Mit csináljak? Minden kiderült szerdán a tv2ben, mit tegyek?

hogy viselkednek veled az emberek? mondanál néhány példát a lenézésre? ha nem teszik felismerhetetlenné az arcotokat vmelyik csatornán, azért a csatorna perelhető, de amint fentebb már írtam, ez a faluban mindenképp kitudódott volna, és ha nem lett volna híradás, valószínűleg akkor is így állnának az esethez, ahogy most. hiszen ők sokkal többet tudnak (vagy tudni vélnek) a dologról meg rólatok, mint ami a tévében lement

"Ki vagyok bukva ki vagyok égve.mit csináljak?" - ahogy olvasom, már foglalkozik veled pszichiáter, szerintem mindenképp szükséged volna egy ideig szakember támogatására ...és anyudra meg a barátaidra

ha tarthatatlan a helyzet és idővel sincs javulás, szerintem is költözzetek

Aki így viselkedik veled, az szégellje magát !

Te csak nyugodj le, elfog ez is múlni, mint minden jó és rossz történetnek egyszer vége van. Persze nem tudsz úgy csinálni, mintha eltelt volna már jó néhány hónap, mégis próbálj meg. Te még kicsi voltál akkor, nem mertél tenni semmit, érthető ez. Ha kell, nézz szembe a melóstársaiddal, és mondd el nekik személyesen, de ne kiakadva, hanem nyugodtan, és hogy segítsenek túllépni ezen. Hiszen elég nagy baj ez neked az ő neheztelésük nélkül is. Figyi, vesztenivalód nincs, próbálj beszélni velük egyszerre.

Légy erős ! És hidd az idő, és ha a gondolataidat pozitív dolgokra fordítod, mindkettő segíteni fog !

"Titeket néznek le, mint áldozatokat?? Mégis mi az okuk rá??"

Mert az emberek irtó primitívek tudnak lenni. Jó neked, ha még nem találkozták ilyenekkel. Én sokat láttam... Képesek az ilyen sztoriban is az apa pártját fogni...

a kollégáid, tisztelet a kivételnek, gusztustalanul viselkednek. nem te vagy a hibás, kislány voltál még. jobb lett volna, ha elmondod, de érthető, hogy miért nem tetted. a mostani eszeddel persze úgy tűnhet, hogy hibáztál, de nyolcévesen még nem tudsz felnőttfejjel gondolkodni, ahogy most teszed. ne vádold magad.

szerintem vedd ki azt a két hetet, hogy kicsit lecsillapodjanak a kedélyek. később a helyedben (ha van erőd ilyesmire) konfrontálnám őket, eléjük állnék, a szemükbe néznék, és megkérdezném, hogy pontosan miért érzik magukat feljogosítva arra, hogy lenézzenek, elutasítóak legyenek. erre tuti elszégyellik magukat, ha egy csepp emberi érzés maradt bennük.)