Lányok! Anyósotok mennyire fogad el titeket? Mindenki írja oda, hogy férjnél van, van sem, és hogy mennyi ideje vannak együtt a párjával!

Én úgy érzem maximálisan elfogadd anyósom. Tökéletes a kapcsolatunk. Nem veszekedtünk még. Persze vannak nézetek, amit máshogy látok, mint ő, de elfogadom. Jól meg vagyunk hetente többször beszélünk telefonon, egy-egy alkalommal kb. 20-30 percet, mindig tudunk miről beszélni. Viszont találkozni két hetente szoktunk, mert 40 km-re lakunk egymástól és kéthetente hétvégén megyünk haza vasárnap. Olyankor egész nap ott vagyunk. Mivel vidéken laknak, van gyümölcsös stb... amikor szezon van, akár egy hetet is kint vagyunk kint alszunk, segítünk.

Valamivel több, mint 4 éve vagyunk együtt a párommal, ebből, több mint másfél éve vagyunk házasok.

Anyósom 48 éves lesz nyáron, én pedig 27 múltam.

Az én anyósom egy alamuszi, mufurc...

Velem mindig hidegen viselkedik, és most már nem is titkolja hogy utál. Veszekedni nem szoktunk, mert nem is találkozunk, az utolsó találkozásunkkor csak célozgatott rám és én akkor szóltam be neki. A fő problémánk az, hogy nem restell tőlünk anyagi segítséget kérni, miközben költekezik összevissza. A legutóbbi szerzeménye egy autó... És még mindig sír hogy nincs neki pénze :S

Közben meg él mint marci hevesen.

3 éve vagyunk együtt, esküvő 2 év múlva lesz

4,5 éve vagyunk együtt, 3,5 éve lakunk együtt. Anyósék a szomszédunkban laknak, de külön.

Sosem veszekedtünk az anyósommal, jó fej :) Néha kicsit belemászik az életünkbe, de akkor párom meghúzza a határokat. Vannak apróbb diliségei, de ráhagyom :) Sose mondta vagy mutatta, hogy esetleg nem kedvelne (párom előző barátnőjéről viszont annál inkább, tehát nem gondolom, hogy azért nem mondja mert inkább hallgat. Ha gáz van megmondja a magáét). Nagyon anyáskodó, ezért szerintem konfliktusok akkor lesznek majd ha babánk lesz :)

Nálunk az elején voltak "gondok". 17 voltam, mikor összejöttünk a párommal, most vagyok 25. Akkoriban elég sokat piszkáltak, nem csak anyós, hanem az egész család, mert én mindig soványka voltam, ők meg 100 kg fölöttiek. Jöttek a cinikus megjegyzések, hogy ismerem-e azt a szót, hogy étel, szoktam-e enni vagy csak cigizek.... Aztán kezdtem visszaszólogatni, meg felnőni és ezek megszűntek.

7 éve anyós vett egy lakást Pesten és a kezünkbe adta a kulcsot, hogy nyugodtan költözzünk össze. Így is lett. ritka vendég nálunk, inkább mi megyünk hozzájuk vidékre. Érdekes mentalitású ő is és apósom is, de igazából semmi komolyabb baj nincs. Nem piszkál, nem jár a nyakunkra, nem szól bele az életünkbe. Volt, hogy meghívott az osztálytalálkozójára is.. mindenki meg volt lepve, hogy ilyen viszonyban vagyunk. :)

Viszont 3 hét és érkezik az első unoka... na kíváncsi leszek akkor hogy fog viselkedni.

Szia!

10 éve vagyunk együtt, két éve házasok.

Eleinte nagyon kedves volt anyósom, amikor 3 év után összeköltöztünk albérletbe egy kicsit megromlott a viszonyunk, hirtelen döntöttünk az albérlet mellett, nem volt ideje elengedni a "kisfiát" (25 éves volt akkor). Ez a picit rossz viszony még jobban megromlott, amikor rá két évre lakásindító pénzt adtak a (most már) férjemnek, hogy lakáshitelt tudjunk felvenni. Mivel az én szüleim nem tudtak pénzt adni, anyósom ragaszkodott hozzá, hogy legyen róla papír (persze ezt csak a fiacskájának mondta négyszemközt), a lakás a fia nevén legyen.

Nekem ez nagyon nem volt szimpatikus, mert azt senki nem nézte, hogy az elmúlt két évben én jóval többet kerestem, mint a fiúk, meg azt, hogy nélkülem 20 Ft-ot sem kapna hitelbe, nemhogy 5 milliót. De szerencsére a férjem is így gondolta, ahogyan én, rövidre zárta ezt a nézeteltérést az szüleivel.

Ideig-óráig még bizalmatlan volt anyóspajti, de ez nagyon sokat enyhült, amikor összeházasodtunk. Amikor pedig bejelentettük, hogy babánk lesz, teljesen elmúlt a bizalmatlansága.

A gyerek neveléssel, gondozással kezdetben voltak nézeteltérések, de ez a generációs különbségből adódott, ugyan nem olyan drasztikus, de anyukámmal is voltak nézeteltéréseink.

Soha nem veszekedtünk, max. vitatkoztunk, de azt is kulturált mederben tartottuk. Bármennyire is nem értek vele egy csomó mindenben egyet, meg számomra furcsa, ahogyan egyes dolgokhoz viszonyulnak, de ő a férjem anyukája, ő hozta a világra, ezért örökre hálás leszek neki.

Az én anyóspajtásom 5 éve nem hajlandó elfogadni.4 éve vagyunk házasok.4 éve nem beszél a férjem vele.Mindent kitalál,h megkeserítse az életünket.Volt rendőrségi feljelentés(anyós jelentette fel a fiát),a munkahelyemen is cirkuszolt.Úgyhogy volt már minden.Egy alkalommal a férjem megkérdezte tőle,h melyik barátnője lett volna jó?Azt válaszolta egyik sem.És soha nem bocsátja meg nekem,h elvettem tőle a fiát.Most kint élünk külföldön.Itt nem zaklat minket.És ha hazamegyünk akkor eladjuk a házat,ami 1 utcában van az övével.

Sokáig magamat hibáztattam,h biztos én miattam vagy valami olyat tettem.De nem ez nem rólam szól,hanem a helyemről.Úgy értem,bárki lett volna a felesége,ezt kapta volna.

Nemrég én beszéltem rá a férjemet,h béküljenek ki.Csak az anyukája,ő sem lesz mindig,és h nem j a veszekedés.2 hónapig tartott a nyaggatásom,mire a férjem felhívta.2000kmről.És mi volt a reakció?Hogy az a büdös k.. így és úgy éstb.Hát asszem én sem fogom többet erőltetni a békülést.A férjem pedig azt mondta nem várt mást az anyjától.annál is inkább mert az anyukámat is mindennek lehordta.Aki mellé sem állhat.Söt.A férjem anyukájának tekinti az én anyukámat.Szokta is mondani,h nekem Ti vagytok a családom.