Ez egészséges? Normális?

Ja és az anyai érzések és az "önfeláldozás" meg sokszor csak szülés után jön meg, nem ritkán jóval utána. Velem is így volt. Még mindig egy rohadt szemét és igazságtalan dolognak tartom, hogy a gyerek kihordásával és megszületésével járó minden nyűg csakis és kizárólag az anyára hárul, míg az apának "csak" az élvezet jutott. És Mo-on még a gyereknevelés 90%-a is csak az anya feladata, kezdve a karrierje kettétörésén, a teste változásain át, stb, stb.

Mindezek ellenére viszont azt mondom, hogy a gyerekek a legcsodálatosabb dolgok az életben és sajnálom azt a nőt, akinek ez kimarad az életéből. Nem mondom, hogy gyerek nélkül nem lehet élni, mert tudom, hogy nagyon sok dolgot pont gyerek mellett nem lehet megtenni. És valamennyire megértem azt, aki úgy dönt, hogy ő nem akar gyereket. A legjobb barátnőm is ilyen. Bár ő is még csak 31 éves, tehát még meggondolhatja magát, de nekem is az a véleményem, hogy neki nem való gyerek. Ő is túl önző ahhoz, hogy a saját kényelméről lemondjon és neki is a teste, a külseje a legfontosabb. Én ettől még nagyon szeretem őt, mert ő így is egy nagyon értékes ember.

Viszont szerintem azért érdemes élni, hogy az ember gyereket vállaljon és utána legjobb tudása szerint felnevelje ő(ke)t szíve minden szeretetével és a hátralévő életében ez legyen a célja, a saját céljai mellett.

Mert attól, hogy egy nő gyereket szül, még nem szűnik meg önmaga lenni.

Úgy bírom, hogy ilyenkor megjelennek az utálkozók meg ítélkezők, akik szerint "jó dolgodban nem tudod mit csinálj" stb. Van aki rosszabb anyagi helyzetbe is meggondolja a gyerekvállalást, sőt, vagy szül 6-ot aztán sz@rik rájuk, szal ez esetben ez hülyeség. Teljesen emberfüggő.

A kérdező láthatólag dilemmában van, és legalább veszi a fáradságot, hogy mérlegelje a helyzetet, hogy a megfelelő döntést hozza. Ez igazán nem róható föl neki.

Amúgy nem szép dolog irigykedni a kérdező anyagi helyzetét illetően. Örüljünk neki, hogy neki jobb. Nyilván nekünk is lehetne, csak a nyavalygás meg sopánkodás és mások iránti haragunk lefoglalja minden energiánkat amit az életminőségünkre fordíthatnánk. Ha csak egyesek viselkedését tekintjük, már óriási minőségi változást érhetnénk el. De ez nem ide tartozik.

Nos kedves kérdező, bár az élethelyzetünk nem teljesen megegyező, (a segítséget tekintve előnyben vagyok, az anyagiakat tekintve nem) de ugyanez a gondolat bennem is megfogalmazódott és hát alaposan aggaszt is. Alapjáraton nem kedvelem a gyerekek társaságát egy két kivételtől eltekintve, és engem is rémiszt a gondolat, hogy kvázi egy életen át "nem lehet megszabadulni" tőle. Ráadásul az elején még csak egy hangos, magatehetetlen, olykor büdös nyáladzó húscsomó ami minden figyelmet magának követel, egy barbár kis invázió.

Most persze nem akartam a gyermekekért rajongó nők érzéseit megsérteni, de én így látom, ők meg úgy, én elfogadom az ő véleményüket, nem tagadom vannak szépségei is a dolognak. Egyébként erre nem vagyok büszke, rettentően szégyellem magam amiatt, hogy nem tudok átszellemülni, pedig szeretnék. Bár most biztos le fognak pontozni, mert az ember ilyen, ha nem azt kapja amit hallani akar, akkor támad ahogy tud.

Egyébként én pont úgy vagyok, hogyha a férjem nagyon akarna, akkor kérdés nélkül belemennék, mert ha őt ez boldoggá teszi, akkor engem is. Előbb utóbb biztos belejönnék. De csak magam miatt nem csinálnám, jelenleg. A környezetemben egyébként erre már volt példa, hogy hasonló gondolatmenetből indult a leendő anya, a férje "parancsolt" rá és mostanra már semmi pénzért nem adná más kezébe a gyerekeit, annyira szereti őket és boldogok, nagyon jó anya. Én is ebben reménykedek, hogy előbb utóbb rám parancsolnak és majd megváltozik minden. Én mondjuk még fiatalabb vagyok, tehát van egy két évem.

Ez a Ti döntésetek, beszéljétek át, beszélj olyanokkal akiknek már van gyerekük, mit, hogyan, miért csináltak, mit éreztek. Akár itt is lehetne egy ilyen topikot nyitni a hasonló érzésű, majd anyává lett nők tapasztalataiból, csak nehéz lesz kiszűrni a normális, használható válaszokat, annyian jönnek majd köpködni.

