Egy utolagos atlaghazassag (csak azert hogy legyen) feledtethetni tudja egy rosszul vegzodott elso nagy szerelmet?

Fodor Ákos: Axióma

Aki pontosan

tudja, hogy mitől lenne

Boldog: sosem lesz

Utolsó, kettő!

Hány éves vagy 14? Tudod akinek agresszív a férje, vagy nincs gyereke, az nem emeli ki hogy mégsem igazán boldog, mert egyáltalán nem az esetleg. Sőt ő inkább boldogtalan.

Nekem vannak boldog heteim, hónapjaim, óráim, de hiányzik az a szerelem, az a feltétlen szeretet, az az érzés hogy mindent megtennék hogy boldognak lássam a mmásikat,hogy a rossz tulajdonságai se zavarjanak ha meglátom a gyermekemben, hogy mindig várjam mikor érkezik haza, hogy ne érezzem soha hogy lehet hogy jobb lenne máshol és mással, hogy könnyebb ha nincs itt, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon, hogy nincs miről beszélgetni. Hogy mi lenne ha az a másik feküdne mellettem éjjel, ha hozzá mehetnék haza esténként.

Iszonyatos közhelyek az idézetek amiket bemásoltál. Hangzatos mondatokat mindenki írhat, de az élet egészen más.

Hm. #22-23 (#14) Nem hinném, hogy közhelyek ..

Weöres nem arról híres, és a nagyszerű haiku költőnk, Fodor Ákos sem.

A görög rész pedig Platón/ Szókratész . Talán nem a közhely kategória ő sem.

Mindenesetre azt akartam mondani: az, hogy valaki nem érzi boldognak magát- az belőle, magából fakad. Nem tud szeretni.

Mert szeretni jó, nem szeretve lenni. Nem tudja a mellette levőt szeretni.

És miért?

Mert nem tud a jelenben lenni 100%-kal. Ami egyébként nagyon nehéz, de mégis az életben való boldogulás forrása.

Mellette él elven valóságban egy-két ember- horribile dictu- gyerek! Aki tiszta szeretetével, odaadó figyelmével várja a szülőktől, a nevelőktől, hogy figyeljenek rá: itt és most.

És nem tud tiszta odaadó figyelemmel figyelni rájuk.

Mert valahol egy emléken, egy múltbéli dolgon lekötődik a figyelme.

Ezáltal nem tud a jelenben lenni. Abban, ami van. Ami volt, nincs, csak emlékezetünkben, ami lesz az sincs, csak fantáziánkban. Kizárólag, ami van, az van.

Az, hogy nem veszi észre, hogy „boldog” az a fentiek következménye..

Ez általános: visszamenőleg tudjuk és mondjuk : ekkor és ekkor boldog voltam.

Ezt pont akkor, amikor benne vagyunk- az elvesztéstől való félelem miatt- nem tudjuk.

Egy ismerősöm, egy nagyon okos és szép nő – két szép gyerekkel és egy kicsit unalmas, de nagyon rendes, intelligens férjjel, kitűnő családapával – mégis azt gondolta – „hiányzik a boldogság”. Elvált, nagy szerelmeket kapott, többet is, mert a beteljesedéssel megváltozik a szerelem – és megint elkezdődött a hiányérzet. Azt is megértette: más a szerelem 20 évesen, más 40 évesen.. mert 40 évesen is arra a 20 éves élményre emlékszik, úgy vesz részt, holott már ő más. Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba – mondja Hérakleitosz, aki szintén nem a közhelyek mestere.

Azután -10 évre a válás után – azt mondta egyszer csak:

Nem tudtam, hogy milyen boldog voltam.

ha jól értem akk te összeházasodsz vkivel h elfelejcs vki mást.

sztem ez nagyon önző dolog főleg azzal szemben akit elveszel.