Miért viselkedik velem a családom úgy, mintha szégyen lennék? Mással is ez van?

Persze nem mondják ki, de így viselkednek. Lassan 18 leszek, nincs barátom már évek óta, és amikor volt, az teljesen komolytalan volt. Persze nekem se jó így, de elfogadtam, próbálok nem rágörcsölni, de elegem van már a családom hozzáállásából. Minden rokon azzal jön, hogy mikor lesz már barátom, és ez már 2-3 éve megy, és mikor újra meg újra megkérdezik, mindig nemet kell mondanom, és érzem a szánalmas tekinteteket...aztán a nagymamám mostanában folyton ezzel jön, hogy szerezzek már valakit, ismerkedjek, teljesen úgy viselkedik, mintha 18 évesen már a nyakukon maradnék mert senkinek sem kellek. Tudom, hogy ezt gondolja, mert mindig példálózik másokkal, meg hogy nem olyan rég már az ilyen idős lányok lassan férjhez mentek. Nem érti, hogy azok az idők már leteltek. De most komolyan, miért viselkednek úgy, mintha legalább 15-20 évvel idősebb lennék? Mégis mit várnak tőlem? Nem vagyok az a "várok a sültgalambra" fajta, ha tetszik egy fiú, próbálkozom, de egyszerűen nem sikerül. Van erre valami "kulcs"? Vagy csak tűrjem tovább ahogy minden évvel egyre szánalmasabb leszek a szemükben?