Kit mennyire támogatnak a szülei, párja szülei az életben való elindulásban, később az életvezetésben?

Férjemnek él mindkét szülője, van 3 testvére, akikkel csak a baj van. Senki se számíthat senkire.

Nekem jóapám pszichésen beteg és amúgy se tartjuk a kapcsolatot mióta 12 éves koromban meglépett.

Egyetlen ember aki élete árán is támogatna (ha élne) az az édesanyám, aki sajnos 3 hónap alatt elment pont mikor terhes voltam a fiammal.

27 és 29 évesek vagyunk. Csak magunkra számíthatunk, hitelek a nyakunkban, anélkül 20 év múlva se jutnánk semmire.

Szomorú de ez van, főleg a férjem szülei részéről elég szörnyű ez a hozzáállás..

Amikor összejöttünk a férjemmel, apósomnak még igen jól ment, a párom kapott egy (középkategóriás) autót. Később ezt eladtuk, vettünk belőle (és lakáskasszából) egy lakást. Aztán azt is eladtuk, és az volt a házunk beugrója, ami mellé vettünk fel egy cuki kis hitelt, amit azóta is törlesztünk (...már csak 3 év...). Tehát apósom besegített a kezdésbe, bár nem ez volt a célja. (Azóta már nem él olyan jól ő sem, de amikor tud, segít -szülinapokra, alkalmakra 10-15 ezer Ft-tal.)

Szüleim mindig is szegények voltak, most nyugdíjasok. Ennek ellenére ők is mindig adnak.

A mi családunkban a szokás támogatni a gyereket, vagy fordítva attól függ kinek van rá szüksége. Engem a szüleim támogatnak, őket, ha kell, anyukám édesanyja. Én még egyetemre járok, a szüleim anyagilag támogatnak, közölték, hogy annyi dolgom van, hogy tanuljak, ne menjek dolgozni, ha kell valamire kérjek, adnak, ha náluk vagyok segítsek a háztartásban meg a kertben. De mindent akarnak adni, hogy könnyebb legyen indulnom az életben, most például azt vetették fel, hogy lehet venni kellene nekem egy telket. A nagymamám a mai napig támogatja a gyerekeit, mielőtt valaki fröcsögni kezd, hogy lehúzzák szegény mamit, szólnék, hogy 1. megteheti, 2. közölte, hogy neki mindene azért van, hogy nekünk legyen. Ő ilyen, attól boldog, ha adhat, minek halmozza a bankban. Nekem például évek óta fizet minden hónapban lakáskasszát vagy mit, hogy majd legyen, ha kell. Elméletben is támogatnak, hogy kiismerjem magam az ügyintézésben stb.

Szóval nálunk természetes, hogy adunk a gyereknek, nem kihajítjuk, hogy "boldogulj magad, ne lógj rajtam, mert egy semmirekellő leszel".

A párom szülei annyira nem engedhetik meg maguknak, hogy teleket, nagyobb összegeket adjanak, ők néha a számlákba segítenek be, sokszor megfigyelik milyen dolgokra van szükségünk azt megkapjuk ajándékba csak úgy. Ki se bírnák, hogy ne adjanak semmit, ha tudnak.

Egy régebbi barátom anyja meg az ellenkező volt. Dolgozott, nem volt hitele, volt egy szép lakása, tök jó dolgokra futotta neki, nem jelentették be a munkahelyén még a munkanélkülit is felvette, és a fiát akarta állandóan lehúzni pénzzel, hogy neki milyen rossz, ő szegény, mikor a fiának épp munkája sem volt, sőt az összes vagyona egy íróasztal, meg pár ruha. És, ha az anyján múlik az is lesz, mert még jó tanáccsal se támogatja az ÉLETET meg a pénzkezelését illetően.

Nincs párom,szintén a gyerekemmel élek kettecskén!

A szüleim besegítettek a lakásvásárlásba,eladták a sajátjukat a fele pénzt én kaptam a másik felét a testvéremék,és odaköltöztek a tesómékhoz a kétgenerációs házukba utána.

A pénzből befizettem egy lakást,pont a felét a sikerült,a másik részét törlesztem.

Hetente egyszer náluk vacsizunk,vagy ebédelünk,hónap végén ha kell kölcsönöz,de ezt szigorúan vissza is adom.

Szeretnek a kertben pepecselni,szóval mindig van otthonra befőtt,gyümölcs.

Ha beteg a kislányom és mennem kell már 5kor dolgozni anyukám sokszor átjön és vigyáz rá,ha sok a munka nála alszik,ez is nagy segítség.

Apukám gyárban dolgozik,anyum munkanélküli,szóval nem tobzódnak,bár anyukám fejében egy számológép van (szerencsére ezt én örököltem),úgyhogy beoszt mindent.

A saját lakásba való befizetésért pedig örök hála.