Mennyi idő után tud továbblépni az, akinek meghal a szerelme?

Szia!

Nekem másfél éve halt meg a Barátnőm, de a mai napig eléggé kínlódom miatta:S Járok pszichológushoz, de még így is vannak visszaesések. El sem tudom képzelni, hogy mégegyszer szerelmes legyek, talán nem leszek képes úgy szeretni, mint Őt! Lehet, hogy ezt csak az elkeseredés mondatja velem, nem tudom, de egyelőre úgy érzem, hogy szinte alig változtam az eset óta. ...így sajnos, a saját példámból kiindulva, azt tudom csak mondani, hogy nagyon hosszú időbe telik továbblépni egy ilyen traumán.

anyum lassan 10 éve van együtt a párjával, és a minap a fickó, a 14 éve elhunyt neje nevén szólította. na, anyum itt azt mondta, hogy csomagol. szerencsére vagy inkább sajnos már abban a korban van, hogy van gyereke, (én :) és teljes élete, szóval nem létszükség neki a pasi, ez mégis nagyon fáj neki, hogy a fickó képtelen ezen túllépni, vagy ha így is van, legalább ne bántsa meg azt a nőt, aki szereti, és elfogadja így is.

én speciel képtelen lennék együtt lenni egy olyan emberrel, akinek csak pótlék vagyok, és még mindig az elhunyt párját siratja. persze, elhiszem, hogy a gyászhoz idő kell, viszont nekem egy olyan férfi, akinek én vagyok az egyetlen.

Ritka az olyan ember mint te, kitartás! A legjobbakat kívánom!

Jóban-rosszban, tudod...:)

Ha én elveszíteném a barátnőmet, nem élném túl, nélküle nem tudnék élni, nélküle sehol sem vagyok, nincs értelme az életemnek, másnál nem is keresném a boldogságomat, nem lehet őt csak úgy pótolni...

Kedves Kérdező!

Én a párod helyzetét élem át és ez a helyzet maga a pokol; nekem is csak a több mint egy éve halott férjem minden gondolatom, nincs egyetlen perc sem, hogy ne gondoljak rá, a közös tárgyakat, emlékeket, fotókat napi szinten előveszem, nézem, bár tudom, ez nem vezet sehová. A hagyatékira el sem tudtam menni, a temetőbe sem tudok még a sírhoz, mert rettenetesen kiborít még a gondolat is, hogy rászánjam erre magam (temető).

Viszont ellentétben a pároddal, nem élek más férfivel, nincs más és határozottan elutasítom ennek a lehetőségét is. Volt "jelentkező", szerettek volna párkapcsolatot velem, de határozottan kijelentettem és kijelentem, erről szó sem lehet!

Én azért utasítok el új párkapcsolatot, mert NEM VAGYOK ERRE KÉSZEN. Lehet, soha nem is leszek. Elsősorban magamat nézem, hogy nem vagyok képes erre, másrészt az is benne van ebben, hogy nem tudnék más férfit szeretni, más férfihez hozzá érni - és ez a másik férfi jogosan ezt sérelmezhetné.

Ez a helyzet nem megfelelő a számodra. A párod is gyászol, bár nem vagyok az ő helyében teljesen, úgy értem, nem tudom, miért nem mondja Neked, hogy bocsi, de az elhunyt párom miatt még nem állok készen kapcsolatra - olyan kapcsolatra, amely csak kettőtökről szól lelkileg is, nem pedig egy halott emberrel együtt.

Üljetek le és beszéljétek meg ezt a dolgot. Ha továbbra is az a helyzet, hogy mellőzöttnek érzed magad egy halott ember miatt, akkor a kapcsolatotok nem olyan, amilyennek lennie kellene, ebben Te csak boldogtalan maradsz.

Meg kell érteni, hogy akit szeretünk és meghal, azt meggyászoljuk. Ebben az esetben életünk párjáról van szó. Viszont ebben a "légkörben" nem lehet boldog az, aki egy teljes kapcsolatot szeretne azzal, aki még gyászol.

Az én férjem özvegy volt, amikor megismerkedtünk. A szülei elmondása szerint mielőtt megismerkedtünk, ő is nagyon kiborult az első felesége halála miatt, hasonlóképpen, mint én az ő halála miatt.

Viszont amikor már megismerkedtünk, nem volt depis, velem foglalkozott, mindent megadott nekem, de kijártunk ketten a volt felesége sírjához, mert elfelejteni nem akarta (nem is kértem erre soha és senki más sem kérte erre.) A férjem már lelkileg túltette magát a felesége halálán, tehát a mi kapcsolatunk olyan volt, amilyennek lennie kell párkapcsolatban. Házasság is lett belőle.