Aki fiatalon vált szülővé, megbánta?
kedves előző
a szülővé válni, és terhesnek lenni, mert felcsináltak, két külön fogalom
ha az a 12-22 éves megszüli a gyereket, attól a pillanattól, hogy meglátja egyszer sem fog elhangzani a szájából, hogy megbánta! ha megbánta, akkor sem!
19:21-es juttatta eszembe a barátnőmet.
Bárcsak ugy lenne, ahogy írtad. De a barátnőmnek, és 2 nővérének még mai nap is szokta fejéhez vágni az anyjuk, hogy hiba volt hogy megszülettek, hogy nem akarta őket, és hogy tönkretették az életét.
első vagyok, nem csúszott be tervezett volt, amikor a baba született akkor már 3 éve dolgoztam, meg volt és meg is van minden, saját ház, saját kocsi, átlag fizetésünk
Ezek nélkül nem mertem volna belevágni
Az az egy amit kicsit bánok, hogy nem vagyunk összeházasodva
Én csúsztam be a szüleimnél, 20 évesek voltak mindketten, de már dolgoztak. Mamámék sokat segítettek nekik, ahogy most is nekem-nekünk. 14 évig voltak együtt a szüleim, elváltak, de jóban vannak most is.
Apum már épp el akart búcsúzni anyutól, mert rájött, hogy mégsem akar vele lenni, amikor anyu elmondta neki, hogy terhes.
Anyu és Apu is nagyon boldog volt, hogy jöttem és imádnak ma is engem, annak ellenére, hogy egymással nem tudtak együtt élni.
23N
A húgomat anyám később szülte (35 felett) és nagyon megbánta, mert ráment a jól fizető állása és gyes után 6 és fél évig nem talált normális munkát, csak alkalmi vackok,szarok, takarítás, nem bejelentve, apám húzta az igát egyedül, napi 16 órákat dolgozott, majdnem ráment az egészsége és a házasságuk is. Nagyon sok vita volt ez miatt, emlékszem, miért kellett a hugom. Jobb lett volna elvetetni, de sokszor elmondta apám, a húgom előtt!!! A húgom előtt ordítoztak erről, ő volt a fekete bárány. Szegény most is depressziós ez miatt, alkohol és idegi problémái vannak, pedig már felnőtt.Gyereket nem akar, utálja őket.
A fő ok persze nem ő volt, hanem a munka, anyám elveszítette a jól fizető állását és 10évig csak tengődött (háziasszony volt), most ez nagyon meglátszik a nyugdíján, sokkal kevesebb, mint apámé. Egyedül nem is tudna megélni. A házasságuk addig volt jó, amíg anyám jól keresett, apám ugyanis ezt várta el, hogy a nő is hozza a lóvét.(De apám is jól keresett) Arra persze apám nem számított, hogy anyu évekre munkanélkülivé vált 2 gyerek mellett, és neki kell egyedül eltartani a családot.
Anyám a húgomat megbánta, sokszor mondta, egy gyerek is elég lett volna,a munkahelyek nem tolerálnak többet...
Nekem egy fiam van, de nem is tervezek többet, igaz, elmúltam 40.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!