Néha elfog a félelem? Tényleg kilátástalan ez?

Ismerős az érzés. :( Nem egyszer, nem kétszer hagytak engem is ott egyik napról a másikra, teljesen összetörve.

Tudom hogy irtó nehéz, de az elején főleg visszafogottan kell szeretni (1-2 hónapig, nem csak napokig!). Aztán eldől, érdemes-e a férfi a szeretetre.

Én is pontosan így vagyok vele, ezt a részét az életemnek teljesen reménytelennek érzem. Én egyszer szerettem idáig igazán valakit és bár együtt voltunk több évet, kiderült, hogy soha nem is volt belém igazán szerelmes. Nagyon szomorú vagyok, hogy leszek-e képes egyáltalán valakit még egyszer ennyire szeretni és ha ez így is lesz, viszont kapom- ezt az érzést. Mindenki tök boldog, mindenki készül férjhez menni élete szerelméhez, ilyenkor szintén sírhatnékom van. Ma is sírtam emiatt:((

25 N

Nem akarok nagyon negatív lenni, de igen, kilátástalan. Soha nem bízhatsz 100%-ig másban.

Régen a házasság felbonthatatlan kapocs volt, értsd akkor is a házastársad maradt a másik, ha a szerelem már rég elmúlt, így számíthattál rá akkor is, ha netán félrelépett.

Ma mindenki követi az érzéseit, amik persze csapongnak. Soha nem lehetsz biztos benne, hogy nem szeret bele a párod tíz év múlva valaki másba. És akkor hagy el, amikor akar, semmi nem köti meg. Ennek van amúgy pozitív oldala is, de tény, hogy negatívum, hogy soha nem bízhatsz 100%-ig másban.

A megoldás: a biztonságot saját magadban keresd. Akkor is, ha épp dúl a hatalmas szerelem. Mert te vagy za egyetlen, aki mindig ott leszel magadnak. Viszont ez 100%-ig biztos. Ez az egyetlen dolog, amire lehet alapozni.

Nagyon nehéz az biztos. Egyrészt olyan partnert találni, aki hozzánk hasonlóan gondolkodik erről és nem fog az első, a második, sem a sokadik érzelmi megingásnál lecserélni bennünket valaki másra, másrészt ha találunk is ilyet, olyan kapcsolatot kiépíteni vele, hogy tényleg egymás részeivé váljunk lelkileg.

Mostanában a legtöbben annyira önmegvalósítanak, hogy elfelejtik, egy párkapcsolatnak nem csak arról kellene szólnia, hogy mi állandóan szuperjól érezzük magunkat benne, hanem arról, hogy ezentúl a másik a másik felünk lesz, tehát velünk azonos fontosságú, így ha dönteni kell az "én" és a "mi" között, egyértelmű, hogy a "mi"-t kellene választanunk, ha egy mód van rá. Mint ahogy ha valamelyik testrészünkkel van valami probléma, mindent megteszünk, hogy megmentsük, mielőtt elszánnánk magunkat, hogy amputáltassuk.

De a mai világ, a mai értékrend már másról szól. Van ennek előnye is és hátránya is.

Én azért úgy látom a környezetemben és úgy is tapasztalom a saját bőrömön, hogy azért vannak még olyan kapcsolatok, ahol még nagyobb nehézségek és problémák közepette is kitartanak egymás mellett.

Engem is el fog.Én pont ezért nem tudok komolyan belekezdeni egy kapcsolatba sem.Nem bírom odaadni magam úgymond teljesen senkinek. Sokszor nem vagyok ott sem testben sem lélekben! Nem tudom máshogy megfogalmazni. Szóval nem tudom elengedni magam, pontosan a környezetem, illetve az előző rossz tapasztalataim miatt. Ettől függetlenül én azért olykor derűsen látom a világot,és remélem van valaki akinek én leszek a mindene,és ő is az enyém! Igaz ezt kamaszkoromban éreztem utoljára,azóta már jó pár év eltelt és feleslegesen pazarlom az időmet mindenféle idióta kapcsolattal :D Most vagyok azon a szinten, hogy elég volt, és várom a tökéletest, nem állok le kevésbé jónak tűnőkkel!

Fel a fejjel:)

Nem akarom elkiabálni, de én személy szerint megtaláltam a másik felemet. Ő az első, sokan lehurrognak érte. Nem mertem én sem ismerkedni, nem bíztam senkiben, de Őnála ez másképp voltam. Amikor rossz időszak volt, kitartott mellettem. Beszélgettünk erről, és bizony, néha küszködés az egész, mert sokszor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk. De a szeretet összetart minket. A barátom ritka ember, érdekes és jó felfogással. Teát nem adja/adjuk fel könnyen, ha még rossz is. Hiába múlik el a szerelem, valami sokkal mélyebb marad utána. Manapság, ahogy észreveszem, sokan a szerelmet hajszolják, pedig akkor lánggal nem lesz meg életünk végéig, mint az első 1-2 évben. És ilyenkor feladják. Ha körülnézek az ismerőseim között, vannak párok, de egyáltalán nem az igazi a kapcsolatuk, esélyes kettőnél, hogy szét is mennek több év együttélés /házasság után. Az ismertségi köröm másik fele pedig egyedül van.

Mindenesetre azt tudom mondani, mint ahogy előttem is írták, sajnos 100%-ig nem lehetsz biztos, és sokat kell tenni érte.

Sajnálom, hogy így érzed. Biztos a gyerekkorodra vezethető vissza, hogy nem mersz kötődni senkihez.

Velem más a helyzet. én nagyon szívesen megbízom a másikban. velem inkább az a baj történik, hogy mostanában nem is találok olyan pasit, akire fel tudok nézni, akiben meglátom azt a pluszt amiért érdemes valakivel komolyan kezdeni. Ha netán meg is tetszik valaki, kiderül, hogy csak nőcsábász, vagy nyámnyila, vagy buta, vagy bármi, és akkor már el is megy a kedvem tőlük. Na meg persze van olyan is akinek én nem tetszem.

Tudod az életben mindig minden változik, ahogy a régi bölcsek már megfogalmazták :) mi is változunk, az érzések is az emberek is változnak. Örök szerelmet nem ígértethetsz meg a másikkal, ugyanúgy, ahogy te sem ígérheted ezt meg. Aki megígéri azt hogy örökké szerelmes lesz, az vagy buta, vagy hazudik. Ezt nem lehet tudni előre. Az egyetlen dolog amit meg lehet követelni és amivel tartozunk a másiknak az a korrektség. Ebbe bele tartozik az, hogy nem csaljuk meg a másikat, mert ha már oda jutnánk akkor előtte illik elbúcsúzni a másiktól.

De ha belegondolsz, miért félsz attól hogy elhagy a szerelmed? tulajdonképpen semmi baj nincs. Ettől még számíthatsz rá, mert ha nem harag az úr, akkor általában a régi pasik nagyon készségesen segítenek bármiben. Én már csak tudom :) Nem maradsz magadra hagyatva. Jó persze, kicsit rossz érzés, de elmúlik, különösen ha azt tartod szem előtt, hogy mégis mi a fenének szeressek valakit akinek nem kellek. Nálam ez működni szokott.