Más is járt így? Ez második tinédzserkor vagy mi?
24 éves nő/lány vagyok. Annak idején a szüleim eléggé szigorúak voltak, vagy hát lehet jobb kifejezés, hogy megvolt és megvan a határozott elképzelésük arról, hogy nekem milyennek kell lenni és apelláta nem létezik/létezett.
Ha rajtuk múlt, elég keveset jártam szórakozni ahhoz képest, amennyit a barátaim. Pl csak és kizárólag nyáron, de általában mikor épp kezdett beindulni a buli, nekem mennem kellett haza, vagy pl. fesztiválra csak úgy mehettem összesen kétszer, hogy az utolsó napra mehettem le, soha nem engedtek el végig. Nem engedték sose, bár én mindig akartam, hogy vadabb frizurát vágassak magamnak, vagy mondjuk rózsaszín csíkokat festessek a hajamba vagy piercinget csináltassak. Nem dobolhattam, nem gitározhattam, kidobták a szaggatott csőfarmeromat, mert utálták ha szakadtnak nézek ki. Általában mindenre csak NEM volt a válasz, egyéb indoklás soha. Egyszer elszöktem bulizni, de jobbára inkább csak hazudoztam, meg szerencsém volt, mert a nagynénémék máshol laktak mint a szüleim és a barátaim is ottaniak voltak és ők mindig falaztak nekem, így mikor náluk voltam úgy hogy a szüleim nem voltak ott, akkor eljárhattam. Aztán jött egy időszak, mikor gyakorlatilag 90%-ban megakadályozták, hogy bárhová eljárjak. Mivel évvesztes vagyok és ötéves gimibe jártam, 20 éves koromig tartott az az időszak, hogy vagy azt csináltam amit mondtak, vagy látszatra azt csináltam, aztán ahogy tudtam suttyomban csináltam, amit én akartam.
Aztán félig kiszabadultam otthonról, elküldtek olyan helyre tanulni, amit ők választottak nekem. Az ország teljesen másik végébe kerültem, nem lett új társaságom, a régi messze volt és begubóztam egy időre.
Most pedig ott tartok, hogy egyfolytában azt érzem, hogy én annyi mindenről lemaradtam, amit tizenéves koromban kellett volna megcsinálnom és pótolni akarom. Az egyetem mellett rájöttem, hogy szabad vagyok, és senki semmivel nem tud már sakkban tartani, gondoltam egy nagyot, otthagytam az egészet, jó pénzt keresek helyette, most fogok 180 fokos fordulatot venni és megvalósítani a saját álmomat, és azt tanulni, ami engem érdekel de közben nem vagyok elégedett. Most még jobban vágyok azokra a dolgokra, amikre annak idején tizenévesen. Most, hogy van pénzem és nincs aki korlátozzon, bulikra vágyok, fesztiválokra, egy folytában felnyíratom a hajamat, olyan cuccokat veszek (miniszoknya, bakancs, szegecsek, neccharisnya stb), amikre tizenévesen vágytam, csak nem hordhattam, szóval tök úgy viselkedek, mint szerintem anno kellett volna... komolyan nevetséges, de tök élvezem, hogy hordhatok óvszert a pénztárcámban például és nem kell dugdosni meg ilyenek. A szüleim meg tisztára kivannak, hogy milyen gáz vagyok, nekem kosztüm kéne, irodai munka, meg lassan gyerek meg ilyenek... rendesen úgy érezem, hogy ciki nekik, hogy nem tudják mutogatni, hogy milyen rendes asszony lett a rendes kislányukból... Jó jó lenne gyerek meg mit tudom én.. De én el akarok még menni külföldre hátizsákkal, stoppolni szeretnék valahova, végig kenuzni a tiszát, végig részeges bográcsolni a nyarakat meg ilyesmi...
És ezek miatt úgy érzem magamat, mint egy hülye. Nekem már fel kellett volna nőni. És itt tartok... De úgy érzem, hogy ami kimaradt azt úgy szeretném... És hiába csinálom már nem olyan, mint akkor lett volna mondjuk 7-8 éve... és ez olyan szar. Volt még valakinek ilyen? Hogy lépett túl ezen az időszakon?
válasza:Igazad van! Csinálj amit akarsz!
Majd egyszer kb. 30 év múlva csinálj egy számvetést magaddal, talán az a néhány év az egyetemen, az nem is olyan nagy áldozat lett volna. Meghatározta volna volna az utána következő életed, nem sorolom, milyen szempontokból. Nem akarok senkit bántani, de egy diploma akkor is más, ha csóró az ember. És pontosan az egyetemisták azok akik tudnak bulizni ha éppen nem tanulnak. Vagy tévedek?
válasza:Egyrészt megértelek, nehéz lehetett tiniként, másrészt szerinte gáz, ha valaki 20-on túl így viselkedik.
