Most bűnhődök azért, mert "gonosz gondolataim" voltak-vannak?

Gyerekként mindig röhögtem egy velem egyidős lányon, aki olyan különc volt, hogy az már ciki. Míg mi csoportban voltunk lányok, ő mindig külön. Az is igaz, hogy nem nagyon akartunk vele játszani se oviban, se suliban, de nem is nagyon törte magát, hogy közénk jöjjön. Kamaszként sem láttam sokat, az a -zsíros haj, hajlott hát, könyváros- típus volt, mindig kibeszéltük a háta mögött, ez van. (szerintem a tinik többsége ilyen). Anyámnak is mondtam, aki ismerte pici korától, és mondta, hogy ne bántsam, mert megbűnhődök érte, de akkor is kiröhögtem. Elkönyveltem magamban, hogy biztos öreglány marad, lenézi majd mindenki. Ezeket az előzményeket le kellett írnom, hogy érteni lehessen a többit.

Mert középsuliba együtt felvételiztünk, ő megcsinálta, én nem. A dühtől alig láttam. Nem baj, nekem lett szakmám, gondoltam, ő meg majd munka nélkül marad. Erre őt még egyetemre is felvették. Akkoriban tetszett nekem egy srác, akiről tudtam, hogy komoly, de hiába szereztem meg a címét, nem lett az egészből semmi. Erre összejött a szürkeegér-csajjal!!! Akkor már komolyabban gondolkodtam, egye fene, legyen szerencséje, hogy jár azzal a sráccal, gondoltam, nem tart soká. Ekkor kimentem külföldre dolgozni, majd meg gebedtem, lett egy párom, akiről kiderült, megcsal fűvel-fával, pedig nem tartottam magam olyan csúnyának, hogy másra fanyalodjon. Most 5 év után hazajöttem, már elegem lett, nem jött be a dolog, a családom is hiányzott nagyon. Tudom, nem ezzel kéne törődnöm, és gyerekesnek tűnik, de mikor megtudtam, mi lett a csajjal, akit mindig is lenéztem, kitört rajtam a bőgés. Férjez ment ahhoz a sráchoz, akiért odavoltam, diplomával szépen elhelyezkedett egy jó munkahelyen, összemelóztak egy házra valót, és most babáznak, olyan életet élnek, amiről én mindig is álmodtam, láttam is őket, és ragyogtak messziről, én meg forrtam. Én pedig itt állok a pár év keserűséggel, ami külföldön ért, se pasim, se pénzem, se családom, és közelítek a 30.hoz. Néha annyira elegem van... Azért vagyok ilyen szerencsétlen, mert megvetettem? Nem tehetek róla, de most még jobban felcsapott bennem az utálat, hogy neki minden sikerült. Hogy tudnék ezen változtatni?