óévi visszatekintés . Így is szabad?

Ez az év, ami most már szerencsére mögöttem van, ez egy nem jó év.

Nem szeretném újrakezdeni, és nem szeretném újra végig élni minden kínzó percét.

Anyagilag mélyponton voltunk és vagyunk, egyre jobban nehezedik rám, a megélhetés gondja.

Sajnos úgy érzem, engem ez jobban nyomaszt kicsit, mint kellene.

idén megszületett a második gyermekem akit bár akkor sokként éltem meg, ma úgy gondolom, életem egyik legszebb élménye.

Nagyon nehéz időn mentem keresztül, majdnem megbomlott az agyam, ha igazán őszinte akarok lenni, azért én az őrület határán voltam.

De helyrejött minden, nagyon okos gyönyörű kislány, akit a világ pénzééért nem cserélnék másmilyenre, nekem így jó ahogy van.

Nemsoká, meggyógyítják, és akkor a szivecskénk is normálisan ver .

Imádjuk Őt.

A Kisfiam is az életem középpontja .Nagyon okos, nagyon ügyes. Hihetetlen humora van , ügyes kezecskéje, és most már a beszéd is egyre tisztábban megy.

Az én életem legnagyobb fájdalma és mai napig szomorítója az én családom.

Saját vérük vagyok állítólag, de mintha soha nem tartoztam volna közéjük.

Amióta pici gyermekeim megszülettek, az anyai érzésekkel együtt megszületett bennem, a fájdalom is, ami kicsit néha átcsap önsajnálatba, a gyerekkorom miatt.

Nem tudok olyat tenni, megölelni a gyerekeimet, megengedni valamit, vagy szimplán mondani nekik hogy szeretem őket... hogy eszembe ne jusson ezek azok a dolgok amik hiányoztak az életemből.

Az én szüleim álláspontja az volt, a gyerek nem szabad tudja, hogy mennyire szeretik... ezt hangoztatták, mára viszont ráébredtem, hogy ők ezt nem megjátszották, ők valóban nem szeretik a gyermekeiket.

Ők magukat szeretik. Mi épp csak betöltjük a család utáni vágyukat, és ezzel vége is. Visszagondolva a gyermekorra, amire emlékszem.... az a verés volt. Sok jó dolog is eszembe jut, de az nincs velük kapcsolatban.

Ma is bevillan apám mozdulata, ahogy a nadrágjához nyúl kihúzza az övet, ketté hajtja, és beküld a fürdőszobába., vagy be sem küld, ott mindenki előtt. Ahogy most visszaemlékszem, nem is a verés bántott, hanem hogy a tesók előtt történt.Mert én akkor azt tudtam, hogy nagyon rossz vagyok, nekem nem tűnt igazságtalannak a verés, csak bántott hogy más is látta.

Ma is érzem, ahogy a combomon az öv teljes szélességében csíp, és én toporzékolok a fájdalomtól, és sírok.Ha nagyon rossz voltam, akkor a csatos vége jött.Most azt mondják én nem is kaptam annyit mint a bátyám.... istenem....

Sajnos őrá is emlékszem, egy verése mélyen beleégett az agyamba, mert én soha addig nem láttam olyat, hüvejkújnyi véraláfutás borította az egész testét.Jobban fáj,mint amikor én kaptam ki. Apám azt mondta, nekem ezt nem mondhatod el a nagyinak, és hogy nehogy én is kapjak azt mondtam, ááá dehogy már el is felejtettem..

Mit mondtál elfelejtetted? , hazudsz?, tudod mi vár ha hazudsz, szólt a bátyámnak- told le a nadrágodat , hadd lássa. Ha gyermekkorunkra visszagondolok, a bátyámat így látom, meg kizárva a garázsba majd két hétre.mert ő is olyan rossz volt.

A húgom is nagyon rossz volt, de ő akárhányszor kikapott, nem sírt soha... istenem milyen lelki erő, apám ma is mondja, már azért verte, hogy sírjon, de nem sírt, agyon verhette volna.

Én nem voltam ilyen bátor. Miután alig maradtam életben kicsi koromban, a sok betegség után, én nehezebben viseltem a fájdalmat.

Ma visszanézve sem bánnak semmit.

Azt mondják kár hogy a mai világ ezt nem engedi, mert így a gyerekek azt csinálnak amit akarnak.

Ezt most le kellett írnom végre, megpróbálom kinyomtatni, és elégetni a papírt.

Szeretnék valahogy megszabadulni ettől a tehertől.

Nem tudom sikerül e?

Amióta a gyerkőceim megszülettek, azóta érzem ezt ilyen súlyosnak.

Persze a viszonyunk olyan amilyen ebből az alapból lehet.

Semmilyen... rájöttem hogy én nem szeretem őket, és amit eddig tiszteletnek éreztem, az nem tisztelet hanem félelem mind a mai napig.

Amióta itt lakunk a közelünkbe, az örökös megaláztatásnak vagyok kitéve, lenéznek , irányítani próbálnak.. nyomoznak utánunk, fikáznak örökké, beszólnak.Párommal össze akarnak ugrasztani, és ezért mindenre képesek.

Ami legutóbb történt, az úgy érzem meghatározza a viszonyunkat, ami ezután lesz.

Mert ettől kezdve, nem tartom szüleimnek őket... terroristák.

Ma már tudom nem voltunk gyerekként sem olyan rosszak, mint amilyennek mondtak bennünket, az ő mércéjük a fene tudja, milyen mértékkel mér.

Kár hogy a gyermekkorban megélt sérelmekért, ma nem vonja felelősségre az állam a szülőket.

Apámra az erőszakért haragszom, anyámra azért, mert nem védett meg.

Szépen végignézett, és még be is segített.

3 unk közül a hugom kapott legutoljára.Mert ő nem vallásos fút szeretett, és elment vele üdülni megkeresték, hazavitték, és úgy megverték, hogy eltört az arccsontja. 18 éves elmúlt akkor már.

Egyszerűen nem tudok ezekkel a dolgokkal mit kezdeni.

Kerestem azt a fórumot, ahol em derül ki ki vagyok.

Talán ez az.

És ezt tanulságként írom most ide.

Azok akik kezet emelnek a gyrmekeikre, okuljanak belőle.

Boldog Új évet mindenkinek.