Mindig is komolyabb voltam a koromnál, de azért azt is felismertem már korán, kb 14 évesen, hogy a szürke kisegér szerep nem nekem való. Anyámék ugyanúgy visszatartottak, mint téged, csakis a tanulás érdekelte őket, és akárhogy is teljesítettem, nem engedtek sehová (még sportolni sem). Társadalmi katasztrófa voltam, aki nem tudott barátkozni, 1-2 barátnőm volt csak, azon kívül senki sem bírt, ráadásul csúnyácska is voltam. Azonban már idősebb, felnőtt ismerőseim is figyelmeztették a szüleim, hogy ennek nem lesz jó vége és én is tisztában voltam ezzel fiatal korom ellenére. Amúgy is elég lázadó természet vagyok, voltam mindig is, így hát kiharcoltam, ami járt nekem. 18 éves koromra már oda mehettem, ahova akartam, azzal, akivel akartam és azt tettem, amit én akartam. Igaz, ez belekerült 4 évnyi szenvedésbe, harcba a szüleimmel, rengeteg sírásba, szívatásba stb. Még pszichológushoz is vitettem a családot (egy orvos meggyőzte őket :D), aki elmagyarázta nekik 16 éves koromban a dolgokat (az én javamra). De azóta legalább felfogják, hol a határ.
Hát nálunk a pszichológus kétszer jött fel. Egyszer mikor én javasoltam közölték, hogy nekem csak egy nagy verés hiányzik, nem pszichológus. Aztán egyszer ők találták ki, hogy menjek, mert halál komolyan ezt adták elő nekem, hogy majd anyám pszichológus ismerőse megbeszéli velem, hogy nekik van igazuk és azt kell csinálni, amit mondanak. Csak akkor meg én mondtam, hogy nem.
Egyébként gondolkodok rajta, hogy járni fogok.
válasza:Bocs, 78%-os vagyok, véletlenül elküldtem a vége előtt. :)
Szóval most 20 éves egyetemista vagyok, de az egyetem első éve, illetve az előző évek elegendőek voltak ahhoz, hogy most már ne érezzek folytonos késztetést a bulizásra, a kiélésre... most már lenyugvóban vagyok. :) Sok helyet megjártam, sokszor pasiztam, voltam részeg, gyűjtöttem elég ismerőst, sikerült megnyílnom az emberek előtt, sikerült külsőre is eléggé kikupálódnom. Most van egy 1 éves kapcsolatom egy 24 éves sráccal, de ő is nyugisabb már kicsit, ő is úgymond kiélte magát elmondása szerint. Szóval annyira igazán nem tudom megérteni a helyzeted, miért éltél 24 évig úgy a szüleid mellett, miért nem örtél ki fiatalabbként, miért kellett ehhez a különköltözés. Ha valaki igazán akar valamit, azt véghez is viszi. Hogyhogy nem ébredtél rá korábban, hogy akkor kellene kiélned magad? Én örülök, hogy korán ráébredtem és kiélhettem magam. Persze még most is bulizgatok néha, de már nyugisabb vagyok, csak keveset iszom és több energiát fektetek a jövőm építésébe (bár én sem tanulhattam azt, amit szerettem volna - orvosira menni - a szüleim miatt, mivel ők borzasztóan kishitűek, de most próbálom kihozni abból a lehető legtöbbet, amim van).
Így könnyen azon kaphatod magad 30 évesen, hogy se pénzed, se házad, se igazi barátok (mert a bulizós barátok, az ivócimborák nem igazi barátok, tapasztaltam), se párkapcsolat, se gyerek, semmi. Erre nagyon vigyázz, mert lehet akkor majd arra ébredsz, hogy bár végre kiélhetted magad, de igazából a jelenben semmid nincs. Nekem pasi ismerősöm van ilyen 1-2. 26-7 évesen semmijük nincs, pedig jól keresnek, de elisszák a pénzüket és az agyukat is, romokban hever az életük, ennek köszönhetően pedig még többet isznak. De egyeseknek ez a "kiélés".
