Ha az embernek nincsenek igaz barátai, az őt minősíti?

Kiskoromban voltak barátaim, amolyan pajtások, de mégis ők voltak igazán közel hozzám. Aztán másfelé ment az utunk. Gimiben voltak "barátok", de azt vettem észre, hogy csak lelki szemetesláda vagyok, ha nekem van gondom, magamra maradok.

Munkahelyemen nem kötöttem barátságokat, senkit sem engedtem közel, akit kicsit mégis, ha annak másfelé ment az útja, megszakadt a kapcsolat.

Van 1-2 gimiből maradt "barát", akikkel neten tartom a kapcsolatot, de az is egyoldalú. Van egy srác, minden baját meghallgatom, most kivételesen nekem van gondom, és ki vagyok borulva. Igazából nem kell a támasza, arra itt a párom, csak az bánt, hogy leírom, mi van velem és erre nem is reagál, hívna telefonon a piti kis problémáival, hallgassam meg... Erre írtam neki, hogy bocsi, most nem veszem fel, mert ki vagyok borulva, sírtam, így nem akarok telefonálni. Semmit nem reagál rá, löki írásban a "gondjait".

Valahogy úgy gondolom, velem van a baj, nem véletlen vonzom be az ilyen barátokat, nem? Egyébként én nem is szoktam keresni őket, éppen emiatt, hisz tudom, milyenek. Ők azok, akik időről időre megtalálnak a bajaikkal...