Gyerekvállalás: mi szól mellette és mi ellene?

Én bevallom nem terveztem, nem mérlegeltem. Szinte gyerek voltam még, felse fogtam mit vállalok, akkor kellett volna érettségiznem is amikor szültem. Én úgy terveztem majd másnap kimegyek annyi időre a kórházból :) Hát nem bírtam, egy hetet várnom kellett. Semmi anyagi hátterünk nem volt, szüleimnél laktunk jó pár évig. Viszont amíg otthon voltam gyesen csináltam mellette párhuzamosan a fősulit, mikor ment óviba a gyerek elkezdtem dolgozni. Nagymamámtól közben örököltem egy 27nm-es kis putrit (ezt szó szerint kell érteni, a 9. kerület legigénytelenebb részén), viszont ez indulásnak jó volt, sikerült addig "ügyeskedni", hogy 6 év alatt arról a szintről eljutottam odáig, hogy mára van egy 3 szobás saját lakásom egy egész jó környéken. Talán nem vagyok nagyképű, ha azt mondom, hogy nem nevelem rosszabbul a gyerekem mint azok, akik jóval idősebb fejjel tervezték a gyerekvállalást. Hiába vállaltam felelőtlenül, már nem vagyok az, nem csak úgy van mellettem a gyerek, tényleg foglalkozom is vele. És mára megjött az eszem és áttudom gondolni, hogy mivel jár egy gyerek, ezért többet nem is vállalok.

28/L

Az elsőt lepontoztátok, pedig ő írta meg a legfontosabbat. Hogy milyen szülőkhöz érkezik, ez a legfontosabb. Mert lehet valakit szegényen is szeretetben nevelni, és minden anyagi háttérrel is lehet neveletlen azért, mert a szülő nem neveli, nincs mellette, csak biológiai szülő.

Nekem még nincs gyerekem, de tudom, hogy csak úgy fogok gyereket vállalni, ha tudom, hogy igazi szeretetben nőhet fel. A szüleim 1 szobában kezdték meg a közös életüket, igaz, apám lenézi a nőket, és ebből rengeteg hátrányom van lányaként, így azt mondom, bár ne lett volna soha gyereke, anyu viszont igazi szeretetet tudott adni, és bár nem tudta pótolni a hiányt, amit a másik szülő hülye gondolkodása jelent, de mégis többet ér, mint apámtól az anyagi támogatás, amit így se ad szívesen, mert 10Ft-on képes összeveszni, öcsémet meg pénzeli, de emberileg öcsém egy neveletlen pimasz élősködő kölyök 19 évesen.

Nem az anyagi a fontos, hanem az, hogy aki gyereket vállal, a gyerekét is értékes embernek tudja tekinteni. Én azt mondom, sokaknak hiába van meg a stabil háttér, ha nem tudnak a gyerekkel emberként bánni, inkább ne vállaljanak gyereket.

Mi, amikor összekerültünk a párommal, megbeszéltük, hogy egy darabig ne legyen gyerek. Aztán a körülmények úgy alakultak, hogy megfontolás tárgyát képezte legyen e gyerek egyáltalán. Végül úgy döntöttünk, hogy anélkül nincs sok értelme az ember életének, viszont elhatároztuk, hogy "csak" egyet szeretnénk, hogy neki mindent meg tudjunk adni, ami erőnkből és a pénztárcánkból telik. Mert baromi jól hangzik, hogy nem pénz kérdés a gyerek, amig az ember gye,rekként a saját bőrén meg nem tapasztalja a nem, nincs, mert nincs rá pénzünk érzését.

Szóval belevágtunk...és nem sikerült :( és ugye tudjuk, minél elérhetetlenebbnek tűnik valami, annál jobban akarjuk...hosszú ideig kellett várnunk, mire sikerült. Azt gondolom, ez volt a "büntetés" a kezdeti bizonytalanságért. Most lesz 5 hónapos a kisfiunk és nála nagyobb boldogságot el sem tudunk képzelni.

Őszintén mondom, teljesen meg vagyok döbbenve. Hihetetlen számomra, hogy a többség ennyire előre helyezi az anyagi jólétet. És ennyire szinte semmibe veszi azt (értsd lepontozza), aki azt mondja, hogy a pénz nem minden.

Igen, fontos az anyagi jólét, de ha erre várna mindenki, régen kihalt volna az emberiség. Bőven elég az anyagi biztonság, aki érti, érti, aki nem annak úgy sem fogom tudni elmagyarázni, hogy mi a különbség.

Nálunk a férjem volt a mérlegelős. Előbb lakás, autó, esküvő, majd utána jöhet a gyerek. Rengeteg mindent kaptunk indulásnak, szinte alig kellett valamire is költenünk. Megszületett a gyerek, az első pár hét után azt mondta a férjem, hogy semmi sem számít, ha ezt tudta volna, hogy milyen jó érzés szülőnek lenni, már réges régen lett volna gyerekünk.

Én azért nem voltam mérlegelős, mert tudtam, hogy nincs számomra lehetetlen. Amikor kicsi voltam 5-en laktunk egy egyszobás albérletben, amikor összeköltöztem az akkor még csak baráti státuszban lévő férjemmel, volt a szüleimnek egy 150 nm-es házuk. Tudom, hogy azóta rengeteget változott a világ, de azt is tudtam, hogy együtt a párommal képesek vagyunk bármire.

Nem az a fontos, hogy húszezerért vegyek babacipőt a gyereknek, meg 200eFt-ért babakocsit, hanem, hogy szeretetben, egészségben neveljem, akkor mindegy, hogy akciósan 2eFt-ért vettük a cipőt. És mi van akkor ha örökölt ruhákban jár? Mi is így nőttünk fel, semmi bajunk nem volt. Nem az a felnőtt fogja értékelni a pénzt, akinek gyerekkorában mindent megadtak, hanem az, akivel gyerekkorában megértették, hogy a pénz nem terem a bokron.

Az egygyerekes családmodellre reagálva: a második olcsóbb, a legolcsóbb a harmadik gyerek.