Egy paranoid skizofrén áldozata?
Anyámmal élek együtt. Kaját nem hoz, erről már több kérdésemben is szó van. Most tervezi totálisan kiüríteni az egészet.
Ma fürödtem. 9 fele. Ő elment aludni. Hallottam hogy ki be mászkál a szobájából de gondoltam nem lesz baj. Egyszer csak elkezdett dörömbölni a fürdőszoba ajtón, hogy őt zavarja a fény. Nem igazán értettem, mert bent alszik a szobájában a lakás másik felén.
Mondtam hogy mindjárt befejezem, épp borotválkoztam, zaj nélkül, erre lekapcsolta a lámpát.
A telefonommal világítva folytattam erre feltépte az ajtót, hogy azonnal menjek ki zavarja, hogy ott vagyok. Kimentem, kicsit morogtam.
Erre elkezdett hozzámvágni mindenfélét. Gyakorlatilag össze vissza beszélt, fenyegetett, hogy kijelent a lakásból. Kedvesen kezeltem, de folyamatosan mondta mondta. Azt mondta zaklatom és nem hagyom élni. Majd bement aludni. Én is bementem. Gondoltam jobb a nyugodtság.
Erre kijött többször és a beszélt hozzám, szintén össze-vissza. Majd többször visszament és megismételte.
Majd kijött, hogy ő hallja, hogy hallgatom vissza amit mondott nekem és nagyon megbánom, Kedvesen mondtam neki, hogy az utcán beszéltek, ha nagyon aludni akar menjen. Erre elkezdte feltúrni a lakást, közölte, hogy már intézi jegyzővel a kijelentésemet. Embereket zaklat akikkel elhiteti, hogy én vagyok a sátán. Az egész földet felforgatja, hogy igaza legyen.
Most hangosan telefonál valamelyik áldozatával.
Nem igazán értem, hogy miből indult ki ez a konfliktus.
Eléggé zavarosan fogja fel a dolgokat, össze vissza beszél, rendkívül agresszív és persze megközelíthetetlen.
Most például a tvbe szeretné berakni a történetét.
Konkrétan megkattant. De magyarországon nem foglalkoznak az ilyen emberekkel. Én is kezdek megzakkanni tőle. Már magamba forduló lettem. Szakadnak a szálak a külvilággal és az ambícióimmal.
Igazából nem értelek..
Miért írtad ki a kérdést?
Számomra úgy tűnik, mintha nem várnál segítséget, mert elhiszed, hogy úgy sincs, a helyzeted pedig megváltozhatatlan.
Ezek után, pedig áldozatnak nyilvánítod Magad, amikor tudnál mit tenni.
Szerintem, ha meg sem próbálsz tenni valamit ebben a helyzetben, akkor egyrészt cserben hagyod anyukádat, aki tényleg betegnek tűnik, másrészt pedig így Te csak egy általad tetszetősnek kinéző áldozatszerepbe kerülsz.
Ennyire nem szabadna, hogy Anyukád helyzete tönkre tegyen, Neked is akkor pszichológusra van szükséged, ha nem bírsz kilépni ebből a helyzetből.
Szia!
Nálunk ugyanez a helyzet, csak anya férjével. Iszonyatosan nehéz helyzet, mert nem tudjuk mi sem, hogy mit kellene tenni. Ebben a pillanatban is bent van a pszichiátrián, már 2. alkalommal. Most derült ki, hogy paranoid személyiségzavarban szenved, az első alkalommal ugyanis nem tudtuk, csak rájött egy féltékenységi roham. Nála fokozatosan jelentkeznek a tünetek, egyre zavartabbá válik, a végén pedig iszonyatosan agresszív. Nagyon félünk tőle ilyenkor, mert nagyon erős, jó fizikumú férfi, és mi hárman, anya, a kishúgom és én nem bírunk vele. Csak nálunk megnehezíti a helyzetet, hogy anya férjének a szülei, nem hiszik el, hogy a fiúk beteg, és azt mondják, hogy mi juttattuk be már megint direkt! Mert hogy nekünk ez célunk...
Nem tudok neked most hasznos tanácsot adni, mert látod mi is ugyanebben vagyunk, és tudod az a nehéz, hogy az aki nem élte át az éjszakát, illetve a reggelt, amikor a végkifejlet lett (késsel hadonászás), annak fogalma sincs, hogy milyen ez.
Ha szeretnéd, és még mindig fennáll a helyzet nálatok, írj üzenetet bátran!
22L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!