Volt már olyan párod aki tipikusan "anyuci pici fia"volt?
Volt, életem legszörnyűbb fél évét töltöttem vele.
23 éves volt, bármit is tanult éppen aktuálisan, sosem fejezte be, leszámítva egy biztonsági őr tanfolyamot, ezzel el is helyezkedett, de 2 nap után nem ment többet dolgozni, mert "nem tetszett neki" így belőlem éltünk.
A szülei (60 körüliek) mélyen vallásosak voltak, így amikor én voltam ott náluk, csak és kizárólag, szigorúan nyitott ajtónál lehettünk együtt - ott alvásról szó sem volt - és az anyukája akkor is 5 percenként beállított valamilyen ürüggyel.
Egyik alkalommal ő aludt nálunk, amikor legközelebb mentem hozzájuk, az apja az ajtóban várt, és őrjöngve lek*rvázott, hogy nem szabad házas életet élni, hogy képzelem én, hogy elrontom az ő pici fiát. Eközben a fiú zokogott, miközben azt ismételgette, a pokolra fog jutni.
Megbeszéltük, hogy oké, én oda többet nem megyek, a keresztény tanokat meg mindenki tartsa meg magának - bár az sms-ek eztán is záporoztak anyós pajtástól, mekkora egy utolsó vagyok.
Külön költöztünk (persze az én pénzemen) egyetlen kérésem volt, fejezze be a szakmát, amit éppen tanult, és ha tud, keressen munkát. 2 hónapig tartottam el, főztem-mostam-takarítottam rá, akkor zavartam el, amikor el se ment vizsgázni, mert "fájt a feje reggel".
A végső csepp az volt, amikor ez a két szentfazék ember becsöngetett hozzánk, és elmesélték az ÉN anyukámnak, hogy mi szexeltünk házasság előtt, és én milyen fiatal vagyok (18 voltam), pokolra kerülök, elrontottam a kisfiukat, miegyéb.
Ezt követően még hónapokig hívogatott az anyja telefonjáról, hogy mennyire hiányzom neki, mennyire szeret, majd 5 perc múlva jött a telefon az anyjától, hogy már megint én miért beszélgetek vele?
Számot cseréltem. Mára már csak rossz emlék....
Én még igazából fiatal vagyok,hogy ezt kijelentsem,de van a közvetlen környezetemben egy ilyen,ráadásul a nővérem férje anyuci pici fia.Nem jönnek ki valami hű de jól.A nővérem x éve odaköltözött a párja családjához,úgy volt hogy csak egy kis időre,el is mentek külföldre talán egy két hónapra,meg volt hogy más megyében is laktak de csak egy két hónapra se,mert haza kellett jönniük,mert a férje nem bírta hallgatni hogy az anyja folyton telefonál hogy most ez most az most amaz.Ugye két szintes a lakás,az emeelten laknak ők,alul meg "anyósék".Anyós elmondja mindennek a nővérem,stb,de a párja meg nem tesz semmit,csak bólogat.Én biztos hogy elköltöztem volna már onnan,csak az a baj hogy van kisgyerek is,meg szeretik egyást,bár akkor sem értem miért nem lehet külön menni,akár egy sima albérlet is jobb lenne,mint ez az állapot.
Amúgy meg kicsit néha én is érzem az exeimen hogy igy jobban belegondolva az anyjuk kinyalták a feneküket.Meg összebeszélést érzek,meg akárhányszor mentem oda,mindig úgy éreztem hogy anya meg fia nagyon összetartanak,meg nem néznek jó szemmel....
Nem nagyon értem miért kell ezt csinálni.Persze jó,legyenek jóba,meg minden,az én szüleim nem foglakoznak velem ennyire,sőt....(Had ne részletezzem)Nem vagyok féltékeny meg ilyesmik,de úgy érzem nagyon sokszor hogy én vagyok az elsőszámú közellenség,aki elakarja vinni örökre a fiúkat -.- Pedig nem.És az a gáz hogy a gyerek is legtöbb esetben manipulálható,mert ugyan anyja mindekinek csak egy van,de nője még lehet 1000 is....
nálunk érdekes a helyzet, mert amikor együtt vagyunk (már együtt is élünk 2 éve) akkor csak én vagyok, van, hogy fel sem veszi az anyukájának a telefont. de minden vasárnap ott tenyészik anyunál, meló után átmegy hozzá (kajálni, vagy nem is tudom mit) reggel nála teszi le a kocsiját, mert ott ingyenes a parkolás. idén nyáron elmentek pár napra nyaralni az anyjával, ilyesmi :)
mind1, nem pattogok ezen. szeret, és nem hagyja, h az anyja beleszóljon az életünkbe. ha ez a helyzet így marad, akkor semmi kifogásom.
szerencsére azért nemet tud mondani neki, amikor már túlzásokba esik kedves anyóspajtás...
14:29-es vagyok, akinek apuci pici fia típusú barátja van.
Azért apuci pici fia, mert az apja rendesen kinyalja a barátom seggét. Ha 200méterre van dolga a barátomnak, akkor apuci elviszi kocsival. Ha egy kicsit köhög akkor apuci végig járja az összes patikát, hogy a legdrágább gyógyszert megvegye. Rengeteg zsebpénzt kap tőle, és valami amerikából rendelt vitaminokkal tömi a fiát, nehogy valami baja legyen.
Szerencsére apucinak nincs baja velem még. Remélem így is marad.
Amúgy a barátom 21 lesz, én meg 20.
Igazából nem kedvelem ezt a férfit, de itt nagyon jókat mond.. érdemes meghallgatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!