A férjem már nem akarja megbeszélni a problémákat. Mit tegyek?

Persze, igazuk van, akik azt írják, hogy ez csak az egyik oldal. Az én oldalam. És még az is lehet, hogy érzékenyebben reagálok mostanában a dolgokra, nagy ügyet csinálok olyasmikből, amikből amúgy nem csinálnék, és ez betudható annak, hogy most várom a 2. babánkat. Ezt viszont ő is bekalkulálhatná, és nem kellene szerintem elrohannia a problémák megbeszélése elől.

Valaki írta a válást. Az számomra nem opció. Szeretem a férjemet, ő is engem, csak kissé ilyen barlangi medve stílusú és ezen lenne jó szelídíteni valamit, ha lehet.

Az is mentségére szolgáljon, hogy sokat dolgozik, ő is fáradt, nem csak én. Viszont én most annyira ki vagyok merülve, (ami nem volt jellemző az első terhességemre), hogy este 7-kor már aludnék. Ezt mondtam is neki, hogy egyszerűen nem bírom most olyan pipec módon vinni a háztartást, mint máskor és hogy segítsen már néha (pl. mosogatni). Ilyenkor készségesen megígér mindent, azt hiszem, hogy megértette a dolgokat, mégse történik semmi változás.

Azt is írtátok, hogy csak szépen beszéljek vele. Teljesen igazatok van. Az eddigi vitáinkból is látszik, hogy meg se hallgatja, amit mondok, ha felindultan beszélek. Megjegyzem, sosem ordítok, csak idegesen beszélek hozzá, de ki tudna nyugodtan vitázni, amikor majd szétpattan? Úgyhogy a jövőben inkább lenyelem a nyelvem, de akkor se mondok semmit, amíg idegesít a dolog, megvárom a holnapot, míg lehiggadok. Csak azzal meg az a baj, hogy amit kedvesen mondok, azt meg szépen meghallgatja, csak nem veszi komolyan.

A pár napos elutazásra én is gondoltam, de mi van, ha nem jön utánam? Egyszer egy film kapcsán kérdeztem, hogy ő utánam jönne-e, ha elmennék, és azt mondta, hogy ha elmennék, az azt jelentené a számára, hogy már nem szeretem, és ha nem szeretem, úgy nem akar magához láncolni, és akkor minek együtt lenni? Úgyhogy attól tartok, abból is csak az sülne ki, hogy nekem kéne megalázottan hazakullognom...