Van-e határa egy anya tűrőképességének? Vagy tilos határt szabni?

En nem hibaztatlak - de ot sem. Igazsagos velemenyt nem lehetne mondani, csak, ha mindketten itt lennetek es mindkettotoket meg lehetne hallgatni.

Sajat tapasztalatom (hasonlo szituacioban) hogy az a legjobb, ha bekenhagyod oket. Ne akard megoldani az o ugyeit a tavolleteben, ha nagykoru, akkor mar o felel a dolgai miatt. Neha kell a fiataloknak, hogy radobbenjenek, a cselekedeteiknek vannak kovetkezmenyei is. Nalunk peldaul egy gyorshajtas-buntetest "felejtett" nalam, hat, nem fizettem be, most a duplajat hajtjak be tole - de nem erdekel. Tudom, hogy talan azt mondod, kegyetlen vagyok, de azt javasolom, hogy meg csak fel se hivd telefonon - vard meg, amig o keres. Ne aggodj, hamar fog hivni. De, ha csak azert hiv, hogy penzt kerjen, akkor ne adj. Csak akkor, ha rendezodik koztetek a viszony.

Engedd el ot, tudom, nehez, de ez a vilag rendje. Inkabb menj el hetvegente kirandulni - olyan szepek ilyenkor osszel/tel elejen a hegyek-volgyek. Peldaul itt egy jo klub: [link]

1. Egy ana nem szent, hanem egy ember, ezért nem kell mindent eltürnie.

2. Ha a szavadba vág a lány, szemtelen, stb. akkor nem vagy köteles eltürni, nyugodtan menj ki a szobából és szakitsd meg a beszélgetést.

3. A partnert egyáltalán nem vagy köteles beengedni a lakásodba, ha nem teszik a stilusa, a lány találkozzon vele máshol.

4. Az, hogy a lány elköltözik, inkább pozitiv, elvégre neki a saját életét kell élnie. A saját problémáidra nem az a megoldás, hogy a lányodat otthon tartod.

5. Az egyedül léttöl nem érdemes félni, ismerösök vannak, akikkel tudsz beszélgetni. Ha anyagi okokból félsz, akkor meg jobb minél elöbb függetlenedni, mert elöbb-utóbb mindenképpen külön mennek a gyerekek - és ez igy van jól.

Az meg, hogy miért a gyerek pártját fogja a legtöbb válaszoló: egyrészt a nagy részük tini, vagy alig idösebb, másrészt olyanok irnak, akik csak elméletben tudnak a gyereknevelésröl, gyerekekröl valamit, és tapasztalat hiányában utópisztikus elképzeléseket tesznek közzé.

Hát én sem értem, hogyan lehet egy párkapcsolat kedvéért eldobni valakit, aki tisztességgel felnevelt. A hangsúly a tisztességen van. Ilyen kérdésekben speciel mindig a szülőt szoktam védeni. Valamiért nem tudok azonosulni azzal az állásponttal, hogy "nekem már külön családom van". A francokat. A múltunkat nem dobhatjuk el senki kedvéért. Imádom a páromat, de a kezdetek kezdetén kijelentettem, hogy nem vagyok hajlandó a családom elé helyezni. Azonos szintre kerülhet velük, de előrébb nem. Én se várom el tőle, hogy én legyek a legfontosabb. Mindegy milyen viszonyban vagyok a szüleivel, akkor is kötelessége kiállni mellettük akár velem szemben is. Nekem ők "csak" anyósom, apósom, őt viszont felnevelték. Hülye vagyok tudom. De tudom, hogy ő is én is erőn felül mindent megkaptunk, amit meglehetett.

A fentiek ellenére azt is vallom, hogy két ember konfliktusában általában mindkét fél hibás.

Utolsó, ez hülyeség.

Olvass el néhány ilyen kérdésre adott választ. Ilyenkor a népség közli, hogy "micsoda anyák vannak, hgoy nem képesek útjára engedni a felnevelt gyereket, és hogy önzők és elmebetegek,a miért nem fogadják el annak párját" stb.

Sosem néznek/látnak a dolgok mögé, hogy esetleg a drága gyermek nem úgy viselkedik az anyjával, ahogy illene, ahogy a szeretet és tisztelet megkívánja. Persze a kérdező ilyen kérdéseknél úgy írja le magát, mint a ma született bárány, aki semmi rosszat nem tett, hiszen nem is látja a saját hibáját és tévedését, oly mértékben el van telve önmagától és a "szerelmétől".

Azt meg hagyjuk már, hogy mindenért a szülő a hibás. Amint a gyerek kikerül az iskolába, a szülő csak rohan a haverok által diktált és a tévében látott undorító és hibás viselkedések kijavítása miatt. Egy kamasznál már végképp nem ő nevel!

Persze tudom, hgoy az általános forgatókönyv szerint most az fog jönni, hogy aki 3-5 éves koráig nem nevelte meg a gyerekét, az ne is csodálkozzon, hogy kamaszként úgy bánnak vele, ő engedte meg. A nagy lóxart! A fiatalokkal, kamaszokkal úgy elszalad a ló a haverok kapcsán, hogy tök mindegy mit tanítottál neki. Tisztelet a kivételnek!

