Mi az oka (i) annak, hogy szakítás után, hónapok múltán vissza talál az egyik fél a másikhoz?

Én csak várom, hogy térjen vissza hozzám, de egyenlőre nem úgy néz ki a dolog. :(

Erre anyukám mindig azt mondja, hogy akkor tudunk valakit igazán értékelni, amikor már nincs velünk. Lehet benne valami.

Pl. az, hogy képtelenek lezárni magukban egy régi, megunt, kiégett, rossz stb. kapcsolatot, a veszteséget meggyászolni, és új kapcsolatba merészkedni. Inkább visszatáncolnak a régi, vacak, megunt ámde már jól ismert kapcsolatukba, és a félelmet, a gyávaságot elkezdik racionalizálni: "valójában mindig is szerettem", "csak egyszer csalt meg, ez még nem a világ", "aki szeret, az megbocsát" stb. A lelkük mélyén pontosan tudják, hogy úgy pocsék az egész, ahogyan van, de nem mernek váltani és változtatni. Inkább szenvednek és szenvelegnek egy életen át. Nem is volan ez baj, ha nem tennének tönkre közben egy-két vagy több életet: a gyerekeiket.

(Aki érdekel, annak még leírom: az egésznek a gyökere a kora gyerekkori szülő-gyerek kapcsolatban és a nagyon súlyos önbizalom-problémákban keresendő.)

20.14 Én is így gondolom!!! Persze, hogy magából indul ki! Mint ahogy az is aki a másik oldalon van,és esetleg görcsösen kapaszkodik a Illúzióiba...

Persze kivételek mindig vannak! De szerintem is egy kapcsolatot még a kapcsolat alatt kell rendbe tenni. Ha egyszer viszont kimondtuk, hogy vége, akkor az azért volt mert nem működött. Ez az "utána jöttem rá mennyire szeretem"...hagyjuk már. Ha már előtte valaki nem érzi, akkor már nem szereti! Utána inkább a megszokás hiánya, félelem az egyedülléttől, sokan visszatáncolnak, de az már inkább megalkuvás, mint szeretet!

Mi sokat veszekedtünk majd arra a következtetésre jutottunk, hogy nem illünk egymáshoz, jön jobb. Persze ezt makacsan a másikhoz hozzávágva jelentettük ki szakításkor, hogy senkinek se fájjon nagyon...

Teltek a hetek, hónapok és egyikünk sem tudott aludni, élvezni az életet, a szabadságát (mind a két értelemben vett szabadságot) a nyarat stb. Majd felkeresett, hogy nem tud így élni, csak egy esélyt adjunk a dolognak. Úgy éreztem a második összejövésünk után, hogy ennél nagyobb ajándékot még sosem kaptam az élettől. Azóta sokkal jobban megbecsüljük egymást, sokkal jobban toleránsak vagyunk a másikkal szemben. Többször erősítjük meg a másikban, hogy szeretjük.