Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mi lenne a megfelelő "bosszú"?

Mi lenne a megfelelő "bosszú"?

Figyelt kérdés

Nagyon utálom az öcsémet, már írtam ki egy kérdést, de nem érkezett olyan válasz, ami megoldotta volna a helyzetet. De most még a szokásosnál is jobban utálom. Több mint öt órán át készítettem mézeskalácsokat, egy részét fel is díszítettem, de igazán szépen , mindenféle dekorcuccal, hogy oda tudjam adni a szeretteimnek, és kitettem egy dobozba megpuhulni. Az öcsém megtalálta, mondtam neki, hogy egyet ehet, a többit hagyja ott puhulni. Most mentem ki a konyhába, és nem találtam a dobozt. Bementem a szobájába, és láttam az üres dobozt megette a majd fél kiló csodálatos ajándéksüteményt amivel egy egész délutánnyi+esti munkám volt, egyedül az egyik szívecske alakú maradt meg, amire a barátom kezdőbetűjét rajzoltam. Olyan rohadt mérges vagyok, legszívesebben megrugdosnám. Nem kis buta ötéves, hanem 18, és még egy bocsánatot sem volt képes kinyögni, csak annyit h "éhes voltam". Tele van a konyha kajával.

Az biztos, hogy idén már egy szót sem fogok szólni hozzá és levegőnek nézem, de ez sem érdekli különösebben, mert szinte mindig a számítógépén játszik.


2011. dec. 19. 16:08
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
100%

:-S ha 18 éves akkor nagy gáz van.

Komolyan kérdem, pszichológusnál nem volt még???

2011. dec. 19. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 bánomisén ***** válasza:
100%
Csatlakozom az előttem szólóhoz, ha 18 évesen így viselkedik, akkor csak pszichológus tud neki segíteni.
2011. dec. 19. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/32 anonim ***** válasza:
39%

sose jó a bosszú


inkább mondd neki, hogy egészségedre. sütök még szívesen, ha kérsz. (pszichológia. ne úgy reagálj amire számít, hanem épp ellenkezőleg, és akkor meg fog hülyülni, mert nem érti mi van? )

2011. dec. 19. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 A kérdező kommentje:

De, volt. "Szegény kis öcsémet" önbizalom hiányosnak tartja, akit végig kudarcok értek, és ezért nem tud beilleszkedni az emberek közé, kedvesnek kéne vele lenni, hogy legyen társasága. A pszichológusok hülyék. Kettőnél volt, mindkettő ezt mondta.


Persze, hogy kudarcok érik, ha sz*rt se tanul, mivel háromszor bukott, nem bírják a fiatalabbak, na meg az sem dob sokat a népszerűségén, hogy erőszakos, beképzelt, és mindenkit lecsicskáz. Úgy sem lehet sikereket elérni, ha nem jár rendesen a magántanárhoz heti két háromszor, mert lusta felkelni hozzá a gép elől, vagy a tv elől, ha meg anyám noszogatná, akkor vele ordít. Nem is tudom, hogy létezhet egy ilyen lecseszett ember, mint ő.

2011. dec. 19. 16:19
 5/32 A kérdező kommentje:
elcseszett*
2011. dec. 19. 16:20
 6/32 A kérdező kommentje:

Anyám folyton dicséri, és fix, hogy ő sütne neki még, mégsem kap semmit cserébe, egy kösszt se, csak azt, hogy ezt a szart nem eszem meg.


Nem értem, miért kéne rendesnek lennem vele, és elnézni a dolgait, ha más is ezt csinálja, és semmilyen eredményt nem ér el vele.


Anyám már odáig jutott, hogy megmasszírozza a lábát, vagy a nyakát, ha kéri, hogy rendes legyen, cserébe pedig semmit nem kap.

2011. dec. 19. 16:24
 7/32 bánomisén ***** válasza:
100%

Most biztos le leszek pontozva, de lehet, hogy két atyai pofon egy kicsit helyrebillentené a lelkivilágát... Esetleg szedáld le újévig, akkor nyugis ünneped lesz.


Bocs, de belegondoltam, és ez annyira zavaró lehet, hogy az ember kínjában már csak röhögni tud. Tudom, hogy ez neked nem vicces.


Mentálhigiénés szakemberhez kellene valahogy elhurcolni (csak nehéz, hiszen már 18 éves, ha nem akar menni, nem lehet elvinni), ott komplexebb kezelést kaphat, mint egy egyszerű pszichológusnál.

2011. dec. 19. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/32 A kérdező kommentje:

Az első kérdésnél is jó sokan javasolták ezt, de az öcsém erősebb nálunk, ráadásul, simán visszaütne. (már nem akar új pszichológushoz sem menni, mert olyan igényei vannak, hogy legyen fiatalos férfi, legyen kép róla a neten, és találja szimpatikusnak, és legyen közel. ilyen persze nincs).


Ráadásul kilencedikes, és anyám addig a háznál akarja tartani, amíg le nem érettségizik, de most is bukásra áll három tantárgyból.

2011. dec. 19. 16:31
 9/32 anonim ***** válasza:
6%
Miért kell ebből ekkora hisztit csinálni? Örülj neki hogy megette, eszerint biztos finom volt, csinálj még egy adagot és vidd be a szobádba. Ez nem tragédia, ez nem egy olyan dolog amiért nem kéne szóba állnod vele. Mivel már 18 éves nem könyvelheted el magadban hogy "áh, még kisgyerek" de mivel idősebb vagy, neked sem így kéne reagálnod.
2011. dec. 19. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/32 anonim ***** válasza:
12%

szerintem NEKED kell pszichológushoz menned..


.. az öcséd. ergó legközelebbi rokonod..


szarúl érzi magát a bőrében, ezért épít falat maga köré. és ha Te leb.od, akkor csak még magasabb falat fog építeni (úgyse szeret engem senki, a kis hülye sütit is sajnálják tőlem..) tehát ahogy mondtam épp a fordítottját csinálld mint amnire számít, akkor fogja lebontani a falat.



és érdemes azon is elgondolkozni nem e füvezik pl. mert atól is lehet ilyen a viselkedése

2011. dec. 19. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!