A halott apánkat úgy veszik mintha nem is létezett volna. Jogos hogy rosszul esik?

Egyrészt nagyon picik voltak még a gyermekek amikor édesapád meghalt, másrészt azért az is fontos szempont, hogy milyen volt a viszony köztük, ill. a testvéred és apukád között.

Megértem, hogy rosszul esik, de nálunk két ilyen helyzet is van a családban: apukám is elvált és az unokatestvérem szülei is, és mindkettő azt tekinti apukájának, aki felnevelte őket. Sem a féltestvérem sem az unokatestvérem gyerekei nem tekintik nagypapának a vér szerinti nagypapát (tehát apámat, ill. nagybátyámat, aki bő 20 éve meghalt, alig ismerte a fiát). A gyerekeknek az számít, aki ott van, és törődik velük, a halált még nem is fogják fel igazán, ahogy a vér szerinti rokonságot se, hisz azzal sincsenek tisztában, hogy születik a gyerek. Szóval megértem, hogy rosszul esik, lehetne beszélni nekik apukádról, de nem biztos, hogy van értelme. Én pl. mikor kicsi voltam, azt hittem a szomszéd nénire, hogy a nagymamám, mert rengeteget vigyázott rám és nagyon szeretett, de nem értettem, hogy lehet 3 mamám, ezért apukámnak azt mondtam, hogy az ő anyukája nem mamám, mert nem szeret. Közben pedig csak beteg volt és nem tudott eljönni hozzánk, engem pedig ritkán vittek el hozzá látogatóba, mert kicsi voltam.