Mi lenne a megfelelő "bosszú"?
Nagyon utálom az öcsémet, már írtam ki egy kérdést, de nem érkezett olyan válasz, ami megoldotta volna a helyzetet. De most még a szokásosnál is jobban utálom. Több mint öt órán át készítettem mézeskalácsokat, egy részét fel is díszítettem, de igazán szépen , mindenféle dekorcuccal, hogy oda tudjam adni a szeretteimnek, és kitettem egy dobozba megpuhulni. Az öcsém megtalálta, mondtam neki, hogy egyet ehet, a többit hagyja ott puhulni. Most mentem ki a konyhába, és nem találtam a dobozt. Bementem a szobájába, és láttam az üres dobozt megette a majd fél kiló csodálatos ajándéksüteményt amivel egy egész délutánnyi+esti munkám volt, egyedül az egyik szívecske alakú maradt meg, amire a barátom kezdőbetűjét rajzoltam. Olyan rohadt mérges vagyok, legszívesebben megrugdosnám. Nem kis buta ötéves, hanem 18, és még egy bocsánatot sem volt képes kinyögni, csak annyit h "éhes voltam". Tele van a konyha kajával.
Az biztos, hogy idén már egy szót sem fogok szólni hozzá és levegőnek nézem, de ez sem érdekli különösebben, mert szinte mindig a számítógépén játszik.
Áh, ez jó ötlet! :) Majd írd meg mi történt! :)
Komolyan nem tudom mit csinálnék, ha ekkora kretén lenne az öcsém, de az holtbiztos, hogy én sem hagynám annyiban!
Imádja a testét? :D Úristen milyen ember az ilyen?!
Magamra ismerek egy picit, régen én is sokat bántottam a hugaimat :(. Nekem a szüleim 12 évesen elváltak és nagyon nehezen tudtam feldolgozni, főleg, hogy akkor kerültem új suliba is. Nagyon nehezen illeszkedtem be a szorongásom miatt, sokat szivattak is a többiek.
A hugaimat azért bántottam, mert így próbáltam magamra felhívni a figyelmet a szüleim előtt.
Elég szar élete lehet, bár ahogy mondtad ő tehet róla, hogy az emberek utálják. A legrosszabb amit tehetsz vele, hogy nem foglalkozol vele. Ne beszélj, ne is köszönj neki!
Nekem mindig az fájt a legjobban, ha senki nem foglalkozott velem bosszúból, ugyanis pont ez volt a célom. Remélem segítettem.
20/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!