Vasárnap a déli harangszóra az ebédnek az asztalon kell gőzölögnie. Nálatok ez mennyire érvényesül a családban?

nem igazán van ilyen

Szüleimmel még az volt hogy aki amit és amikor talált a hűtőben,ette,legtöbbször szombatról megmaradt kaja vagy nagyim főzött és hoztunk.Sosem ettünk együtt.

Pároméknál közös vacsik,hétvégén ebéd is 12-1 körül.

Kettesben együtt eszünk,de időpont nélkül,amikor megéhezünk.

Egyáltalán nem érvényesül. Az még rég rossz, ha valaki csak a családi ebédnél tud beszélgetni vagy együtt lenni a családtagjaival...

Amúgy meg én teljesen mást eszek mint a többiek, külön főzök magamra és naponta 5ször étkezem. Általában 9 körül kelek hétvégén. 11körül van a 2. kis étkezésem és 1 vagy 2 óra körül az ebéd, de néha 3ra is kitolódik.

Ha saját családom lesz, akkor sem fogok ilyen idióta szabályokhoz igazodni.

Soha nem ebédelünk délben. Vasárnap az egyetlen nap, amikor mindenki lustálkodhat, mert nincs dolga. 9nél előbb nem kelek fel, 10ig reggelizem meg, tehát délben nem is vagyok éhes.

Nálunk a vasárnapi ebéd fél2-2 körül van.

Mi akkor kelünk...

Nem fontos, ahogy az sem, hogy egyszerre együnk. Nem jelent nagyságrendekkel több együtt töltött időt, anyával ketten lakunk, ő háztartásbeli, én suliba járok, szóval látjuk egymást eleget, az ilyen eszement hagyományokat már az ő gyerekkorában se tartotta a család.

A szüleimnél volt konkrét ebédlő, de azt csak ünnepekkor szoktuk használni, alapból meg a konyhában lévő kis asztalnál szoktunk ebédelni. Mivel ott 3 szék van (az asztal 4. oldala a radiátor mellett szorosan), a család meg 5tagú, kivitelezhetetlen lett volna, hogy együtt együnk. Így általában 2 turnusban kajáltunk. Anyu mondjuk a végén szokott, ő addig mindig mosogatni szokott, stb.

Párom szüleinél is ilyen közös ebéd a szokás, vagy legalábbis ha ott kajáltam. Zavart, mert nem tudok úgy nyugodtan enni, a torkomon akad a falat, beszéltetnék az embert, de én teli szájjal nem akarok beszélni. Meg valahogy idegesített, hogy szegény párom nem lett nálunk rákényszerítve, hogy anyámékkal egyen, mindig megoldottuk, hogy kettesben együnk (bár mint mondtam, maximum az ebédlőben tudtunk volna többen ott lenni), zavart, ha náluk ilyen családi evés volt. Minden ütemezett, mindig a szedjél még duma... Mert dundibb vagyok, azt hiszik, mindenből 2-szer eszek, különben jön a megjegyzés, hogy biztos nem ízlik...

Nálunk ebéd sincs, mert páromnál vagyok csütörtöktől-hétfőig. Náluk 3-4 körül van ebéd, mert általában 10 körül kelünk fel hétvégén.

Otthon szoktam főzni, de mivel iskolába járok, ezért max vacsorának mehet el, vagy uzsonnának, ami készül. Anyám nem él, apám tesz rá magasról, hogy mi van. Ó, de szép is az élet.

(Amúgy szánalmas ez a pontozás, nem a százalék miatt, hanem, hogy már ezért is megy a marakodás, nem tetszés, lenézés, nem tök nyolc, hogy ki mikor eszik basszus?! )

Nálunk így van, de szombaton is :)

Kicsi gyerekünk van, megszokta már, hogy szól a harang ebédidő van. Jön és már ül is fel az asztalhoz.

Nekem nem okoz gondot, otthon is így volt, sőt még a nagyszüleimnél is. Tehát ebbe születtem bele. A férjemnek volt furcsa, mert ők akkor ettek amikor épp kedvük volt, vagy kész lett anyája az ebéddel. Néha akár 2 órakor. De aztán lassan megszokta. :)