Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Nem fogja fel, mit akarok! Ez...

Nem fogja fel, mit akarok! Ez akkor most válóok?

Figyelt kérdés

Egy iszonyatosan piszlicsáré, apróság, hülyeségről van szó.


A téma a konyha. Főszabály szerint én (a nő) használja, én főzök, én mosogatok. Direkt megs szoktam kérdezni, mit enne, azt főzök, általában 2-3 napra, hogy ne kelljen minden nap. Azokból csipegetünk (tehát minimum 2 féle kaja szokott lenni készen, a hűtőben), ám ez a rendszer elég régóta nem működik.


Arra hivatkozva, hogy "neki ahhoz nem volt kedve" mindig csinál valamit, ami nagy pepeccsel jár, és otthagyja a koszt maga után. Amíg finoman csinálta, elnéztem (pl tojást akart, a tányérját hagyta ott, meg 1 db serpenyőt).

Aztán jöttek az egyéb finomságok... A tegnapi nap volt konkrétan a kiakadásom csúcspontja.


Fokhagymás hús krumplival: 3 tányér, amit csak a hússal kent össze, a sajtreszelő a fokhagymának, a krumplinak friss oljat öntött, gondolom fedő nélkül sütve, mert még a nappali is olajos, külön seprenyő a húsnak, evéshez is 3 tányért használt (uborka, krumpli, hús). És konkrétan minden úgy volt hagyva, ahogy végzett a kajával. A fokhagymás dolgok rászáradtak a tányérokra, a maradék uborka megposhadva... A slussz pojén, hogy a tűzhelyen volt egy piszkos edény beáztatva, azt betette a sütőbe, hogy "jobban elférjen sütés közben" majd éjszaka begyújtotta a sütőt, hogy melegebb legyen.


Ő azzal érvel, hogy annyira fáradt, hogy miután megcsinálta a kaját, olyan fáradt, hogy nem tud elpakolni, egyébként meg ő csinál kaját, én pakoljak el - ez csak ott sántít, hogy ezek a kaják csak 1 személyre készülnek.


Ma reggel kért kávét, amikor bementem kávét főzni, akkor szembesültem az éjszakai lakomája maradványaival. Konkrétan a fején szét tudtam volna törni az összes tányért, úgy felment a pumpa... De persze a gyerek miatt higgadtnak kell maradnom. Így szimplán közöltem, nem tudok kávét csinálni, mert a mocsoktól nem férek be a konyhába. Erre még ő sértődött meg.


Az ő unszolására beiratkoztam egyetemre, van 1 lányunk, és persze dolgozom is, mint mindenki más, és lassan gyomoridegem van, mire kell hazajönnöm... Nem bírom tovább.


Mégis mi a megoldás?


2012. febr. 19. 12:40
1 2 3 4 5
 31/41 A kérdező kommentje:

24!


Egy válasz törlésre került, így elcsúsztak a számozások.

2012. febr. 19. 15:55
 32/41 anonim ***** válasza:
100%

A szüleim kapcsolatában volt egy hasonló időszak, mint nálatok. Az volt a gond, hogy apa nem igazán értette meg a problémát - nem is nagyon foglalkoztatta - anya pedig mindig kiakadt amikor meglátta, hogy megint ugyanaz van amiért már ezerszer balhézott (Normálisan csak ritkán, általában csak mártírként viselkedett/kiabált de neki nem tűnt fel, azt hitte megbeszélték a dolgot).

Náluk az volt a megoldás, hogy megbeszélték a problémát higgadtan, anya toleránsabb volt apa változtatni akart. Ha a változtatásra mindkettőben nincs meg a szándék, akkor nem lehet változtatni...


22N

2012. febr. 19. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/41 anonim ***** válasza:
100%
30-as! Az nem neked szólt, csak törölve lett az, akinek... ne aggódj, tudom értelmezni az idézőjelet :)
2012. febr. 19. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/41 anonim ***** válasza:
100%

Mi az, hogy húzza a száját a rendrakásra? Hány éves, 5?

Az ő lakása is, ha egyedül élne, ezeket mind meg kellene csinálnia.


Velem ilyet férfi nem csinálhat. Bár aki ilyet tesz, az nem is igazi férfi.

Tisztelni kell egymást, és nem leterhelni, meg semmibe venni.

