Mit tegyek? Én ezt már nem bírom tovább

Tudom, hogy amit ide leírok az úgy fog tűnni mint egy kamasz nyávogása, de ez annál sokkal több, és kétségbe vagyok esve.

16 éves lány vagyok. Mint minden lány, testileg már elég fejlett vagyok, és lelkileg is kezdek azzá válni.

Szüleim elváltak. Bár egy házban élnek, mégis apához "tartozunk" én és a testvéreim. Ő lát el minket, mindent Ő vesz nekünk.

Sajnos én alapból nem merek egyedül boltba menni, se jegyet venni, se semmi, mert a sírhatnék jön rám. Ugye ahogy fejlődött a testem, melltartót és ezeket kellett volna venni. Apának nem mertem szólni, egyedül meg nem mertem boltba menni. De végül apával kellett elmennem....betétet is mindig Ő vesz, mert egyedül NEM megy, sírnom kell ha boltba kell egyedül mennem, és az ilyen témák cikisek nekem. Mikor barátom lett azt is anyu mondta el neki, mert én nem merek ilyenekről beszélni.

És a probléma a következő: borotva, és egyéb ilyen dolgok is kellenek nekem, és nem merek neki szólni, egyedül meg nem tudok venni. Ez az érzés megőrjít. Nem tudok ellene mit tenni, nem az akaraterőmön múlik, mert olyan rossz érzésem lesz.

A másik baj, hogy a SZilvesztert a barátomnál szeretném tölteni. Apának nem merek erről beszélni, ezért anyut kértem meg, de apa azt akarja hogy ne közvetítőket küldjek hanem személyesen mondjam meg. Erre elöntött a sírás.

Tudom, hogy ez kamaszhisztinek tűnik, de ez annál sokkal összetettebb, nem tudom hogyan segítsek magamon.

Jártam pszichológushoz, nem segített. Régebben vagdostam magamat, folyton letört vagyok, romlott a koncentrálóépességem. Sokszor oylan érzésem volt, hogy enm akarok élni, és sajna egyszer már elhatároztam magamat, de tetlegességig nem fajult.

Nem tudom mit csináljak, előjött megint az a nagyon rossz érzés, hogy bármit csak eről ne kelljen beszélnem apuval, és hogy egyedül vagyok és segítség!

Boocsánat, hogy hosszú lett, de muszáj volt kiírnom magamból mert nagyon rossz érzésem van már megint.