Mitől lesz valaki szerelmes?
Én azt halottam hogy a lányok például úgy lesznek hogy olyan fiúba lesznek szerelmesek akiről érzik a szagukról hogy egészséges utódokat tudnának velük létesíteni.
A fiúknak pedig be van táplálva az agyába a létfentartás tehát hogy minnél többet dugjon.:D
10:
"Pl. egy példa, hogy férfiak azért szeretik nyalogatni a mellbimbót, mert az is áraszt magából valamiféle vegyületet, ami vonzza őket. Ugyanez van a szerelemnél is."
De éppen ezt az "ugyanez"-t nehéz megmagyarázni. Ugyanis a szerelem általában nem mellbimbó-nyalogatással kezdődik. Vagyis nem kizárólag a másik "biokémiájába" szeretünk bele, van mellette egy jelentős lelki háttér is. Pl. ha másik olyan módon kommunikál (nem csak szavakkal), ami számomra pozitív jelentéssel bír. Talán mindenkinek volt már olyan érzése, hogy találkozott egy emberrel és úgy érezte, mindig is ismerte. Nem hiszem, hogy ez kizárólag biokémia lenne, sokkal inkább az, hogy a másik olyan gesztusokat használ, olyan tapasztalatok birtokában gondolkodik és cselekszik, olyan tudattalan tényezők alakítják a viselkedését, mint amilyenek az enyémet is, ezért értjük egymást, tudjuk, mire gondol a másik.
Volt már olyan, hogy úgy bolondultam bele srácba, hogy az elején nem is tetszett :) Egyszerűen sokat gondoltam rá, próbáltam magam beleképzelni a helyzetébe, megérteni, mire miért reagál úgy, ahogy.
Egyébként ez az illatkibocsájtós dolog nálam nem okés, mert lettem már online is szerelmes, és úgy hiszem sokkal mélyebb érzés volt, mint néhány előző páromnál akikkel személyesen ismerkedtem :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!