Szeretnétek kéttanús vagy kicsi esküvőt? És akiknek csak kéttanús volt, sosem sajnáljátok?
Én nem tudom elképzelni, hogy csak két tanúval esküdjünk, hogy ne legyen szép nagy ruhám, virágok, sok vendég, ünneplés, lagzi.
Ti nem sajnáljátok? Nem bánjátok? Csak anyagi okokból döntöttetek így, vagy tényleg erről álmodtatok? Sosem vágytatok szép esküvőre, ahol szép ruhában vonultok be és mindenki titeket ünnepel?
Nekem nem kell nagy felhajtás.
A páromnak nincs családja, az enyém meg darabokban van sajnos.
Nem látnék mindenkit szívesen, sértődést meg nem akarok, így tuti 2 tanús lesz.
A miénk két tanús volt, ennek több oka is volt. Egyrészt az én szüleim nem kicsit fújnak egymásra, így döntenem kellett volna köztük, hát nem akartam. Másrészt az összes esküvőn, amin eddig voltam és nagy felhajtással járt, minden azt láttam, hogy a menyasszony hullafáradt a rengeteg előkészület és idegesedés miatt, mire az oltár elé kerül, erre egyáltalán nem vágytam. Harmadrészt az anyagi rész, mi azt a pénzt inkább elköltöttük egy tuti nászútra, ami nekünk sokkal többet ért.
Egyébként, a két tanú a két legjobb barátunk volt, így abszolút jókedvvel és vidámsággal vittük végbe az egészet, aztán az önkormányzat után elmentünk a kedvenc éttermünkbe és mindenki azt rendelt, amit kívánt (a tanúk a vendégeink voltak).
Nem bántuk meg, ha újra kellene, most is ugyanígy csinálnánk.
Szerintem nem mindenki szeret szerepelni, kiöltözni, középpontban lenni, sőt sokan még nem is bulizós típusok, úgyhogy van, aki kifejezetten irtózik a felhajtástól, vagy az ünnepléstől.
Mi a férjemmel egy hangulatos, szép, szűkebb baráti és családi körben tartott esküvőre vágytunk, ahol nagyon családias, vidám, jó hangulat van és így is lett. Volt menyasszonyi ruhám, voltak zenészek és finom vacsi. A hangulatról pedig a társaság gondoskodott.
A túl nagyszabású ünnepségen feszélyezve éreztem volna magam és anyagilag sem engedhettük volna meg magunknak, de azért valamennyire meg akartuk adni a módját, végül is ez egy nagy ünnep volt az életünkben.
Nekem kéttanús esküvőm volt,és nem bántam meg.Igazából sosem szerettem a felhajtást,és semmi értelmét nem láttam annak,hogy milliós összeget fizessek azért,hogy számomra idegen rokonok jól érezzék magukat 1 napig.
A szép ruháról nem kell lemondani,mert két tanús az esküvő.A szép csokorról sem.Nekem gyönyörű szép vállpántos ruhám volt,és egy csodaszép csokrom.
A sok vendég nem hiányzott.Az ünneplés megvolt magunk részéről is.Mi inkább azt a pénzt amit a nagy lagziba tettünk volna bele,inkább elmentünk nászútra Mexicóba.Soha nem bántam meg..
Mi tényleg beszaladtunk a hivatalba,és az ott lévő két dolgozót kértük tanúnak. Én egy elegáns nyári ruhában voltam,ahogy a férjem is egy normális öltözékben.Nem csináltunk ebből gondot.Kimondtuk az igent,és ittunk 1 pohár pezsgőt.ennyi volt az egész.
De nem mentünk haza tévét nézni.
Mi soha nem akartunk nagy lagzit,és 10 év együttélés után már hülyén is jött volna ki egy nagy lagzi.
De éveken át gyűjtöttük a pénzt,hogy olyan esküvőnk legyen amit kevés ember mondhat el.
Mi Las Vegasban házasodtunk össze. (most intézzük a magyar honosítását) 5 napot voltunk ott,és életem legszebb 5 napja volt.Ez sem volt olcsó mulatság,de ezért dolgoztunk évekig,hogy ez valóra váljon.Megérte nagyon
Nekem nem élnek a szüleim, így nem akarnék nagy esküvőt csinálni. Mivel most nincs kapcsolatom nem tudom a jövendőbelimnek lesz-e családja, de magam részéről elég lenne egy 6 fős esküvő.
Az unokatestvéremnek most volt a lagzija, és kb 2 millió ft volt. Hát, mit ne mondjak én ezt felesleges pénzkidobásnak tartottam. Eleve az a sok távoli rokon meg ismerős ahogy a táskájukba dugta el a borosüvegeket "mert ingyen van" az a sok kaja ami megmaradt/becsomagoltak nekik, az hogy az egy napra kikölcsönzött ruha 160 ezer legyen áááhhh neeeem, én ilyenekre nem költenék. Mondjuk unokatesómnak ez már 5 éves kora óta tervezve volt, ő az életét is odaadta volna hogy ilyen legyen. Én pl nem szeretem a feltűnést, megelégednék egy 6 főssel is. Akkor már inkább majd a gyerekre/nászútra/lakásra költeném a pénzt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!