2012. febr. 19. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/41 anonim ***** válasza:
48%

Röhögjetek rajtam egy jót!


36 éve vagyok férjnél. Kb. 5-6 éve a férjem elkezdett főzöcskézni (Paprika Tv, hogy a fene enné meg), mert szerinte én csak összeb...om a kajákat, szerencsére csak hét végén van főzhetnékje. Nem is főz rosszul, de: rohangál a konyhában, mivel messze van a tűzhely a munkapulttól, a kezében viszi a tűzhelyhez a nyersanyagokat. Nagy részét elpotyogtatja,ráragad a kőre.

Ha süt, nagy mozdulatokkal locsolja pl. a húst, ragad a sütőre az olaj, zsír. A főző részen minden ragad, kifröccsenve az étel a csempére, a tűzhelyre. Ezer edényt használ a főzéshez, úgy néz ki a konyha, mintha bomba robbant volna.

Az étel időnként finom, időnként ehetetlen.


Mosogatni, pakolni nem hajlandó, azt mondja, ő főz, én mosogassak. Nem nagy öröm 2 órán keresztül vakargatni a koszt.

Amikor én főzök, mondom neki: mosogass el, erre nem hajlandó. Volt olyan, hogy amikor éjszakai melóból hazaértem, olyan disznóól volt a konyhában, hogy bedurrant nagyon az agyam, elmosogattam, elpakoltam, és nem főztem semmit. Este hazajöttek a fiúk, néztek ki a fejükből, és hideget ettek. Azt hittem, ez jó lecke volt, de tévedtem.

Volt már olyan is, hogy nem mosogattam el egy vasárnapi főzöcskézés után, azt hittem, a férjem elszégyelli magát, megint tévedtem. Másnap este áztatnom kellett az edényeket, sokkal tovább tartott a mosogatás, mintha azonnal elmosogattam volna.

Volt már olyan is, hogy ráordítottam a férjemre: takarodj a konyhából! Nem takarodott.

Próbáltam vele szépen beszélni, mintha falra hánytam volna a borsót. A válasz az volt: amíg itt balhézol velem, el is mosogathattál volna.


Nem kérek a goromba válaszokból. Nem mártír vagyok, csak azt akartam érzékeltetni, hogy más is jár ilyen cipőben, ettől még nem akartam elválni. A mérgem hamar el szokott szállni, és szerencsére többnyire csak hét végén van ez.


Ha más elviselhetetlen hibája nincs a férjednek, ez azért szerintem nem válóok.

2012. febr. 20. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/41 anonim ***** válasza:
68%
Hát igen, a mártírok általában azt hangoztatják hogy nem mártírok....mellesleg nálatok van egy kis eltérés ugyanis a férjed nem csak magára csinálja a kaját....de amúgy köszi, tényleg jót röhögtem rajtad.
2012. febr. 20. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/41 anonim ***** válasza:
78%

Azért szerintem a mártíromság nem itt kezdődik.

Nem munkakerülő a férjem, nem én tartom el, nem iszik, nem ver, egyszerűen csak utál mosogatni. Nekem is van sok hibám, és csak egy a sok közül, hogy hozzászólok némely kérdéshez. Nem kellett volna, belátom.

2012. febr. 20. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/41 anonim ***** válasza:
Sajnállak azért hogy nem látod hogy a te eseted a férjeddel meg a kérdezőé nem ugyanaz, mert szerintem azt te se szeretnéd hogy a férjed nem csak hétvégén mocskolná össze a konyhát miközben csak magára főzött tőled meg elvárja hogy takarítsd el utána....
2012. febr. 20. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/41 anonim ***** válasza:
100%
Semmi kép ne hagyd rá.Ha össze szutykól valamit tegyen rendet maga után.
2012. febr. 26. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/41 anonim ***** válasza:
Az én férjem minden egyes alkalommal elpakol maga után. Nem szereti a rendetlenséget. Így tanították. Én úgy gondolom ha valaki összemocskol mindent akkor rakjon rendet maga után. Mit szólnának ahhoz a férfiak ha nekünk szerelni támadna kedvünk, szépen szétzsíroznánk a fél garázst és röhögve otthagynánk? Aki pedig csak egymagára főz az önmagában gáz. Magának való...finoman szólva.
2012. márc. 5. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!