Meghalt egy rokonom. Szerettem őt, sajnálom is, de mégsem érzek gyászt. Miért?

mert más volt a kapcsolatotok, talán nem volt olyan szoros, mint az apukád és papád esetében. Emiatt ne érezz lelkiismeret furdalást ez természetes.

nem volt annyira közeli rokon(neked pláne nem),szép kort megért,és -ahogy a szavaidból kivettem- nem drámai volt a halála,tehát nem úgy halt meg,hogy 93 évesen sétált az utcán és elcsapta egy autó,hanem fekvőbetegként,magatehetetlen,ágyhoz kötött emberként... ergó számíthattál rá,fel tudtál rá készülni...+ nem volt közvetlen rokonod(anyukád,apukád,nagyszülőd,testvéred,stb.)

Minden gyásznak ilyennek kellene lenni. Elfogadónak. Tehát elfogadom, hogy most ezt érzem és nem tiltakozom ellene. Az a helyzet, hogy a mi gyászunkban túlteng az önsajnálat. Pedig arra kellene koncentrálnunk, hogy mihamarabb elengedjük a megboldogultat. Mindennek és mindenkinek megszabott ideje van az életünkben. Amikor elment nem szabad tovább ragaszkodni hozzá, el kell engedni. Neked rendben vannak az érzéseid. Nem tudom, hogy csinálod, de tanítani kellene.

Mert már nagyon öreg volt és hosszú ideje beteg is, lélekben már fel voltál rá készülve.