Az emberek miért nem képesek továbblépni ha nem működik a kapcsolat? Miért kell mindig a megszokást felhozni? Miért féltek az újtól?

Egy előző kérdésnél írt válaszomat fgom ide bemásolni egy kis változtatással:

A legtöbb ember ki tudna lépni egy kapcsolatból, mégsem teszi, mert jobb kifogásokat keresni. (vannak kivételek) Egy kapcsolat akkor jó, ha meg van benne a sex, az érzelem, a gyengédség, a barátság. Ha csak egyik hiányzik, már el van veszve a dolog. A kihűlt kapcsolatot (még ha fáj is, és van rá lehetőség) el kell engedni, és felmelegedni valaki mással!

"Mert még a SZERETET ott van,amit éreznek."

Nem minden esetben van ott.

Mert sokan úgy gondolják, hogy az élet nem egy mozifilm, amit ha elunnak, akkor otthagyják, vagy jegyet vesznek egy másik előadásra.

A "megszokás" mint kifejezés valóban nem fedi, és nem is fejezi ki azt, hogy mihez ragaszkodnak igazán egy kihűlő félben lévő kapcsolatban. Az együtt töltött évekhez, a megélt szép emlékekhez, a valamikori szerelemhez, gyerekekhez, közös otthonhoz (nem vagyontárgyként), összességében, a kiszámítható biztonsághoz.

Külső szemlélő számára ezek lehetnek unalmas, vagy sokkal izgalmasabb élménnyel helyettesíthető dolgok. De akik benne élnek, azok nehezen mondanak le róla. Többnyire egy sokkal szebbnek, és tartósabbnak ígérkező új szerelem szokta hirtelen elviselhetetlenné tenni a "megszokást".

Aztán, vagy tényleg az lesz az igazi, vagy nem...

1. vannak akik kényelmesebbnek találják a langyos sz@rban üldögélést mint hogy felálljanak és kijelentsék: "Én ennél többet érek!" és szakítsanak (persze vannak kapcsolatok ahol még van remény a dolgok rendbehozására de mindenki maga tudja megítélni hogy van e még egyáltalán remény)

2. Vannak akik látják hogy a párjuk nem érzi jól magát a kapcsolatban, de nem érdekli őket, sőt a párjuk se ellenkezik, ilyenkor van az hogy megtalálta a zsák a foltját, társfüggőség a javából

Én valahogy egyik felet se tudom sajnálni (megteszik ők azt helyettem is).