Jogos szerintetek a lelkifurdalásom?

Múlt szombaton papa rosszul volt, de már hónapok óta gyenge és elesett volt (90 éves). Akkor a szülők mondták nekem, hogy menjek látogassam meg papáékat. Nem mentem, nem akartam ott zavarni, hogy papa betegeskedik. Másnap a mentő elvitte. Akkor elmentem mamát megnézni, hiszen mentem vissza a kollégiumba. A héten a papa állapota szépen javult. Kedden este felhívtam telefonon, váltottunk pár szót, hogy hogy van. Vidámabb is volt a hangja. Evett is rendesen. Tegnap este felettébb sokat járkált (tudniillik, már nagyon régóta majdnem az egész napot átülte, olyan gyenge volt (napi egyszer, kétszer ha került egyet kettőt a lakásban, a kertben). Ma reggel azonban leesett az ágyról, illetve az állapota is hirtelen leromlott. A család bement, még mama (felesége) is jött. Úgy volt, hogy megnézzük, leszünk egy kicsit ott, és jövünk haza. Mikor megérkeztünk a szobatársai mondták, hogy elvitték röntgenre (mert leesett és, hogy lett e baja). Kb 20-25 perc múlva hozták is vissza, de papa aludt vagy bealtatózták vagy nem tudom. Ott voltunk az ágya felett. Szólítgattuk. Mondtuk, hogy a családból kik vannak jelen. Ott álltunk vagy 30 percet. Mama nagyon sírt. Fogta a kezét, csókolgatta az arcát - olyan szörnyű volt látni a szomorúságot, a sírást mamám arcán látni. Papa olyan hangokat adott ki mintha horkolt volna, illetve egyszer kétszer megrándult a lába. Éppen kérdezgettük egymást, hogy menjünk vagy maradjunk, mama akar e még lenni egy kicsit. Miközben beszéltük papa kinyitotta a szemét, de csak mereven egyenesen a plafont nézte vagy 1-2 percig. Akkor újból szólítgattuk, hogy hall e, kik vannak itt, integettünk neki. Mama a feje felé hajolt, papa ránézett, majd mintha mondani akart volna valamit és mintha majdnem elkezdte volna a sírást a száját erőltette. A kezét felkapta szorította volna magához (amelyiken az infúzió volt bekötve), a fejét megemelte az ágy vége felé nézett, de közben kiderült, hogy valami görcs lehet. Hívtuk az orvost, majd kiküldtek. A folyosón voltunk. Mama sírt egyfolytában. A szobatársak is kijöttek. Kb. 15-20 perc múlva kijött az orvos és mondta, hogy sajnálja... Sírtunk. Én próbáltam volna visszatartani, de előbb utóbb nem tudtam ellenállni az érzelmeknek, és hullottak a könnyeim nekem is. Az agyamon végigfutottak emlékeim kiskoromtól kezdve. Az orvos mondta, hogy be lehet menni megnézni, elbúcsúzni tőlle. Anyuék hívtak, de nekem nem volt erőm bemenni. Nem szerettem volna látni, hisz nagyon fájt és a halott papám látványa rátett volna még vagy 3-4 lapáttal. Mostmár bánom, hogy nem mentem be elbúcsúzni tőlle.

Duplán is van lelkiismeret furdalásom, merrt az egyik az, hogy ugye nem mentem be, a másik az, hogy 2 hete vasárnap láttam utoljára személyesen és beszélni is tudtam vele.

Szerintetek mennyire volt helytelen döntés, hogy nem mentem be?

Nem tudom miért írom le ezt mind, Talán azért, mert lehet néhány kedves szó jól esne. :'-( :'-( :'-(

21F