Ha mégis a gyerek mellett döntesz, azért a szoptatást tényleg gondold át.

Az vigasztaljon, hogy még senkitől sem hallottam a környezetemben, hogy megbánta volna.

Bocsánat ez hosszúra sikeredett.

21-22-es vagyok.

Mióta vagy otthon, vagyis mióta nem dolgozol?

A párod mennyire erőlteti a gyerek témát?

Attól, hogy mások gyereke nem hat meg, még nem biztos, hogy nem vagy anyának való. Én rettenetesen fárasztónak tartottam a gyerekeket (mert azok is), éppen ezért, amikor a gyerekes ismerőseim kérdezték, hogy nekem mikor lesz, mindig azt mondtam, hogy soha, mert én egy rohadt lusta és kényelmes ember vagyok :) 12 órát aludtam és ha nem volt dolgom, akkor képes voltam egész nap az ágyban feküdni. Ha pedig az éjszaka közepén rámjött, hogy én most Túró Rudit vagy mekis kaját akarok enni, akkor beültem a kocsiba és elmentem megvenni. Szóval abszolút nem voltam anyának való. Amikor terhes lettem, akkor is sokáig az járt a fejemben, hogy úristen, mennyi mindenről le kell mondanom. Sírtam, amikor a párom haverjai gokartozni hívtak és én nem mehettem. Sírtam, mert nem mehettem a Szigetre sem. Le kellett szoknom a cigiről és alkoholt sem ihattam, meg egyebek.

Aztán megszületett a fiam és én nem éreztem azt a földöntúli örömöt, amiről mások ódákat regélnek. Nagyon nehéz volt, mert ő csak sírt az éhségtől, nekem meg nem ment a szoptatás.

Ja igen, a szoptatás. Szerintem minden önmagára adó igényes nő fél tőle. Ha jobban belegondolunk, elég gáz dolog. Tejet adni, mint valami haszonállat... De az is tény, hogy szoptatás nélkül is elcsúnyulhat egy nőnek a melle. És azt a pár hónapot ki lehet bírni. Biztosan nem véletlenül találta így ki a természet ezt a dolgot. Meg hát a tápszer elég drága, 10-20ezer Ft simán elmehet rá havonta. Ezt most csak azért mondom, mert írtad, hogy nem szóród a pénzt. Márpedig, ha valami viszonylag ingyen és természetes formában a rendelkezésünkre áll, akkor felesleges fizetni a mesterségesért, nem?

De most nem a szoptatás mellett kampányolok, mert amúgy nem vagyok én tápszerellenes, csak arra próbálok meg kilyukadni, hogy amikor az ember már benne van dolgokban, sokszor átértékeli azokat.

Kíváncsi vagyok mi történt azóta. Van már baba? :-)

Én 3 gyerekes anyukaként is nagyon meg tudlak érteni és utálom az ősanya topikokat, ahol túlmisztifikálják ezt az egész gyerek dolgot. Még a gyerekeim előtt dolgoztam kisbabákkal, a pelenkázás, fürdetés, etetés (cumisüvegből) csukott szemmel is ment, de mégis, a saját gyerekem születése olyan volt, mint egy hatalmas pofon. Nagyon vágytunk a gyerekre, de mégis baromi nagy sokk volt. Sőt, a harmadiknál is tele voltam bizonytalansággal, hogy jól fogom-e csinálni, miért sír, éhes-e, fel kellene-e vennem, stb.... Utáltam szoptatni, vért izzadtam amikor ugyanazt a Boribon könyvet olvastam századszorra aznap, de végig csináltam és örülök, hogy kibírtam. Hidd el, ha meg lenne a tudásod egy kisbaba/kisgyerek ellátásához, az nem könnyítene olyan sokat. A legnagyobb nehézség (legalábbis nekem az volt) tudomásul venni azt a felelősséget, 24 órás szolgálatot, ami hirtelen betoppan az életedbe.

Én sem dolgozom, jó anyagi körülmények között élünk. Emlékszem a napra, amikor a legkisebb is elment óvodába és 8 év után megéreztem a szabadság illatát. 4 teljes óra teljesen egyedül itthon!!!!! Csodálatos volt! Most is imádok minden pillanatot, amit egyedül töltök itthon, sőt, amikor a férjemmel kettesben utazunk valahová, nem agyalok azon, hogy mi van a gyerekekkel (a nagymamánál vannak), nem is igazán hiányoznak. Most majd jönnek a "minek szül az ilyen" megjegyzések. Jöhetnek. A gyerekeim kiegyensúlyozottak, boldogok, csodálatos apjuk van és sokak szerint az anyjuk is az, de kevesen tudják, hogy emögött a jó anyaság mögött mennyi lemondás, nehézség, bizonytalanság van.

Szóval ha még mindig gondolkodsz rajta, ne aggódj, menni fog, de nem lesz könnyű! :-D