Idejönnek és itt kérdezgetik, hogy normális-e az, meg amaz. És hogy ki mit hogyan oldalana meg! Ennyire képtelenek átlátni, hogy mi a helyes és a rossz, képtelenek önmaguk gondolkodni és intézni/szervezni az életüket? És ennyire képtelenek megítélni, hogy helyes-e, normális-e amit éreznek? Néha csak fogom a fejemet a kérdéseken, mint pl. "kék az ég?"... nézz ki cseszd meg az ablakon, és mondd meg magad! NEKED KÉK AZ ÉG?... ha nem, akkor meg: 1) lehet, hogy nem kék az ég 2) lehet, hogy kék az ég, és veled van a baj.

Döbbenet.

Jaj de igazad van kedves utolsó!!

A szülők gyakran esnek abba a hibába, hogy agyon ajnározzák a gyerekeiket. Mindig mindenek felett helyezik. Megszűnnek létezni a gyerek az első és legfontosabb. Neki mindent lehet, mert az én vérem. Ezzel addig semmi gond, amíg mindezeket vissza is kapják. Amíg a tisztelet kialakul a gyerekben mindezek hatására. A gond ott kezdődik, amikor a gyerek a fejére nő. Amikor természetessé válik számára, hogy nekem adni semmit nem kell, csak elvenni.

Itt a válaszadók fele tizenéves! Ha ezt tudod, ki tudod szűrni az ő válaszaikat, és azokkal nyilván nem foglalkozol. Rájuk a "hagyjam ott a barátom eztért? 14 N"kérdéseknél van szükség. Persze, válaszolnak más kérdésekre is, de hát te tudod legjobban, hogy tapasztalatok nélkül, álomvilágban élnek. Ide úgy írj ki kérdést, hogy őket is olvasni fogod.

Más: A lányod most azt hiszi, ő végre nagy, független, és nincs szüksége az anyjára. De lesz, majd rájön, ha kap pár pofont az élettől. Most türelem. Egyszerűen közöled vele, mi az, ami az ő dolga, és neki kell elintéznie.

"El fog költözni, de a házam helyiségeivel kapcsolatban már kiadta az utasítást, mit használhatok. (Pedig az enyém). "

EZT remélem, nem akarod komolyan venni. Ha elköltözik, akkor kicseréled a zárakat a házon és többé nem engeded be, amig nem jön észre.

A SAJÁT házadban már nehogy más mondja meg, hogy mit és hogy használhatsz!

Gondolom, most fülig szerelmes, csak azt szajkózza, amit a partnere sugall neki és azt hiszi, ez mindig igy lesz, hogy úsznak a boldogságban. Majd ha kiderül, hogy mégesm annyira szép a helyzet, mint ahogy elképzelte, akkor majd észbekap.

Kedves Kérdező! Megértelek téged, mint anyát, én is édesanya vagyok. És mellette a lánya egy olyan anyának, aki a mai napig nem tudott elengedni, pedig már 15 éve nem élek otthon. Szinte állandóak a perlekedések, mindenért a páromat hibáztatja, majd engem. Mi pedig teperünk, hogy béke legyen. Ne akard, hogy nálatok is ez legyen.:((

MOST nagyon nehéz lehet Neked, úgy érzed, elveszítetted a lányodat - és valahol, talán tényleg, hiszen KEZD felnőni, próbálgatja a szárnyait. Néha átesik a ló túlsó oldalára, ha szemtelenül beszél, természetes, hogy rosszul esik neked, ne hagyd! De anyukám is erre panaszkodik néha, pedig én birka-türelmű vagyok, és csak akkor kezdek kijönni a sodromból, ha ÁLLANDÓAN szapul minket, mindenbe beleszól, mindenért sopánkodik.

Tudom, hogy nehéz lehet, de próbáld meg most őt "elengedni", hadd kóstoljon bele az együttélésbe a párjával, hidd el, ha méltatlan alak a párja, akkor hamarabb rá fog jönni erre, ha nem piszkálod miatta! Fogadd el, bátorítsd, hogy az ő döntése, add áldásodat (persze csak ha a testi épségét nem érzed veszélyben, mert akkor közbe kell lépni, önállóság ide-oda), és meglátod, hogy sokkal jobban fog örülni a veled töltött nyugis perceknek, és magától is ki fogja tapasztalni a barátja természetét.

De ha megjegyzéseket teszel rájuk, akkor az állandó védekezésbe kényszeríti őt, és már csak azért is védeni fogja, sőt egy idő után "támadni" is fog, mert elege lesz az állandó védekezésből.

Remélem nem bántódtál meg azon, amit írtam, én megértelek téged is, és nem védem a lányodat sem, ha szemtelenkedik veled... Ja, és a te házad, az a te házad, önállósodjon, ha így tetszik neki, de akkor neki is tiszteletben kell tartania a Te saját privát szférádat!!!

Drukkolok, hogy rendeződjön a viszonyotok!