Egyre lejjebb süllyedünk, mit tehetek?
A helyzet az, hogy egy meglehetősen jómódú családból származom. Anyukám tanárként dolgozik, apukám vállalkozó, van egy cége. Van 5 autónk, jó helyen, hatalmas lakásunk, stb.. Ha valaki azt hinné, hogy ez hencegés, akkor nem, nem az. Most jön a probléma: Apukám úgy csinál, mintha csak a saját élete lenne a kezében, semmivel sem törődve műveli a dolgait. Erre egy példa: Itthon a hűtőben margarinon és tojáson kívül semmi sincs, de mindeközben neki ott van az 5 autója, meg a napi 2 doboz cigije. Ezt eddig megengedhettük magunknak ( a sok kocsit, a rengeteg felesleges kiadást) , mondhatni luxusban éltünk, most viszont már, mint látszik nem. Nem tudom elképzelni, hogy én ezt 17 évesen hogyan tudom felfogni, és ő 50 évesen hogyan nem látja a dolgokat. Minden előbbre való neki, mint mi. A céget már rég becsődöltethette volna, és elmehetett volna egy "rendes" munkahelyre, amikor még lehetőség volt rá, de ő ehelyett ránk nem is gondolva meghagyta a céget, és most ennek a következményét nyögjük. 17 évesen a zsebpénzemből (amit még karácsonyra kaptam elvileg ruhákra és egyebekre) veszek magamnak enni, ebből veszek magamnak gyógyszert, ha épp beteg vagyok, én veszek pl vajat a megmaradt kis pénzemből, hogy legalább egy vajaskenyérre való legyen itthon. Nem tudom ezt tovább elviselni, kivagyok lelkileg. Eleve az is nagyon nehéz, hogy az ember a "magasból a mélybe zuhan", nem még hogy látom, hogy apukámat csak és kizárólag a saját érdekei vezénylik. A múltkor kikapcsolták a villanyt, apám csak este jött haza, hogy mégse legyen olyan sok ideig szar neki a sötétben, míg én itthon egyedül a sötétben halálra rémültem mindentől.. És mikor hazaért csak röhögött egyet, hogy mennyire vicces, hogy gyertyafénynél olvasok. Két napja pedig helyette álltam órákig a Digi-nél, hogy elintézzem a számlatartozásunkat.
Állást hiába keresek, suli mellett nincs olyan ahova menni tudnék, főleg itt ahol lakom.
Adnátok tanácsot, vagy valami?
Köszi előre is.
Ott a sok autó. Miért nem adjátok el? Anyád álljon a sarkára. Apád egy szemét.
De ne siránkozz nem te vagy a legrosszabb helyzetben az országban örülj neki, hogy a fűtést még nem kapcsolták ki.
Ez jó példája annak, hogy aki megadhatna mindent a gyerekének, amire más csak vágyik, azok teljesen tesznek rá. Apád jól választott feleséget, ha anyádnak tényleg nincs ehhez egy szava sem. Ő nem jár bevásárolni? Vagy nem szokott főzni? Nem értem minek ennyi autó, vagy hová vezet ez, és ezt nem fogjuk tudni megoldani sajnos.
Mi lenne, ha megmondanád nekik, hogy te nem akarsz tovább ilyen körülmények között élni, és inkább kollégiumba, vagy akárhová mennél (blöffölj). Bár gyanítom nem fognak betojni, de az is visszajelzés értékű lenne, hogy ezt hogy reagálnák le. Vagy kérdezd meg, hogy eladhatnád-e a tévét, vennél rajta kaját. Legalább valami haszon legyen belőle, ha már nem lesz mit nézni rajta.
A sok autót azért nem adja el, mert az az egyébként nem működő cégéhez kell neki.
Köszönöm a válaszokat!
Szerintem az a baj hogy apukád pontosan tudja mi a szitu ha nem is mutatja ki, de még kapaszkodik a vállalkozásába. Nehéz ám élete álmát vagy munkáját feladni. Meg egy vállalkozónak olyan szempontból könnyebb hogy a maga ura. Ezt nehéz feladni azért hogy napi 8 órában robotoljon másnak és viselje a főnök szeszélyeit. Más is ezt csinálja csak ő már ettől elszokott és nehezebb sokkal 50 évesen visszaszokni abba az állapotba. Megszokta a luxust, és még kapaszkodik az utolsó szalmaszálba. Majd mikor összeomlik ráeszmél na akkor nem foglak irigyelni hogy végig kell nézned amint szenved.
Szóval teljesen igazad van, de ez egy tipikus viselkedési, menekülési minta a bajok elől.
Utolsó: Ebben teljesen igazad van, de ez megy 3 éve. És én úgy gondolom, hogy ha fontosak lennénk neki, akkor nem érdekelné, hogy robotolnia kell valahol.
Köszönöm a választ!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!