Miért tanácsolják mindenre azt hogy hagyjuk el a párunkat?

Ezen már én is gondolkodtam.

Egyrészt: Ha mindenki szakítana az első problémánál, vagy amikor a GY közönség azt javasolja, akkor az emberek 95%-a magányos lenne.

Másrészt: Feltételezem, hogy aki ide ír egy párkapcsolati problémával kapcsolatban, az már megpróbálta megbeszélni a párjával, de mivel nem oldódott meg a dolog a beszélgetéstől, az ember kívülálló véleményét szeretné hallani.

De igen, mi nem ismerjúk a kérdezőt, nem érezzük át a szerelmét, vagy a bánatát, nem ismerjük a múltját, a terveit, teljesen objektívan, sokan rosszindulatúan, esetleg irigyen nézzük a problémát.

És, ha a pasi nem figyel a lányra, sokat gépezik, haverozik, sörözik, a lány elhanyagolva érzi magát, többszöri kérésre se változik semmi, mi a legegyszerűbb? Szakítás.

Pedig saját kapcsolatainkból mind tudhatnánk, hogy hosszútávon mindig vannak és lesznek hullánvölgyek, nehezebb időszakok. Aki szerint mindig mindennek tökéletesnek kell lennie, az hazudik, vagy a világon semmi tapasztalata nincs a párkapcsolatokról, és álomvilágban él.

De a végén úgyis mindenki maga tudja eldönteni, mikor telt be a pohár, mikor nem éri meg már a több szenvedés, áldozat a szerelemért.

Mert általában nem úgy jön ide az illető: először vesztem össze a párommal, eddig minden rendben volt köztünk, soha egy hangos szó nem hangzott el, minden harmonikus, mindent meg tudunk beszélni.

Hanem kiderül, hogy már sokadjára próbálkoznak, vagy általában csak a kérdező próbálkozik a kapcsolat javításával, semmi hajlandóságot nem mutat a másik ez ügyben és sok tekintetben összeférhetetlenek. Most az ilyeneknek mit lehet mondani? Hogy maradjanak együtt, oldják meg? A végtelenségig nem megy, arra rámegy idegileg mindkettő...

Én is hiszek abban, hogy mindent meg kell próbálni egy kapcsolat megmentéséért, kell legyen kompromisszumkészség, de mikor tudja mindkét fél, hogy semmi közös nincs bennük és nem férnek meg együtt, mit erőltessék? Rövid az élet...

Én azért szzktam sok esetben ezt tanácsolni, mert csak egy életünk van. Azt miért ne éljük le boldogan? Rengeteg férfi és nő van, mindenki megtalálhatja a hozzá illő párt. Ehelyett sokan leragadnak egy rossz kapcsolatban, amiben boldogtalanok és próbálják így-úgy megoldania problémákat, de általában kevés sikerrel. És eltöltik a fiatalságukat egy boldogtalan kapcsolatban, aztán jön a gyerek meg a lakáshitel, mégnehezebb kiszállni és mégtöbb a probléma.

Én 4 évig voltam benne egy rossz kapcsolatban. Igaz, szerettük egymást nagyon, de nagyon sok problémánk volt. Teljesen más életvitel, célok, tervek, rengeteg nagyon csúnya és primitív veszekedés. 4 évig próbáltam javítgatni a dolgon és akár mellette is maradhattam volna, mert a problémák ellenére voltak szép percek és boldog időszakok. De az állandó kompromisszumok és hallgatás teljesen megkeserített. Nem tudtam úgy élni, hogy mindig csak megjátszam, hogy jól vagyok, de közben üvölteni tudnék, mert akárhogy próbálom elfogani és megérteni, hogy 4 év után se akar összeköltözni se, a legfontosabbak a haverok meg a családja, én csak harmadik helyen állok. Én nem tudtam így élni. Nekem egyszerűen arra van szükségem, hogy a páromnak én legyek az első, együtt járjunk szórakozni, ne üljek itthon egyedül, amíg ő a haverjaival kocsmázik és ne a hugát meg az apját szeresse a világon a legjobban, hanem engem. Összeköltözést, komoly kapcsolatot akartam, nem csak randizgatást, néha együtt alvást, 4 év után. És megtettem, elhagytam. Rá pár hónapra jöttem össze a párommal, első héten hatalmas szerelem volt. Kb 2 hónap után össze is költöztünk, 4 hónap után eljegyzett, idén nyáron lesz az esküvőnk. Még soha nem veszekedtünk, soha nem hragudtunk emg egymásra, teljes boldogságban és harmóniában élünk, imádjuk egymást.

Akkor? Miért lett volna jobb sínylődni egy nem működő kapcsolatban, bénító kopromisszumok közt? Nem szebb életem lesz így? Dehogynem. És ez midnenkinek megadathat, akkor minek kínlódni és majd 50 évesen megbánni, hogy a nem megfelelő emberrel éltük le az egyetlen életünket?

Linkelek pár ezzel kapcsolatos kérdést, ahol személy szerint én úgy érzem, hogy nincs jövője/javíthatatlan.

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..

Hirtelenjében ennyit találtam.

Na, ezen én is gondolkodtam. 1-2 esetet tényleg menthetetlennek találok, de a zömében lenne megoldás. Nagy része szerintem hiszti. Pl. elaludt a barátom, miért nem hívott előtte, és miért nem mondta, hogy aludni fog, én vártam. Amikor meg felhívott, mondtam neki, hogy ezt azonnal meg kell beszélni, átmegyek, erre azt mondta, ma ne, hadd aludjon még, majd holnap. Szóval sokan a semmiből csinálnak problémát, a válaszadók meg rátesznek egy lapáttal, hogy ez nem normális, mert nekik a tökéletes kapcsolatukban ilyen sosem volt.

A másik ilyen a : költözz el. Mindegy, hogy 18 éves és iskolás, vagy a munka nélkül az anyóséknál élő pár, akiknél jön a gyerek is, egyből költözzön el mindenki, akár olyan banális kérdés után, hogy pl: anyós nem mosogatott el, vagy beszólt, vagy anyu idegességében kiabált, költözzön el. De hogy hova, miből, meg különben is, csak egy problémára várnának megoldást....

Azért, mert az elmélet és névtelenség szintjén minden jobban működik.

A gyakorlati megvalósítás csakis a kérdezőé, ráadásul az anonimitás talaján a kérdőre vonás sem lehetséges. Így könnyebb önérzettel teli tanácsokat adni, mert a válaszadókra nézve a kérdező tetteinek semmiféle következménye nem lesz.