A másik, amiről még írnék, az a két legjobbnak tartott barátnőm. Az egyik 8 éven át volt osztálytársam gimiben, nagyon jól megvoltunk, hasonló jellemek voltunk: mindketten jól tanultunk, komolyabbak voltunk a többiekhez képest, kicsit lelkizősebbek is, viszont mi is imádtunk bulizni, iszogatni a barátnőkkel, egy időben (gimi utáni 1 évben) sokat mentünk is együtt bulizni. Megmutattam neki az általam korábban megismert helyeket, italokat, mindent (ő akkoriban még nem annyira járt bulizni, később kezdtünk el rendszeresen együtt járni). Aztán elkerült ide, ahova én is járok egyetemre, és gyökeresen megváltozott. Ő is, mintha most, 20 évesen élné a második kamaszkorát: a korábban visszafogott, csendesebb, aranyos lányból egy nagyzolós, nagyképű majom lánygyerek lett. Mióta új barátnői vannak a suliból, azóta én le se vagyok... én már nem is keresem, elvesztette a barátságom, eljátszotta a lapjait, betelt a pohár. Lassan 3 hónapja felém sem néz, csak az őj barátnőivel majomkodnak, hogy "cicca" meg "vad vörösöm" meg stb., ezt olvasgattam minden nap facebookon (míg le nem töröltem, mert megelégeltem :D), mondhatom, elég rosszul esett, mikor én kedvesen fogadtam az egyetemen, bemutattam a barátaimat neki stb. Ő meg tesz rám nagy ívben, csak addig kellettem, míg infót lehetett kihúzni belőlem. Azóta meg minden nap csak az új barátaival iszik, minden nap új kocsmázós vagy bulis kép, minden nap részeg suli után... stb. Rá sem ismerek! De egy biztos, rám ne írjon, mert elküldöm a... "ha ló nincs, jó a szamár is" játékot nem játszok. Jól kihasznált az egyetem elején, azóta meg semmi, felém se néz, az utcán is épp, hogy az orra alatt odamotyog valamit.
A másik barátnőmet 4 éve ismerem, szintén 20 éves, vele még bizalmasabb a kapcsolatom. Ő nemrég szakított a barátjával 5 év után, azóta őrült módjára keres valakit a helyére, egyszerűen nem bír egyedül megülni a s*ggén egy percig sem. Volt egy srác, aki tetszett neki, persze egyből felkínálta magát a srácnak (nem nagyon tud pasizni, ezt ő is belátta, életében 1 pasija volt), a srácnak meg így nem kellett. Folyamatosan csak iszik azóta, mióta visszautasították, iszik (előtte velem a 4cl vodkát nem bírta egyben lehúzni! buliban is kólázott), cigizik, heti 3-4 nap buli, full részegség... teljesen kikelt magából, nagyon furcsa lett. Ővele beszéltem, hogy ez így marad-e és ennyire megváltozott tényleg vagy csak átmeneti, mert én nem akarok a másik barátnőm mellé mégegy alkesz, elzüllött, 15 éves módjára viselkedő barátnőt (mindkettőjük úgy, olyanokat írogat facebook-on, mint a 14-5 évesek, folyamat járatják le magukat a barátom és a húgom szerint is).
Csak annyit szerettem volna a két barátnőm leírásával, hogy vannak hozzád hasonlók, viszont az ilyen ne csodálkozzon, ha elveszíti a régi szeretteit, a régi életét teljesen. Az emberek körülöttünk nehezen tórik, ha ilyen gyökeresen változunk, ha más irányt vesz a viselkedésünk és még csak hibáztatni sem lehet őket, ha kilépnek az életünkből, mivel mi vagyunk a hibások, mi változtunk és ők nem ezt az új, megváltozott, züllő, magát kiélő embert szerették meg! Én sem olyannak szerettem meg a barátnőimet, amilyenek most: 15 éves módjára viselkedők. Komolyan, 15-6 évesen még irigyelltem őket, ők milyen érettnek, komolynak, nyugodtnak tűntek - én meg voltam a lázadó, bulizós, magát kiélő kis csitri... most fordult a kocka, és ez valahogy az érettebb szemszögéből nézve nagyon nem tetszik. Szerinte egyenesen gáz, ahogy a barátnőim viselkednek. Persze önmagadat meg tudod valósítani ennél kevésbé gáz módszerekkel is, remélem te nem süllyedsz odáig, mint a barátnőim. :) Sok sikert!
válasza:Sajnos tényleg vannak olyan szülők,akikkel hiába harcolsz,nem éred el a célod.Én is toporzékolhattam volna,de inkáb csöndben maradtam,ha nem engedtek el.Nem tudtam velük soha semmit megbeszélni,nálunk tényleg generációs szakadás volt.Még most is,de ebbe nem megyek inkább bele.Egyszerűen sosem bíztak bennem,nem támogattak lelkiekben,csak az önbizalmam próbálták rombadönteni.Még a mai napig ez megy.Csak szerencsére már nem lakom velük, bár telefonon vagy ritkán személyesen is próbálkoznak szemétkedni. 18évesen a barátaim miután előtte 1évig hívtak ide-oda sikertelenül,már meg sem merték kérdezni,hogy jövök-e,mert tudták,hogy úgyis nem a válaszom.Ennek ellenére én nem vesztettem el őket,még most is meg van 1-2 régi barátnőm:) Olyan is van,aki már 2éve külföldön van!
Én mondjuk szintén nem látom a diplomámnak(lassan diplomázom) a hasznát,hisz van vele jó munkám fizetésem,szerencsére külön élek.
Azért én az igazi zülléstől elég távol állok:) És szerencsére a Kérdező is ebben biztos vagyok!
válasza: válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!