Milyen, ha van testvéred?

Jó. Röviden, tömören.

Persze kiskoromban "utáltuk" egymást a húgommal, sokat veszekedtünk, verekedtünk, ilyesmi. Soha nem értettem, miért mondja mindig anyukánk azt, hogy a testvért segíteni és védelmezni kell minden esetben.

De most már látom, mire jó ez. A barátok, az ember párja vagy van, vagy nincs. Felnőtt fejjel választjuk őket, és tulajdonképpen mindig is idegenek maradnak. De a testvérek együtt nőttek fel, közös a múltjuk, közösek a gyökereik. Ha a szülők úgy nevelték a gyerekeiket, hogy jó testvérek legyenek, akkor ők halálukig segíteni fogják egymást. Sajnos sok szülő nem teszi ezt meg, pedig hatalmas segítség az életben, hogy van valaki, akire az ember biztosan számíthat.

Egyébként nem tudom, hogy lehet ezt leírni olyannak, aki nem ismeri ezt (mert nincs testvére, vagy mert rosszul nevelték őket). Talán így, hogy egy különlegesen erős, valóban halálig tartó kapocs közöttük. Ami a mai világban már csak azért is hatalmas érték, mert ma már a házasságokra sem jellemző ez.

Én teljesen elcsodálkoztam, hány ember szerint nem jó, ha vna testvérünk...

Nekem egy egy évvel fiatalabb húgom van, és nélküle létezni nem tudnék. Ő a legjobb barátnőm, ő mindenem. Neki mondhatok el mindent, ő megért. Ő az egyetlen a szüleimen kívül, aki tényleg ismer engem. Ő mindig ott van (pedig már nem tizenévesek vagyunk), és mindig lehet rá számítani.

Én azt nem tudom elképzelni milyen, ha nincs...

Persze, vannak rossz pillanatok is. Veszekedtünk, veszekszünk is néha. De nincs az a sírós-bőgős vita utáni harag, ami pár óra múlva ne múlna el, mert testvérek vagyunk, mert nem akarunk rosszat egymásnak, és mert ha bántjuk egymást is csak azért van, mert amit a másik tett, az rosszul esett. Igen, senki nem tud úgy megbántani, mint ő, és fordítva. De nincs is aki úgy szeret. És néha persze minket is összehasonlítanak a szüleink, bezzegelnek, de emellett...mindegyikőnk a másikra akar hasonlítani. Mindegyikőnk a jobbat látja a másikban. Vannak negatívumok. De a világ összes kincséért nem adnám őt oda:)

Bár néha voltak veszekedések, viták, különvonulások (2 fiú vs 1 lány), de alapjában véve szerettük egymást, komolyabb összeveszés sohasem volt köztünk. Na meg hogyan társasjátékozzon az ember, ha nincs testvére? Meg kivel csináltasson meg pár szívességet. (persze kölcsönös alapon)

Sokkal jobb, ha van valakinek testvére, még azon az áron is, ha nem kap meg mindent, mert 3-mal szorozva sokba kerülne; mintha valaki elkényeztetett egykeként nő fel, és sokat unatkozik, mert a barátja éppen nem ér rá.

Felnőtt korban is jó, ha vannak testvérek, és a gyerekeknek unokatestvérük van.

Természetesen volt fiúk-lányok külön csapat rivalizálással, egymás szivatásával, de azért jók voltak a közös szórakozások.

Akik egyedül nőnek fel, nem tudják, hogy mit veszítenek.

Persze nagy korkülönbség vagy összeférhetetlen testvér is van, de azért a többség nem ilyen. Még ha veszekedés is van, de előbb utóbb kibékül az ember.

Valamilyen szinten irigyellek, hogy nincs gondod a tesóval legyen fiatalabb v. idősebb. Valamilyen szinten meg sajnállak, hogy nem tudod azt hogy milyen az amikor melléd áll. Persze, ahány ember szinte annyi vélemény. Bocs hogy ezt mondom de mások leírása alapján nem tudhatod meg milyen lenne ha lenne egy tesód. Te nem tudod mi a jó/rossz abban ha van egy tesó, én nem tudom mi a jó/rossz abban ha nincs tesóm.

