30-on felül vagyunk a férjemmel, több éve házasok, nincs gyerekünk és úgy érzem, már nem is lesz, mit tennétek a helyemben?

Én 33 éves vagyok, a férjem 37, 10 éve vagyunk házasok. Ennyi év után is jó a házasságunk, szerelemmel szeretjük egymást, de van hátránya is annak, hogy még mindig olyan a kapcsolatunk, mint régen, mert hiába vagyunk együtt, nem olyanok vagyunk, mint a többi házas ember. A férjem az a "művészlélek" típus, zenél, fest, fotózik, s ennyi idősen is úgy viselkedik, mint egy kamasz, úgy is néz ki. Rock koncerteken tombol, festi a haját, kihúzza a szemét, még mindig olyan, mint 20 éves korában, sok őrültséget csinál. Azt hittem évekig, hogy ez teljesen jó, hogy együtt bulizunk, pörgünk állandóan, nem emésztenek fel a szürke hétköznapok, de aztán az idő múlásával a hozzánk hasonló barátaink is megházasodtak, gyerekük lett, eltávolodtak, és mi itt vagyunk 30-on felül, én elfáradtam ebben már 2-3 éve, a férjemre pedig ha ránézek, még mindig egy álmodozó kisfiút látok. Ha elképzelem, hogy 10 év múlva hol fogunk tartani, ugyanezt látom. Nem látok magunk körül se gyerekeket, se semmit. Nem panaszkodom, mert van egy jó munkám, amit szeretek, és mindig új céljaim vannak, de azt hiszem, hiányzik egy nyugodt, teljes élet. A gyerekvállalásnak most lenne ideje, mert hiába vagyok egészséges és fiatalos, 40 évesen már mégsem szülnék. A férjem régebben, olyan 5-6 éve mondta, hogy majd szeretne gyereket, de most még várjunk egy kicsit, 3 évet, aztán még 2-t és most ott tartunk, ahol évekkel ezelőtt. Ha most már előjövök ezzel, akkor is ugyanezt mondja, vagy ami még rosszabb, hogy egyik nap azt mondta, mikor az egyik barátnőm gyereke hisztizett, hogy "ah cicám, látod, milyen jó, hogy nekünk nincs erre gondunk". Ha megismerünk új embereket a korosztályunkból, első kérdésük az, hogy hogyhogy nincs gyerekünk, majd a férjem életvitelét látva rájönnek, hogy bennünk nincs semmi közös és nem akarnak velünk barátkozni, mert mi "mások" vagyunk.

Nem tudom, hogy kéne éreznem, de valamit nagyon hiányolok az életemből, nem érzem teljesnek. Úgy érzem, nem fog változni, mert a férjemnek jó így, hogy még nem öregszik és úgy viselkedhet, mint a kötelesség nélküli kamaszok.

Ti mit tennétek a helyemben, próbálnátok még változtatni vagy beletörődnétek?