűen... irritál. A probléma nem vele van, hanem velem. Ha éppen nincs jó kedvem, és akár csak hozzám szól, rám néz, vagy csak ott van, elkap az ideg de olyan szinten, hogy remegek tőle, a fogam csikorgatom mint valami nyomorék idegbeteg, és minden borzalmat elképzelek, hogy mit csinálnék vele. Persze úgy hogy ő ezt ne vegye észre. Más ember nem váltja ki belőlem ezt a reakciót, talán nagyon ritkán még apámon fel tudom húzni magam. De mindkettőjüket tisztelem. Légyszíves, az olyanokat hagyjuk hogy "undorító beteg állat vagy" tényleg aggódom, hogy egyszer majd nem tudom visszafogni magam. Szerintetek hogyan tudnék jobban viszonyulni hozzá?