A barátainkat megválaszthatjuk, de a rokonainkat nem.

Soha ne azt nézd hogy milyen jó lehetne, hanem hogy milyen jó lehet.

Persze ez csak az én véleményem.

Az én öcsém 17 éves. Most van abban a korban, amikor a szülők ugyebár cikik, de a tesót még fel lehet vállalni. :D Így az utóbbi időben a pótmamája vagyok egy kicsit. Rám hallgat, engedi, hogy szemmel tartsam, amíg anyáékkal kicsit ciki neki ide-oda menni. A nagytesó azért sokkal menőbb, lássuk be. :D Kicsit hirtelen haragú, amit nem nagyon bírok benne, de ezt ő is tudja. (Az én hátamon meg fát lehetne vágni, szóval a szöges ellentétem.)

Amúgy imádom a tesómat, mert annyira más mint én, de azért mégiscsak ugyanaz.

Már valaki írta: olyan, mint egy hosszú házasság válás nélkül. Vannak felívelő ágak és vannak nagyon rossz pillanatok.

Én személy szerint imádom az öcsémet. 16 éves, nagy kamasz, de még néha előbújik belőle a gyerek. Mivel gyerekkorunktól kezdve sok országban megfordultunk ahol nem volt más gyerek akivel játszani tudtunk volna, egymásra voltunk utalva. Ez egy életre szóló kapcsolat köztünk. Persze néha utálom és kiablálok vele, és kibújuk belőlem a sárkány, de büszke vagyok rá és nagyon szeretem.

Tavaly kórházba kerültem, akkor láttam "felnőtt" korában elsőnek sírrni. Nagyon megijedt, hisz nem voltam szép látvány és azon fáradozott, hogy nekem minél jobb legyen. Az a "kaland" még közelebb hozott hozzá. Bár most 1200 km van köztünk, naponta beszélek vele.

Bár én is egyke vagyok, de 6 évig úgy éltünk itthon, hogy : anyu, apu, én, unokatesóm, és nagymamám (hosszú, hogy miért, de így volt), ez 5-11 éves korom között volt, így szerintem át tudtam érezni, milyen, ha valakinek van testvére. Jelen pillanatban 14 éves vagyok (lány), az unokatestvérem 15 éves (és szintén lány). Mióta elköltözött tőlünk (a nagymamámmal), azóta borzasztóan hiányzik, hogy valaki itt legyen. Nekem teljes mértékben olyan volt ő, mint egy testvér. Napi szinten veszekedtünk, verekedtünk egymással, nem voltunk igazán jóban, tehát mint egy szokásos testvéri kapcsolat. Mióta elköltöztek, azóta nagyon jóban vagyunk, sokkal kevesebbet veszekszünk, viszont azóta nagyon igénylem azt, hogy itt legyen valaki mellettem. Mindig is szerettem volna testvért (bár gyakorlatilag akkor már volt egy, még ha nem is vérszerinti, igazi), de azóta tényleg még jobban. Még mindig vágyakozom rá, még akkor is, ha tudom, nincs rá remény, a szüleim sajnos már nem valami fiatalok. :S Pedig apu még mindig hangoztatja anyunak, hogy ő is szeretné, ha lenne még egy gyereke, anyu pedig imádja a kisgyerekeket, csak fél, hogy mit szólnának mások ahhoz, hogy ilyen későn vállalnának gyereket.(de azt mondja, ha becsúszna, és egészséges lenne, akkor megtartanák --> úgyhogy r.hadtul reménykedem benne, hogy becsúszik :DD)

Kicsit elkanyarodtam a témától, de szerintem nagyon jó, ha van testvére valakinek, még akkor is, ha sokat veszekednek gyerekkorukban, legalább valakire számíthatnak, ha már felnőttek lesznek. (és én tudom, hogy Rá mindig számíthatok majd, mert a TESTVÉREM. még akkor is, ha nem az :) )

14/L